Hülyék a vezetéshez a fiatal autósok

Szerző: Vezess levél küldés 
Dátum: 2016.11.01. 13.50

A Continental brit leányvállalata által készített felmérés szerint tízből négy fiatal sofőr elismeri, hogy nem közlekedik biztonságosan az utakon.

Hülyék a vezetéshez a fiatal autósok

Az Egyesült Királyságban végzett kutatásban ezer, 17 és 24 év közötti sofőrt, valamint ezer olyan szülőt kérdeztek meg, akiknek gyermekei rendszeresen vezetnek autót. A reprezentatív kutatásra a Continental Vision Zero kampányának keretében került sor, amely a közlekedésbiztonság növelését tűzte ki célul. A felmérés arra az eredményre jutott, hogy a fiatal sofőrök 50 százalékának fogalma sincs arról, hogy hogyan álljon neki olyan alapvető dolgoknak, mint például a gumiabroncsok ellenőrzése.

A fiatalok körében az egyik leggyakoribb halálok az autóbaleset. Ennek ellenére legalább 800 ezer fiatal sofőr érzi úgy, hogy nincs kellő tudása a biztonságos közlekedésről. A kutatás szerint a 17-24 év közötti autóvezetők 47 százaléka úgy véli, hogy nem jut megfelelő ismeretekhez a közlekedésbiztonsággal kapcsolatban. A Vision Zero erre vonatkozó kérdéseire a fiatal sofőrök 52 százaléka válaszolt úgy, hogy leginkább az iskolában, főiskolán vagy egyetemen tanult a biztonságos közlekedésről. Ennek ellenére a szülők csak ötöde nyilatkozta azt, hogy gyermeke oktatási intézményben tanult a témáról.

A kutatás arra is rávilágított, hogy a fiatal sofőrök kevesebb mint fele volt tisztában a gumiabroncsok minimálisan előírt profilmélységével. Ötből egy főnek pedig fogalma sem volt arról, mit kellene tennie, ha váratlanul defektet kapna.

A vezetés során előforduló problémák tekintetében öt sofőrből csak egy nem tudja, hogy hogyan kell felnyitni a motorháztetőt, viszont egyharmaduknak fogalmuk sincs, hogyan kell az ablakmosó-folyadékot feltölteni. A fiatal járművezetők a kutatás során egyetértettek abban, hogy a saját és mások biztonságának növelése érdekében leginkább jobb oktatást kellene kapniuk (70%). Emellett fontosnak érzik az előírások szigorúbb betartatását, így például a súlyosabb büntetések kiszabását is (38%). A fiatal sofőrök továbbá úgy gondolják, hogy a rutinszerű biztonsági ellenőrzéseket a forgalmi vizsga részévé kellene tenni (36%).

A szigetországban nemrég több változtatás történt a jogosítvány megszerzésére vonatkozó követelményekre vonatkozóan. A forgalmi vizsgán az önálló vezetés ideje 20 percre nőtt, amelynek során a vizsgázónak végig egy navigációs rendszer utasításait kell követnie. Feladat egy parkolóhelyre való beállás, emellett a vizsgázóknak két, a járműbiztonsághoz kapcsolódó kérdésből legalább egyre helyes választ kell adniuk.

Amikor a profilmélység jogszabályban rögzített határértékéről kérdezték a szülőket, tízből mindössze három felnőtt tudta helyesen, hogy ez az érték 1,6 mm.

Kommentek

Tudod, hogy kell kereket cserélni? Dehogy tudod!

Ez a videó most lépésről-lépésre megmutatja a kerékcsere folyamatát. Hidd el, eddig mindent rosszul csináltál.

F1: Rosberg visszaszólt Laudának

Nico Rosberg nem érti, miért akadt ki annyira a Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda a visszavonulásán A világbajnok azt is elárulta, mennyit kivett belőle Lewis Hamilton megverése.

Megállás közben szippant fel áramot a svédek hibrid busza

Olyan dízel-elektromos buszt fejlesztett ki a svéd Scania, melynek akkumulátora a buszmegálló aszfaltjából feltölthető.

F1: Pilótaszavazást a fejvédőről?

A Toro Rossó-s Danyiil Kvjat szerint az őszi tesztek után a versenyzőknek kellene szavazniuk arról, bevezessék-e a Forma-1-ben 2018-ben a fejvédő gyűrűt.

Autópályadíj-botrány: nem a korrupt hivatalnok veszített, hanem mi

Lefokozták az osztályvezetőt, aki elengedte a tesójának a későn vett matrica miatt kapott pótdíjat. Pedig ez volt a leghelyesebb döntése, amióta dolgozik!

F1: Bátor döntést fontolgat a Mercedes

A Mercedes-főnök szerint Pascal Wehrleinnak jót tenne még egy-két szezon egy középcsapatnál, de előfordulhat, hogy Rosberghez hasonlóan a csapat is “bátor döntést hoz” és az ifjoncot ültetik az autóba.

F1: Újsághirdetésben keresik Rosberg utódját

A Mercedes-csapat próbálja vicces oldaláról megfogni Nico Rosberg váratlan távozását: a világbajnok megüresedett pozíciójának betöltésére újsághirdetést adtak fel.

Hangosan felröhögött az autószerelő, ilyet még nem látott

A tulaj biztos nem röhögött ilyen jót, amikor közölték vele, hogy kuka a motor.

Oroszlánszívű Jaguar, kicsit molyrágta belsővel

Évek óta nem néztek meg annyira autót alattam, mint most ezt a hatalmas, kék Jaguart a 22-es felniken. Egyszerűen mindenki odavolt érte, fiatal-idős, férfi-nő, mindegy.

Elguruló autóval indul a videó, de várd ki a végét

Ennek a kínai autósnak biztos hogy rosszabb napja volt, mint közülünk sokaknak. Csak hajszálon múlott, hogy megmentse gurulásnak induló autóját, de rossz döntést hozott.

Négyüléses roadstert fontolgat a Mercedes

Német lapértesülések szerint túrakocsivá hizlalná büszke luxusroadsterét a Mercedes: az SL következő generációjában állítólag négyen fognak elférni.

Napelemmel ilyen magasra még nem repültek

Napelemes repülőgéppel akar feljutni a sztratoszféráig egy svájci kalandor, mindössze pár hónappal azután, hogy két honfitársa a világon elsőként megkerülte a Földet egy energiáját kizárólag napelemekből nyerő repülővel.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.