Kína rendkívül fontos piaccá nőtte ki magát az évek során, ezért lehet az is, hogy számos gyártó kifejezetten a helyi igényekhez igazított modelleket dob piacra, a BMW is már régóta árul hosszított 5-ös és 3-as modelleket, sőt az X1-esből is készül nyújtott tengelytávú változat. Az azonban most először fordult elő a márka életében, hogy egy olyan teljes mértékig kínai igényekre szabott modellt dobjon piacra, mint a megjelenő 1-es sorozat négyajtós változata.

A Minivel közös UKL platformra épülő limuzint a Guangzhou Auto Show-n mutatták be és világosan látható a rokonság az európai piacon is forgalmazott 2-es Active Tourerrel. Minden jól ismert BMW-s jegy megtalálható rajta, a veséktől a jellegzetes hokiütő ablakvonalon át az L alakú hátsó lámpákig, csupán az arányok szokatlanok még.

bmw-serie-1-sedan-9A platformból adódóan keresztmotoros elrendezés és alapból elsőkerék-hajtás található az 1-es alatt, aminek belépőszintű motorja 118i jelzés alatt lesz elérhető. Az itthon is jól ismert 1,5 literes, háromhengeres turbómotort takarja 136 lovas teljesítménnyel és hatsebességes kézi váltóval. A 2 literes négyhengeresek 192 és 231 lóerősek lehetnek, minden változathoz rendelhető automata váltó is, az összkerékhajtásról egyelőre nincs hír.

bmw-serie-1-sedan-7Megszokott elemekből építkezik a belső is, a klíma és a rádió kapott különálló kezelőfelületet, a középkonzol tetején 8,8 inches kijelzőn pedig minden más megtalálható az iDrive fedélzeti rendszerben. A kizárólagosan Kínában rendelhető újdonság kezdőára átszámítva 7,6 millió forintnyi jüan.
Bestcars