Különleges fényezésekkel ünnepel a 70 éves Ferrari

Szerző: Vezess levél küldés 
Dátum: 2016.11.25. 11.19

70 éves a Ferrari, ebből az alkalomból pedig legendás versenyautókat idéző fényezéseket dobnak fel új modelljeikre.

Különleges fényezésekkel ünnepel a 70 éves Ferrari

A Ferrari hetvenedik születésnapjának ünneplését már a Párizsi Autószalonon megkezdte, az eseményen öt különleges fényezésű autót mutattak be. Nem meglepő módon az évfordulóra utalva 70 ilyennel készültek. Van is miből gazdálkodni, hiszen az olasz gyártó nem ma kezdett a motorsportban tevékenykedni, az 1947-es 125 S-től kezdik a megemlékezést.

Az ünneplés pedig nem kevesebb mint egy évig fog tartani, számos helyszínen tartanak majd találkozókat, legendás típusokat bemutató összejöveteleket és persze a vásárlók számára rendezett exkluzív események sem maradhatnak ki a naptárból. A legnagyobb bulit pedig az év végére tartogatják, a helyszín a maranellói főhadiszállás lesz.

ferrari-70th-anniversary-liveries (9)

Vannak tervei a Ferrarinak a jövőre nézve is, már javában dolgoznak az F12 Berlinetta utódján, és számos modell fog hibrid hajtást kapni. Nem feltétlenül a takarékosság, inkább a teljesítmény kedvéért. Arra pedig, hogy gyártanak-e majd SUV-t, csak annyit válaszolt Sergio Marchionne elnök, hogy “ahhoz előbb engem kéne lelőni”, ami elég világos cáfolat.

Bestcars

Kommentek

Ezt a BMW reklámot betiltották Angliában

Az angolok szerint veszélyes közúti huligánkodásra buzdít a BMW plakátja, ezért gyorsan be is tiltották.

Ismét csökkent az üzemanyagok ára

A benzin literenkénti árát 4 forinttal, a gázolajét pedig 3 forinttal csökkentette a Mol.

Csúcskivitel belépőmotorral: jön a Mazda CX-3 GT Sport

Bizarr termékfilozófiát követ a Mazda: a CX-3 crossover nyáron debütáló új csúcskiadása nem a legerősebb motort kapja meg.

Mindent túlél a Citroën WRC gépe

Igazán szédítő bukfenc után tért vissza Kris Meeke Citroën C3 WRC-je az argentin rali futamán.

F1: Mégsem lesz éjszakai futam Szocsiban

Az Orosz Nagydíj szervezői meggondolták magukat, Szocsiban nem szeretnének villanyfényes Forma-1-es versenyt.

Meglépett az autóval a kisfiú, kecskét is vitt magával

Ennek a fiúnak az apja szerint a vezetést nem lehet elég korán elkezdeni. A csomagtartóban utazó kecske ennek tükrében már nem is olyan meglepő.

F1: A Red Bullnál röhögnek az FIA-n

A Red Bullnál komolytalannak tartják a Nemzetközi Automobil Szövetség állítását, miszerint a Mercedes-, a Ferrari- és a Renault-motor háromtized másodpercen belülre került idén.

F1: Bejelentették a Sauber Honda-szerződését

A Forma-1-es Orosz Nagydíj délelőttjén hivatalosan is bejelentették, hogy 2018-tól a Sauber-csapat is a Honda erőforrásaival.

F1: A McLaren Mercedes-motorra vált jövőre?

Érdekes sztorit dobott be az egykori csapattulajdonos Eddie Jordan, de a McLaren gyorsan cáfolt.

Hihetetlen balesetet úszott meg egy kamionos

Nehéz napja volt annak az őrangyalnak, aki erre a kamionosra vigyázott. Az utolsó pillanatban állt meg a szerelvény a szakadék felett.

Használt autó: melyik a legjobb üzleti limuzin?

Erősek, mint egy dízelmozdony, pallérozott a modoruk, keveset fogyasztanak és jutányosan az áruk. Melyik használt német üzleti limuzint válasszuk?

F1: Alonso oda megy, ahol nyerhet

Fernando Alonso egyértelmű üzenetet küldött a McLaren-Hondának, ha csak nem történik valami csoda, távozni fog, ugyanis olyan csapatnál akar vezetni, ahol lehetősége van a győzelemre.

Könnyfakasztó vadászautó Lada Niva helyett

Csupán három darab ilyen Aston Martin V8 vadászkombi készült az angliai gyárban, most pedig eladó az egyik legjobb kondícióban lévő példány.

F1: Massa csak tette, amit a mérnök mondott

Felipe Massa nagyon elégedetten nyilatkozott az Orosz Nagydíj időmérője után, a 6. helye azt mutatja, hogy a Williams immár versenyben van a Red Bull-lal.

Ricciardo: Az ötödik hely volt a mai maximum

A Red Bull továbbra is csak fut az élmezőny után, de Daniel Ricciardo igyekszik pozitívan hozzáállni a szezonhoz. Csapattársa, Max Verstappen viszont továbbra is küzd az autójával.

F1: Lakáscserében fogadott Massa, Ricciardo és Verstappen

A Red Bull pilótái és a williamses Felipe Massa a vasárnapi Orosz Nagydíjon az valószínűleg egymással küzd majd, a “házon belüli” csatának érdekes tétje lesz.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.