Szalayék készen állnak az Africa Race-re

Szerző: Vezess levél küldés 
Dátum: 2016.12.31. 11.02

Az Africa Race teljes mezőnyével együtt kompon töltik a szilvesztert a magyar csapatok, hogy aztán nekivágjanak a 6500 kilométeres versenytávnak.

Szalayék készen állnak az Africa Race-re

Az adminisztratív és a technikai gépátvétel után rajtra készen várja az Africa Race-t Szalay Balázs és csapata. A járművek már a monacói kikötőben várják a szilveszteri startot, ami után a mezőny a január 2-án kezdődő, 6500 kilométeres össztávú verseny helyszínére.

 

 

„Monaco a kedvencem az F1-es futamok közül – a szűk kis utcákon mindig izgalmas verseny zajlik. Ezért is örülök, hogy az Africa Race mezőnye visszatért ide, jó érzés onnan rajtolni, ahol normál körülmények között a Formula–1-es depót felépítik. Fülig ér a szánk, remélem, ez a verseny végén is ugyanígy lesz. Megcélozzuk a dobogót, reméljük, sikerül is felállni rá a Rózsaszín-tó partján” – nyilatkozott Szalay a parc fermében. Társa ismét Bunkoczi László lesz, ami már 13 éve járja a sivatagot a pilótával, az Africa Race-en pedig negyedik alkalommal állnak rajthoz.

Még a 2007-es Dakaron versenyzett utoljára kamionnal Afrikában Darázsi Zsolt, aki navigátorával, Szalai Norberttel izgatottan várja, hogy megkezdhessék az idei versenyt. Elmondta, hogy a szűk Monaco-i utcákon nem csak a nézők miatt lehet érdekes a versenyautók terelgetése, hanem azért is, mert akadnak a szakaszon olyan kanyarok, ahol igencsak szűkösen fér el az MAN.
SZJA9967A Qualisport Racing együttese új kamionjukkal vág neki az Africa Racenek, így egy fokkal izgatottabbak voltak a gépátvételt illetően a Scania Qualisport Torpedo miatt, amire az ellenőrök is nagyon kíváncsiak voltak. A csapat pilótája Kovács Miklós, aki két állandó társával, Czeglédi Péter navigátorral és Ács László fedélzeti szerelővel együtt alkotja majd a versenytriót. A tereprally viadal kamionos kategóriájában az évek során megjárták a dobogó összes fokát, 2010-ben ráadásul az első helyet is megszerezte a hatfős stáb. Az Africa Race versenye a klasszikus Dakar-útvonalon halad, Marokkót, Mauritániát és Szenegált átszelve.

Kommentek

Halálos baleset a veteránautó-versenyen

Egy pilóta meghalt, utasa pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett, amikor veterán Jaguarjuk fának ütközött egy amerikai túraralin.

Eladja a Ducatit az Audi?

A hírek szerint a Volkswagen-csoport megkezdte az olasz sportmotor-márka eladásának előkészítését. A Ducati Ferdinand Piëch szíve csücske volt.

Kémfelvételen a Škoda Yeti utódja

Karoq néven érkezik egy hónap múlva a második generációs kompakt Škoda SUV. Csehországban lefilmezték egy prototípusát.

Nem működik a Toyota stratégiája

A világ minden részén népszerűek a plug-in hibridek – mindenütt, kivéve Kínát. Az ázsiai ország miatt a Toyota kénytelen lesz újragondolni stratégiáját.

Ezért változott a lámpaprogram a Nagykörúton

A Budapest Közút szerint a nagykörúti lámpaprogram módosítása a közlekedők érdekében történik, aminek a tömegközlekedéssel és a közúti közlekedéssel közlekedők is kedvezményezettjei lehetnek.

F1: Megosztottak a pilóták az új fejvédőről

A héten eldőlt, hogy a glóriának nevezett fejvédő rendszer végleg süllyesztőbe kerül, helyette a pajzs névre keresztelt eszközzel kezdenek kísérletezni.

Franciaországban magára hagytak egy Lada-kereskedést, tele autókkal

Úgy tűnik, Franciaországban tényleg a kutyának sem kellett a Lada, egy komplett kereskedés áll évek óta elhagyottan, autókkal együtt.

TOP10: Halott márkák örökéletű szépségei

Biztos lehet benne mindenki, nem az ő szépségükön múlt gyártójuk megszűnése. Halott autómárkák egykori csodálatos alkotásaiból következik szubjektív válogatás.

F1: Meglepő dolgot mondtak a Mercedes-motorról

Sergio Perez, a Force India pilótája szerint a Mercedes motorelőnye eltűnt, csak a Hondát előzik biztosan a németek.

F1: Egyéves problémát oldhat meg a Haas

A fékekkel a tavalyi bemutatkozás óta küszködő Haas-csapat az Orosz Nagydíjnak új beszállító termékével vág neki.

F1: Túl kicsi a rajtszám? Nem indulhat az autó!

A Nemzetközi Automobil Szövetség megszigorította a rajtszámok és versenyzői nevek megjelenítésére vonatkozó előírásait, a Spanyol Nagydíjtól elvileg képesek lehetünk messzebbről azonosítani a pilótákat.

Alonso: A célba érés már nagy eredmény lenne

Fernando Alonso 2017-ben Forma-1-es versenyen még nem jutott el a kockás zászlóig, reméli, hogy a frissített Honda-motorral Szocsiban legalább a célba érés összejön végre.

F1: Szocsiban annyi a kanyarlevágós trükknek

Az FIA fekvőrendőröket szereltetett fel a szocsi pálya 2. kanyarjának bukóterébe, mostantól nem lehet ügyeskedni.

Rekordévet zárt a Mercedes Magyarországon

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. tavaly közel 190 ezer gépkocsit gyártott Kecskeméten, 3,8 százalékkal többet, mint 2015-ben.

F1: Az Orosz Nagydíj legütősebb balesetei – videó

A Forma-1-es Orosz Nagydíjat csak 2014 óta rendezik, de a szocsi helyszín három év alatt is produkált jó néhány húzós esetet.

Nem akárhogy loptak szét egy magyar Ladát

Nem lopták el az autót, csak a számukra értékesebb alkatrészeket nyúlták le az épített Ladából. Segíts te is, hogy előkerüljön a tettes!

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.