Sípályán száguldott alá a Range Rover Sport

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2016.11.08. 10.51

A világ egyik leghírhedtebb alpesi sípályáján ereszkedett le Ben Collins, az egykori Stig. Autója egy 510 lóerős Range Rover Sport volt.

Sípályán száguldott alá a Range Rover Sport

Azt már tudtuk, hogy hegynek felfelé tempósan képes menni a Range Rover Sport, most pedig bebizonyították, hogy völgymenetben is helytáll a luxusterepjáró. A svájci Mürren legendás pályáján, a 14,9 kilométeres Infernón hajtott végig a kocsi versenyváltozata, az 510 lóerős, kompresszoros 5.0 V8 motorral szerelt Range Rover Sport SVR, volánjánál a Top Gear egykori fehérsisakos tesztpilótájával, Ben Collins autóversenyzővel és autós kaszkadőrrel.

Persze a helyenként 75 százalékos (kb. 37 fokos) lejtőn az eszement futam idején még nem volt hó, de a képeket elnézve így sem lehetett gyerekjáték a lefagyott fűfoltokon, a földből meredező sziklákon át levergődni a több mint 2000 méterrel mélyebben fekvő célba.

Az autó egyébként teljesen szériaállapotú volt, eltekintve a megerősített abroncsoktól és a behegesztett bukókerettől.

Ben Collins egyébként 155 km/óra végsebességet ért el a pálya egy alsóbb szakaszán; a 14,9 kilométert 21 perc 36 másodperc alatt teljesítette, ami sík úton nehezen volna száguldásnak nevezhető, de hát minden relatív: a körülményeket elnézve kifejezetten nyaktörőnek tűnik a tempó.

Range Rover Sport Masters Downhill Alpine Ski Challenge (11)

Kommentek

Soha nem látott, kedves újítás a rendőrautókban

Játékmackókkal szereli fel az észt rendőrség a járőrautókat, hogy vigaszt nyújtsanak a kisgyerekeknek, akik balesetek vagy más, nagy traumát okozó helyzetek résztvevőivé válnak.

Tarlós bedurvult, ez lett a bírságkamera sorsa

Tarlós István főpolgármester leszereltette a Bécsi és Szépvölgyi út kereszteződésében felszerelt kamerát.

Negyed óra gyönyör Škoda-rajongóknak: videón a Karoq kompakt SUV

Tizenöt perces monstre filmmel örvendeztet a Škoda újdonsága, a még be sem mutatott Karoq. Popcorn, kóla és mehet!

Fényűző extrákkal jön leendő kedvenc Škodád

Három hét múlva debütál a Škoda Karoq, a gyár elkezdte az információk szellőztetését. Amit eddig mondtak, jól hangzik.

F1: Vettel szerint kamuzik a Mercedes

Sebastian Vettel nem hiszi, hogy a Mercedes tényleg annyira lassú Szocsiban, mint péntek délután mutatták. A ferraris német szerint az időmérőre gyorsak lesznek Hamiltonék.

F1: Ecclestone átvágott minket!

A Maláj Nagydíj igazgatója, Razlan Razali kiosztotta Bernie Ecclestone-t és a Forma-1 új tulajdonosát is.

F1: Vettelék taroltak, a Merci nem bír a Ferrarival

Komoly munka vár a Mercedesre péntek este, ugyanis a Forma-1-es Orosz Nagydíj második szabadedzésén meg sem tudták szorítani az új szocsi körrekordot futó Ferrarit.

Ideje beszélnünk a felnik egyik legfontosabb jellemzőjéről

Gajdán Miklós autóbúvár szakkörének legújabb epizódjában a kerekek felé kalandozunk el. Vaskos téma, ezért az általános ismeretek ismétlése után főképp egy jellemzőre, az ET-számra koncentrálunk.

F1: Hamiltont felzaklatta a lábát elveszítő tini

Lewis Hamiltont nagyon megérintette Billy Monger doningtoni Forma-4-es balesete.

F1: Büntetések felé tart a Ferrari?

Gyanús, hogy a Ferrari nem fogja kihúzni a szezon végéig a szabályok által engedélyezett számú erőforrás-részegységgel.

Újabb adag magyar tűzoltóautó állt forgalomba

Ma 14 új, magyar gyártású tűzoltóautót adtak át a Katasztrófavédelemnek. A járművek értéke megközelíti a kétmilliárd forintot. 

F1: A bőröndjében vitte az alkatrészt a Red Bull-főnök

A Red Bull-főnök Christian Horner Szocsiban elárulta, hogy a saját bőröndjében volt kénytelen alkatrészt vinni Max Verstappen erőforrásához a hétvégére.

Tudod, miért hívják anyósülésnek?

Tudod, hogy az autóban a jobb első ülést miért hívják anyósülésnek? Van néhány teória.

F1: 15 helyes hátrasorolás a McLaren-újoncnak

Kezdődik: a McLarennél már az idény negyedik fordulóján jönnek a motorcserés hátrasorolások, Stoffel Vandoorne az Orosz Nagydíjra 15 pozíciós büntetést kapott.

F1: Alonso azért se bánja, hogy otthagyta a Ferrarit

Fernando Alonso unja már a kérdést, de újra elmondta, hogy akkor sem bánja a Ferraritól való távozást, ha idén bajnoki esélyes az olasz csapat. A McLarennél javult az életminősége.

F1: Räikkönen az élen, menet közben esett szét a Force India

A Forma-1-es Orosz Nagydíj első szabadedzésén a Ferrari Mercedesek előtt végzett, a leggyorsabb Kimi Räikkönen volt. A Force India látványos hibát produkált.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.