A szokásos dizájner skicc mellett néhány gyerekrajzzal illusztrálta a Honda, milyen is lesz az Odyssey családi buszlimuzin 2017 elején bemutatkozó, ötödik generációja. A képviselet munkatársainak gyermekei által felvázolt ötletek „megvalósítása komoly kihívások elé állítja stábunkat; a sorozatgyártásra történő adaptálást alapos teszteknek kell megelőznie.” – mondta teljes komolysággal Chad Harrison, a Honda észak-amerikai kutatás-fejlesztési laborjának főmérnöke.

Fiatalosnak ígéri az Odyssey ötödik szériáját a Honda

Komolyra fordítva a szót, annyi már a vázlaton is látszik, hogy formailag teljesen átdolgozták az autót, a hajtásláncok szintén frissek, ahogy a vezetőtámogató és infotainment funkciók arzenálja is.

Miközben az 5,15 méter hosszú, három méteres tengelytávú Odyssey Európában nem kapható, Észak-Amerikában hatodik éve számít kategóriája legkedveltebb képviselőjének.

A következő generációs Odyssey a Honda globális könnyű haszonjármű platformjára épül, de nem kell ettől megijedni: önhordó vázszerkezetről van szó, amelyet jelenleg a Honda Pilot szabadidőjármű és a Ridgeline pick-up hasznosít. Ez egyben azt is jelenti, hogy az Odyssey elvileg akár összkerékhajtással is készülhet majd, motorjai között pedig biztosan ott lesz a 3.5 V6 szívó benzines 280 lóerővel.

Rengeteg hely, vidám utasok

Rengeteg hely, vidám utasok