A 26 éves áldozat gyalog, párja autóval indult munkába ma reggel Sydney Caringbah nevű külvárosában. A nő alig néhány sarokra járt otthonától, egy zebrához érve megvárta, amíg zöldre vált a lámpa, majd elindult a kereszteződésben.

Ekkor tűnt fel a semmiből a súlyos rakománnyal közlekedő, pótkocsis teherautó, és szó szerint leradírozta az aszfaltról az áldozatot. A kocsi vélhetően a piros jelzés ellenére, szabálytalanul fordult nagy ívben a keresztútra.

Az 59 éves sofőr azonnal megállt, és amint kiugrott a fülkéből, elsírta magát.

A tragédiát még fájdalmasabbá teszi, hogy az áldozat párja – éppen a baleset miatt kialakult – dugóban rekedt, így amikor a nő elhunyt, alig pár száz méterre volt tőle. Mivel a férfi rosszat sejtett, megpróbálta felhívni a nőt; amikor az nem felelt, futva indult a baleset helyszínére.

Szemtanúk szerint a nő holtteste és táskája mintegy három órán át hevert – letakarva – a helyszínen; sokan érzéketlenséggel vádolták a rendőrség helyszínelőit.

Nem tudni, a teherjármű vezetője ittas volt-e. A rendőrség nem hozta nyilvánosságra az áldozat személyazonosságát.