Óriásit ugrott a magyar autópiac novemberben

Szerző: Vezess levél küldés 
Forrás: MTI
Dátum: 2016.12.01. 14.41

Novemberben 9412 személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 42,9 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

Óriásit ugrott a magyar autópiac novemberben

Ez túlszárnyalta az előzetes várakozásokat, ezzel november 2016-ban a második legerősebb hónap volt.

Novemberben 1864 kishaszonjárművet helyeztek forgalomba, számuk 0,4 százalékkal csökkent a múlt év novemberéhez képest.

Az első 11 hónapban 86 801 autó került forgalomba, 23,8 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában, ugyanezen időszak alatt a forgalomba helyezett kishaszonjárművek száma 24,1 százalékkal emelkedett, és elérte a 18 894-et.

Az MGE arra számít, hogy 92 ezer személygépkocsit és 20 ezer kishaszonjárművet helyeznek forgalomba ebben az évben a korábban prognosztizált 80 ezer, illetve 18 ezer helyett.

Bestcars

Kommentek

Jeepre hajaz a Hyundai városi SUV-ja

Sejtelmes részletfotóval előlegezte meg a nyáron érkező Kona városi crossovert a Hyundai.

Negyedmillió Toyotából folyik az olaj

Az Egyesült Államokban 228 ezer Toyota Tacoma pickupot hívnak vissza, mert szivárog  a differenciálművükből az olaj.

Halálos baleset a veteránautó-versenyen

Egy pilóta meghalt, utasa pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett, amikor veterán Jaguarjuk fának ütközött egy amerikai túraralin.

Eladja a Ducatit az Audi?

A hírek szerint a Volkswagen-csoport megkezdte az olasz sportmotor-márka eladásának előkészítését. A Ducati Ferdinand Piëch szíve csücske volt.

Filmbe illő balesetet videózott egy kamionos

Halálos iramban magaslatokat verdes az alábbi baleset, csak kár, hogy ez nem egy filmben történt.

A GM legjobb vicce: kabrió kisteher Corvette-motorral

A Totálisan Értelmetlen Autó, 300-as végsebességgel, platóval és nyitható keménytetővel. Nem tudom, mire, de nagyon jó!

Mit ér a Lada, ha nem segíti nosztalgia?

Sokak szerint a Lada eddig fogadtatása a Kádár-kor iránt egyesekben élő nosztalgiából fakad. A Vesta azonban egy új korszak autója, amit olyan embereknek mutattunk meg, akiknek ez pont olyan modern kori autó, mint az összes többi.

Kipakol egy kamionsofőr, ezért hagyja ott a pályát

Egy férfi nemrég azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy elmondja miért hagyja abba a kamionvezetést. A hatóságok utaznak a teherautókra, az autósok pedig szidják a kamionsofőröket.

F1: Megmutatjuk Vettel kedvenc zenéit

Szokatlan playlisteket állítottak össze Sebastian Vettelel kapcsolatban, de a rádiós beszólásai alapján telitalálat a két lista.

F1: Torpedóval a fején indul az orosz pilóta

A hazai versenyére érdekes sisakfestést választott a Toro Rosso versenyzője, Danyiil Kvjat. A Vettel-balesettel viccel az orosz pilóta, torpedóval a fején versenyez majd.

Lengén öltözött hölgyek olasz autókra gerjednek

Az életet igenlő szenvedély, a nagy kanállal habzsolt élvezet minden valamire való olasz autóban megbújik, és az alábbi képek alapján nagyon úgy tűnik, hogy a hölgyek tisztában vannak ezzel a ténnyel. Hiába, egy Ferrari V8-as hörgése többet mond ezer szerelmes szónál.

Ezért változott a lámpaprogram a Nagykörúton

A Budapest Közút szerint a nagykörúti lámpaprogram módosítása a közlekedők érdekében történik, aminek a tömegközlekedéssel és a közúti közlekedéssel közlekedők is kedvezményezettjei lehetnek.

F1: Megosztottak a pilóták az új fejvédőről

A héten eldőlt, hogy a glóriának nevezett fejvédő rendszer végleg süllyesztőbe kerül, helyette a pajzs névre keresztelt eszközzel kezdenek kísérletezni.

Franciaországban magára hagytak egy Lada-kereskedést, tele autókkal

Úgy tűnik, Franciaországban tényleg a kutyának sem kellett a Lada, egy komplett kereskedés áll évek óta elhagyottan, autókkal együtt.

TOP10: Halott márkák örökéletű szépségei

Biztos lehet benne mindenki, nem az ő szépségükön múlt gyártójuk megszűnése. Halott autómárkák egykori csodálatos alkotásaiból következik szubjektív válogatás.

F1: Meglepő dolgot mondtak a Mercedes-motorról

Sergio Perez, a Force India pilótája szerint a Mercedes motorelőnye eltűnt, csak a Hondát előzik biztosan a németek.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.