Még több pénzt hoztak az autópályák

Szerző: Vezess levél küldés 
Forrás: MTI
Dátum: 2016.11.03. 08.44

Idén az év elejétől október 28-ig 7,1 százalékkal több e-matrica kelt el Magyarországon, mint tavaly ilyenkor, a bevételek pedig 9,2 százalékkal nőttek.

Még több pénzt hoztak az autópályák

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató adatai szerint az értékesített darabszám 11 037 745, míg az eladási érték 56,192 milliárd forint volt. A növekedés két matricatípusnak köszönhető: az évesnek és a megyeinek.

Mindkettő esetében 14 százalékkal több kelt el, mint tavaly. Az éves matricák száma közel 330 ezer, az ebből származó bevétel 14,3 milliárd forint volt. A megyei matricákból 1 507 698 fogyott, amiből több mint nyolcmilliárd forintos bevétele keletkezett a szolgáltatónak.

A megyék közül szokás szerint Pest megyében kelt el a legtöbb, 888 661 jogosultság, a bevétel ott meghaladta a 4,8 milliárd forintot. Százezernél több matrica Fejérben és Győr-Moson-Sopronban fogyott, hatvanezer és tízezer között 11 megyében forgalmaztak, míg Veszprémben tízezernél kevesebb kelt el.

Járműkategóriánként a személygépkocsikat és kisteherautókat lefedő D1 kategóriás matricákból kelt el a legtöbb: 9 814 978 darab, a bevétel pedig megközelítette a 43,2 milliárd forintot. A D2-es jogosultságok száma 15,7 százalékkal, 997 847-ra, míg az értéke 19,3 százalékkal, 10,8 milliárd forintra emelkedett. Az összes matrica 57,9 százalékát vásárolták magyarok, 42 százalékát külföldiek.

Kommentek

Átnevezték az összes budapesti metrómegállót

Az anagrammavonatról nincs leszállás.

F1: Kiderült, miért volt kavarás Hamilton öccsével

Lewis Hamilton sok kritikát kapott amiatt, hogy nem ment el az Autosport Awards díjátadóra. Itt az oka.

A Ferrari nem ad el több Forma-1-es autót

A Ferrari a 2014-es modellévtől már nem adja el régi Forma-1-es autóit a veteránprogramjában.

Használt Audi, kegyetlenül őszintén eladó

“Vidd el mert hányingerem van tőle ha meglátom!”

Elektromos buszokkal járhatnak iskolába a gyerekek

Egy kanadai cégnek köszönhetően immáron a gyereknek sem kell füstokádó buszokon utazni.

Mazda3: nem csak szép, okos is

Látszólag alig változott, technológiailag azonban sok újdonságot hordoz a Mazda3 megújult változata. Kipróbáltuk a Golf japán konkurensét.

F1: A miniszter sem tudott az új Francia Nagydíjról

Hétfőn hivatalossá vált, hogy 2018-ban visszatér a versenynaptárba a Francia Nagydíj. Még a sportminiszter sem tudott a dologról.

F1: A Red Bull kitart szuperautós partnere mellett

Jól működik az Aston Martin és a Red Bull együttműködése, erre tekintettel gyorsan meg is hosszabbították a felek.

F1: Alonsót sem zárja ki a Mercedes-főnök

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint mindenképpen meg kell fontolniuk a mclarenes Fernando Alonsót is Nico Rosberg lehetséges utódjaként. Pascal Wehrlein előléptetése messze nem garantált.

Itt az első Halálos iramban 8 videó

Ez a rövid beharangozó megmutat néhány képkockát a Halálos iramban 8-ból.

F1: A Mercedes leigazolja a kis Schumachert?

Német sajtóértesülés szerint a hétszeres világbajnok Michael Shumacher fia, Mick hamarosan bekerül a Mercedes Forma-1-es istállójába.

F1: Mindkét pilótáját elveszítheti a Ferrari

A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne nem zárja ki, hogy 2018-ban már Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen sem lesz a csapatnál.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.