Életében először eladó a világ egyik legritkább autója

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2016.11.23. 08.00

Nyolcvan éve mindössze három darabot gyártottak ebből a Bugatti Type 57S kabrióból. Az egyiket most árverésre bocsátják – ilyenre soha nem volt még példa.

Életében először eladó a világ egyik legritkább autója

A párizsi Vanvooren műhely 1937-ben három különösen szép karosszériát épített a Bugatti Type 57S alvázára. Jó anyagból dolgoztak: az 57-es széria, amelyből mindösszesen 48 darabot gyártottak, a kor egyik legmodernebb, különösen dinamikus autójának számított, amihez stílusában is jól illett a lendületes Cabriolet fazon.

A három kabrióból kettő sorsa ismeretlen – alighanem szemérmes gyűjtők kollekcióját gazdagítják -, a harmadik, az 57513. alvázszámú példány azonban 2017 márciusában kalapács alá kerül, elsőként a világon.

Az autó nemcsak extrém ritkasága miatt különleges, hanem azért is, mert minden fődarabja eredeti. Ha ez nem volna elég, állítólag soha nem restaurálták, csupán egyszer átfestették (ekkor kapta meg fekete-halványsárga fényezését), ellenben mivel kevés, ám annál szeretőbb gazdája volt, állapota messze túlmutat azon, amit kora alapján várhatnánk.

Vanvooren Bugatti Type 57S Cabriolet

Ha ez így önmagában nem volna elég, egy különleges extra is jár az autóhoz: utolsó előtti tulajdonosa gyakran versenyzett vele, ezért az eredeti motort kibontotta, és helyére beépített egy azonos évjáratú Type 5G versenyblokkot. Azóta már visszaszerelték a helyére a gyári, kisebb teljesítményű erőforrást, viszont megtartották a versenymotor porlasztóit, így jelen állapotában kifejezetten fickós az autó. Az eredeti karburátorok, illetve a versenymotor is az ajánlat részét képezik, így az új tulajdonos eldöntheti, hogy vasárnapi hobbiautónak használja vagy túraversenyekre járna vele.

Ekkora ritkaságot persze nem mérnek olcsón, a várakozások szerint több mint nyolc és félmillió dolláron, azaz közel 2,5 milliárd forinton üthetik le a licitet.

Kommentek

Így néz ki egy 1 milliót futott Porsche

Ezek a sportautók nem arról híresek, hogy több százezer kilométert beleraknak tulajdonosaik, de néha azért előfordul.

F1: Esőnapot hirdetett Barcelona

A jövő hétfőn kezdődik a Forma-1-es tesztelés, amelyen a Pirelli kérésére a nyolcból egy napon vizes pályán mennek majd az autók. A barcelonai pálya bejelentette, mikor locsolnak.

Hat Suzuki Ignis, amitől könnybe lábad a szemed

Ebben az esetben nem ítélkezünk, ha valakinek ebben a formában tetszik az Suzuki Ignis, akkor nincs mit tenni, a lényeg, hogy a tulaj boldog legyen.

Milliárdos papával könnyebb az F1-be jutni

A Williamsnél idén bemutatkozó 18 éves újonc, Lance Stroll nem tagadja, hogy édesapja anyagi támogatása sokat segített a Forma-1-be való eljutásban, igaz, tehetséget azért nem ő vett neki.

Őszinte használt autók több mint 500 000 kilométerrel

Ebben a kategóriában sokkal több eladó darabot találnánk, ha nem volna nemzetközi sport a kilométerórák visszatekerése. De mivel valamilyen csoda folytán a legtöbb eladó 15-20 éves autó alig futott 150-250 ezer kilométert, így a kilométert bevalló sokat futott autók ritkák, akár a fehér holló.

F1: Ki lesz a Red Bull tartalékosa?

A Red Bull motorsportfőnöke, Helmut Marko elmondta, kit ültetnének a nagycsapat autójába, ha Daniel Ricciardo vagy Max Verstappen kidőlne valamiért.

F1: Világbajnok tanácsadó segíti Bottast

A 2017-re a Mercedeshez szerződött Valtteri Bottas nagyon örül neki, hogy a kétszeres világbajnok Mika Häkkinen segíti majd őt a háttérből.

Hivatalosan is megvan Magyarország legtorzabb BMW-je

Ha valaki netán van olyan elvetemült és pénzt ad érte, egy dologra kérjük: bontsa szét és alkatrészenként adjon túl rajta, mert ez ebben a formában a márka meggyalázása.

SsangYong XAVL: új szabadidőjármű Koreából

Genfben mutatja be új SUV-tanulmányát a SsangYong. Az egykori Korando szellemi utódja meglehetősen távol esett a fájától.

Élőben barátságosabb a törtszemű Skoda Octavia

Menetrend szerint érkezett a harmadik generációs Skoda Octavia időközi ráncfelvarrása, ami leginkább két, alig pár centi hosszú lemezdarab miatt igazán érdekes a szokásos új színek, digitális funkciók, vezetéssegédek mellett.

Most minden kiderül egy F1-es kormány titkairól

A Haas versenyzője, Romain Grosjean ad egy kis eligazítást a Forma-1-es kormányok titkairól.

Százszámra gyártanák az elektromos buszokat a lengyelek

2025-től évente ezer buszt gyártanának Lengyelországban. Ennek alapjait most fektethetik le a lengyelek.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.