Nem igaz, miféle gumikkal járnak a magyarok

Szerző: Vezess levél küldés 
Dátum: 2016.10.28. 10.02

A Pest megyei Göd határában tartott akciót a rendőrség, amelynek során a 2-es főút mentén három óra leforgása alatt több mint félszáz járművet állítottak meg.

Nem igaz, miféle gumikkal járnak a magyarok

A késő októberi dátum dacára még csak az autósok harmada váltott téli abroncsra, 6 százalékuk pedig vegyes szettel, azaz két-két téli és nyári gumival közlekedett.

Ugyan az abroncsok profilmélysége minden jármű esetében elérte a kötelező minimumot, viszont 15 százalékuknál bőven 4 mm alatt volt, vagyis jóformán simára kopott gumikkal közlekedett a sofőr. A rendőrök ezúttal nem büntettek, csak felhívták a figyelmet a hiányosságokra, illetve a sofőrök egy-egy mélységmérőt és egy meleg téli sapkát is kaptak ajándékba.

A hatóság tapasztalataival egybevág a Vredestein 1500 magyar sofőr részvételével készült kutatásának eredménye is. Ott a megkérdezettek fele tudta csak, hogy a személyautó-abroncsok törvény által előírt profilmélysége 1,6 mm, azt pedig 46%-uk tippelte meg helyesen, hogy a biztonságos közlekedéshez télen-nyáron minimum 3-3,5 mm-es mintázatmélység lenne szükség.

Egészen megdöbbentő adat, hogy az autósok 26%-a egyedül akkor nézeti meg az abroncsait, amikor szezonális cserére viszik az autót a szervizbe. A sofőrök 29%-a havi rendszerességgel ellenőrzi a gumikat, míg a válaszadók 26%-a hetente vagy minden tankolásnál, 18%-a pedig minden indulás előtt végez egy gyors ellenőrzést.

Szakemberek szerint legalább hetente egyszer nézzük át az abroncsokat, hogy megfelelő-e bennük a nyomás, illetve találunk-e sérülésre utaló jelet.

Kommentek

Új gumikat kaptak a koraszülöttmentők

Hét mentőautóra szerelték fel azokat a nyári gumikat, amelyeket az Abroncs Kereskedőház adományozott a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány számára.

Ismét csökken az üzemanyagok ára

A szerdai árcsökkentés után pénteken folytatódik az áresés a hazai benzinkutakon.

Soha nem látott új rendszer jöhet az autókba

A Continental egy olyan rendszer kifejlesztésén dolgozik, amely felismeri a különböző útviszonyokat.

16 ezer kilométeres túrára indul a Nissan Leaf

Egy e-mobilitási szervezet benevezett egy Nissan Leafet a barátságos, de kíméletlen Mongol-ralira. 16 ezer kilométert kell megtennie a villanyautónak.

Azért még az Ikarus az úr

Megannyi vadonatúj, luxus és kevésbé luxus kivitelű buszok között még mindig egy Ikarus a sztár. A zsámbéki Busexpón jártunk.

F1: Te jó ég, hát ezért olyan rossz a Honda-motor!

Így már minden világos, de ezzel a mindent megmagyarázó rajzzal hamarabb is elő lehetett volna állni!

Eszement adóra kényszerítenék a Forma-1-et

Az indiai legfelső bíróság úgy döntött, hogy a Forma-1-nek adót kell fizetnie a 2011-2013-ig rendezett három helyi futam után.

Vettel: A Ferrari tavaly alapozta meg az idei sikert

Sebastian Vettel szerint a Ferrari számára győzelem nélkül véget ért 2016-os idény alapozta meg az idei feltámadást.

Ez most a legjobb Suzuki!

Jó vezetni, alig eszik, igényes és komfortos belül, szép kívül. Ez most a legjobb Suzuki – pontosabban ez lehet, ha az ára is van olyan jó, mint a kocsi maga. De vajon van-e?

Vajon hány garázsban pihen még ilyen makulátlan veterán, mint ez a Volga?

A Volga M21-esből komoly mennyiséget, 639 000 darabot gyártottak, így nem meglepő, hogy a kitartó kutatók még mindig találnak egy-egy megkímélt példányt.

Zsír új BMW E30 M3-ast valaki?

Egészen hihetetlen, ahogy időről-időre előbukkannak olyan autók, amik évtizedeket töltöttek egy garázsban, miután megvásárolták őket.

F1: Brazília elvesztésével riogat Ecclestone

A Brazil Nagydíj szerződéshosszabbítási tárgyalásainak lebonyolításával megbízott Bernie Ecclestone nem túl bizakodó az interlagosi futam jövőjét illetően.

F1: Szocsitól mamuszban versenyez Vettel

Az Orosz Nagydíjtól Sebastian Vettel cipő helyett versenymamuszban ül a Ferrariba.

F1: Már jövőre jöhet a New Jersey-i futam?

Felpörögtek az események az USA-ban, három helyszínen is folyik a Forma-1-es futam előkészítése.

Egészen félelmetes, ahogy elalszik a volán mögött a kamionos

Végig azt várod majd, hogy melyik autós lesz a szerencsétlen áldozata az elbóbiskoló kamionosnak.

F1: Alonso jutalékot kér Buttontól

Fernando Alonso nyugodtan készül az Indy 500-ra, biztos benne, hogy a McLaren nélküle is meglesz Monacóban. Bár pontszerzési esélye lenne Monte-Carlo utcáin, Indianapolist nagyobb lehetőségnek látja.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.