Terepjárót építettek a Honda Jazzből

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2016.11.09. 10.00

Brazíliában bemutatkozott a Honda WR-V, a Jazz emelt hasú, finoman átrajzolt kiadása. Nálunk megfojtanák egymást a HR-V-vel, ezért hiába is ácsingózunk utána, nem kapunk belőle.

Jövő nyártól forgalmazza újdonságát a Honda, ám a tervek szerint kizárólag Latin-Amerikában lehet majd kapni a négyméteres crossovert.

A műszaki adatokkal a hivatalos premier ellenére fukarkodik a Honda, egyelőre semmi lényegi információ nem derült ki az autóról. A dizájn viszont egyértelműen a Jazzt idézi, különösen az oldalfal törései és a hátsó lámpatest kialakítása mutat közeli rokonságot.

H-WR-V-2

A terepalkalmasság kimerül a nagyobb hasmagasságban és a fekete koptatóidomok bőkezű alkalmazásában, de az átlagfelhasználóknak úgysem kell más, mint hogy az autó ne üssön fel a vacak utakon (ilyenből arrafelé is akad bőven), illetve hogy valamivel könnyebb, kényelmesebb legyen a be- és kiszállás.

A hivatalos információkat sem kell megvárni tehát ahhoz, hogy kijelentsük: a WR-V kizárólag fronthajtással lesz megvásárolható.

Honda-WR-V-2

 

Kommentek

F1: Az FIA üzent a csapatoknak, érik a botrány

A Nemzetközi Automobil Szövetség megüzente a Forma-1-es csapatoknak, hogy a vitatott futóműkonstrukciók megváltoztatására kényszerítheti őket.

Kipróbáltuk a világ legcsúnyább autóját

A csúnyaautó-válogatások örök dobogósa, legendás autóipari kudarc, túl hamar jött zseniális koncepció, tákolt borzalom, a világ leghíresebb kémiatanár-droggyárosának ikonikus járműve: hölgyeim és uraim, íme, egy igazi, ráadásul Magyarországon futó Pontiac Aztek!

F1: Videón, ahogy rögtön kicsúszott az újonc

Lance Strollt nem törte össze, hogy az első tesztnapján rögtön hibázott a Williamsszel. Elveszett egy egész nap.

Ha Ferrariba ülsz, soha ne indulj el így

Van, akiknek úgy hozta a sors, hogy egy Ferrari vezetőülésében találta magát, és van, akinek ez a feladat meghaladja a vezetői képességeit. Ha ez a két körülmény adott, akkor születnek ilyen videók.

Újabb női tesztpilóta a Forma-1-ben

A svájci Sauber-csapat a kolumbiai GP3-versenyzőnőt, Tatiana Calderont igazolta fejlesztőpilótaként.

F1: Nézd meg mozgásban az összes idei autót!

Hétfőn elkezdődött az előszezoni tesztelés Barcelonában, az összes F1 csapat 2017-es autója bemutatkozott már pályán.

F1: Folytatódik a McLaren vergődése

A második barcelonai tesztnap délelőttje is a Mercedesé volt, miközben több csapat autója is a garázsban vesztegelt. A McLarennél megint motort kellett cserélni.

F1: A Ferrari megtanult hallgatni, máris támadják miatta

Olaszországban nem vették jó néven, hogy a Ferrari az idei előszezonban hallgatásba burkolózik.

F1: 2025-ig marad az Orosz Nagydíj

Az Orosz Nagydíj szervezői szerződést hosszabbítottak, 2025-ig biztosan marad Szocsiban a Forma-1. Éjszakai futam is lehet.

Nagy változás jön egy Budapestet érintő viszonylaton

Másfél év után végleg kivonul a Lux Express busztársaság a közép-európai térségből. Csak a Varsót a Baltikummal összekötő járatok maradnak meg. Megszűnik a Budapest-Krakkó-Varsó buszjárat is.

F1: A Red Bull-főnök beszólt a McLarennek

A Red Bull csapatfőnökének nagyon nem tetszenek az idén újra megjelent cápauszonyok, mindent megtesz majd, hogy a jövő évre eltűnjenek. Valami más is bántja Christian Horner szemét.

Kompakt terepkupé a Mitsubishitől

Kompakt szabadidőjárművel erősíti kínálatát a Mitsubishi. Az ASX mellé, nem helyette érkezik a divatcentrikus crossover.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.