A Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészség vádirata szerint az 55 éves sarkadi férfi június 3-án este fél 10 körül vitte a forgalomba tanulóját. A tanuló az autót Okány felől Kisnyék irányába vezette, amikor utolért egy lovaskocsit, és az azt kísérő másik gépkocsit – írta az NLCafé.

A tanuló úgy előzte meg a lovaskocsit, hogy előtte nem győződött meg a szembejövő forgalomról, és frontálisan összeütközött a vele szemből szabályosan érkező személyautóval.

A balesetben a vétlen sofőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A tanulóvezető és oktatója könnyebben sérültek. Mivel az ütközés következtében a tanuló autója a lovaskocsinak ütközött és a lovat is elütötte, ezért a fogat is megsérült, az állat pedig elpusztult.

A KRESZ értelmében az oktatás ideje alatt vezetőnek az oktató minősül, ezért a gondatlanságból okozott halálos balesetért nem a tanuló, hanem oktatója felel. Vétségéért az oktató 1-5 évig terjedő szabadságvesztésre ítélhető.

A járási ügyészség a férfivel szemben próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozta.