Félnek a japán autógyárak

Szerző: Vezess levél küldés 
Dátum: 2016.10.30. 11.49

Összefognak a japán autógyártók, hogy megvédjék az utasokat, illetve az autókat a jövőben a számítógépes támadásoktól.

Félnek a japán autógyárak

Közös szervezetet hoz létre a Toyota, a Nissan más gyártókat is bevonva, hogy az információk megosztásával védelmet teremtsenek az egymással és az internettel kommunikáló autók elleni hackertámadásokkal szemben.

A közös munkában az említett márkák mellett a Honda, a Mazda és a Subarukat gyártó Fuji Heavy Industries is részt vesz.  Ezen túlmenően a beszállítók megfigyelőként működnek együtt a szervezettel.

Az autógyártók célja hogy rendszereik védettek legyenek a hackerek behatolási kísérletei ellen, és hogy olyan szoftverek szülessenek, amelyek biztonságosabbak és gyorsabbak, mint a vállalatok külön-külön fejlesztett programjai.  Ezért megosztják egymással a szoftverek esetleges biztonsági réseiről és a külső támadásokkal szembeni védelméről szóló információikat.

2020-ra várhatóan a 2014-es mennyiség több mint háromszorosára, közel 35 millió darabra nő majd az állandó internetes kapcsolattal működő járművek értékesítése, amelyek ki lehetnek téve külső támadásoknak. Az online kapcsolat azonban szükséges az autók és az infrastruktúra közötti kapcsolat megteremtéséhez.

Néhány hete számolt be arról a világsajtó, hogy kínai hackerek távolról át tudták venni az irányítást egy Tesla felett, amely képes már önjáró autóként közlekedni. Korábban az FBI is figyelmeztetett, hogy komoly veszélyt jelent, ha az autók irányítása távolról is megoldható, hiszen terroristák kezében komoly fegyverré válhatnak így.

Kommentek

SsangYong XAVL: új szabadidőjármű Koreából

Genfben mutatja be új SUV-tanulmányát a SsangYong. Az egykori Korando szellemi utódja meglehetősen távol esett a fájától.

Élőben barátságosabb a törtszemű Skoda Octavia

Menetrend szerint érkezett a harmadik generációs Skoda Octavia időközi ráncfelvarrása, ami leginkább két, alig pár centi hosszú lemezdarab miatt igazán érdekes a szokásos új színek, digitális funkciók, vezetéssegédek mellett.

Most minden kiderül egy F1-es kormány titkairól

A Haas versenyzője, Romain Grosjean ad egy kis eligazítást a Forma-1-es kormányok titkairól.

Százszámra gyártanák az elektromos buszokat a lengyelek

2025-től évente ezer buszt gyártanának Lengyelországban. Ennek alapjait most fektethetik le a lengyelek.

Hamilton: Az új Merci olyan, mint egy hajó

Lewis Hamilton elmondta, hogy mit gondol a Mercedes 2017-es autójáról, a W08-asról.

F1: Gyönyörű autót tervezett a Red Bull

Christian Horner csapatfőnök szerint a Red Bull 2017-es autója az egyik “legcsinosabb”, amit valaha tervezett a csapat.

Minden benne van az új Volkswagen Golfban

Kipróbáltuk a felfrissített Golfot! A jóból még jobb lett, a vezetői asszisztensek és a műszaki megoldások száma és fajtája luxusautókat idéz.

F1: A sztármérnök is kevesebb előzést jósol

A Red Bull sztártervezője, Adrian Newey szerint a 2017-es Forma-1-es szabályok továbbra is egészségtelen mértékben jutalmazzák majd a motorerőt, emellett az előzések számát is csökkentik.

A múltba megy előre a kínai szupersportkocsi 

Olasz formatervvel érkezik a kínai Techrules fantasztikus sportautója. A múltidéző vonalak mögött fejlett elektromos hajtáslánc-technológia rejlik.

F1: Hamilton magyarázkodni kényszerült

Lewis Hamilton hétfőn tisztázta a hétvégén a csapaton belüli adatmegosztással kapcsolatos nyilatkozatát. Nincs baja a Mercedesszel és Valtteri Botasszal.

F1: Minden ellenféltől fél a Mercedes

Hiába nyertek zsinórban három világbajnoki címet, a Mercedes csapatfőnöke azt mondja, a 2017-es idény előtt majdnem ugyanúgy tart minden riválistól, mint amikor először munkába állt.

Elegáns lett a legújabb Forma-1-es autó

A Sauber-csapat megmutatta 2017-es Forma-1-es modelljét, a C36-ost. A svájci alakulat jubileumi festéssel ünnepli 25. F1-es idényét.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.