Elárulták a sokszoros bajnok titkait

Milyen a jó itiner?

Szerző: Szabó-Jilek Ádám levél küldés 
Dátum: 2016.10.28. 10.28

Önmagában nem lehet bajnok egy ralipilóta, a hétszeres magyar bajnok ifj. Tóth János navigátora, Szőke Tamás mesélt az itinerkészítésről. Érdekességek kanyarokról, fokozatokról, gumikról.

Elárulták a sokszoros bajnok titkait

Sokakban él az a sztereotípia a navigátorokkal kapcsolatban, hogy nekik van a legjobb és legkönnyebb dolguk a világon, hiszen csak fel kell húzniuk a tűzálló overallt és a bukósisakot, aztán felolvassák az itinert a pilótának, aki ha kellően gyors, megnyeri a versenyt. A valóságban persze sokkal árnyaltabb a kép, hisz a rali igazi csapatsport, és a navigátornak legalább akkora szerepe van egy győzelem megszerzésében, mint a sofőrnek.

Szőke Tamás 40 éves, kétszeres abszolút magyar bajnok navigátor, aki két éve a hazai ralilegenda, a hétszeres bajnok Ifj. Tóth János mellett olvassa az itinert egy Peugeot 208 R5-ösben. Az alapokat gyorsan tudjuk is le azzal, hogy Tamás egy A4-es nagyságú, speciális navigátorfüzetbe jegyzi le az információkat öt sorba. A B és a J értelemszerűen az irányt, azaz a bal és a jobb oldalt jelenti, ami mögött szinte minden alkalommal szerepel egy szám.

„Magyarországon talán két ember van, aki az úgynevezett francia típusú itinert használ és Janika az egyik. Ő sebességi fokozatokat használ az egyes kanyarok megjelölésére. Irgalmatlan nehéz volt átállni, amikor elkezdtünk együtt versenyezni, mert az addigi pilótáimnál a számok szögeket jelöltek, míg Janinál az 1, 2, 3, 4, 5 a fokozatot jelenti. Tehát, ami nála Bal5, az gyakorlatilag elfér teli gázon, míg aki kanyarerősséget ír, annak ugyanez a jelölés azt jelenti, hogy szinte meg kell állnia nullára, mert az a szám egy visszafordítót jelöl. Ezt az elején nagyon nehéz volt megszokni.”

Ifj. Tóth elképesztő rutinnal bír, lassan három évtizede koptatja a honi ralipályákat, ezáltal ismer szinte minden gyorsasági szakaszt, mégis minden egyes futamon új itinert készíttett a navigátorával.

„Azoknál a pilótáknál, akikkel korábban együtt versenyeztem, előjött az a probléma, hogy vedd elő a tavalyi itinert, majd kijavítjuk. Ami óriási hiba, mert ugyanabból az itinerből mennek, mint a korábbi években, és hiába van felírva, hogy tavaly ott elfért ennyivel és annyival, időközben megváltozhatott a pálya minősége, az autó sem ugyanúgy viselkedik, mint a korábbi esztendőben, ezáltal pedig nem tudnak gyorsulni a pilóták. Ezek komoly tized- és századmásodperceket jelentenek, és azzal lehet gyorsulni, hogy nem vesszük elő a korábbi itinereket. Megnézni meg lehet felkészülés gyanánt, de amikor ott vagyunk a tréningen, akkor igen is elő kell venni az üres füzetet és újat kell írni!”

Tamás egyedi, radírozható tollal írja az itinert és azt is elmondja, hogy miért.

„A radírozható toll azért fontos, mert például Veszprém Rallye-n, amikor az embernek izzad a keze és hatvan fok van az autóban, akkor el tud mosódni a ceruza. Ami egy szent és sérthetetlen alapszabály, hogy amit felírok a tréningen, azt használom a versenyen is, tehát soha nem másolok át semmit! Ha másolsz, akkor hibázhatsz, kimarad egy jelölés, elcsúszik egy sor, és ez annál a tempónál, amivel mi versenyzünk, megengedhetetlen. A pályabejárás után persze én is belejavítok az itinerbe, a fékeket beszínezem pirossal, vagy aláhúzom, de soha sem másolok! Ha szerepel esti gyors a programban, akkor megnézem, milyen lámpa van az autóban, mert a fényviszonyok miatt az sem mindegy, hogy kiradírozható fekete tollal, vagy kékkel írok. Én azt is ellestem külföldi navigátortól, hogy nehéz terepen, amikor nem tudsz olvashatóan írni a lábadon, akkor beteszünk a tréningautóba egy kis „asztalkát”, ami persze nem sokkal nagyobb, mint a füzet, de amin aztán nyugodtan le lehet írni. Az is fontos, hogy mi egy-egy kanyarkombinációnál maximum kettő-három kiegészítő információt használunk, több infó szerintünk már felesleges.”

VESZ0075

Ami szembeötlő különbség az átlagos itinerekhez képest, hogy a 3-4 soros gumilassítókat is külön kanyarként jelölik Ifj. Tóthék.

„Azért nem írjuk be, hogy csak lassító, mert előfordul, hogy annyira szélesre vannak hagyva a gumik és annyira jó féktávot lehet venni, hogy nem kell visszakapcsolni harmadikig, hanem akár negyedik sebességi fokozatban, vagy sima jobb, vagy sima balként is lehet teljesíteni ezeket a lassítókat. A rövid féktáv és a precíz, pontos kigyorsítás pedig rettenetesen fontos az R5-ös autóknál.”

A lassítók külön jelölése mellett Janika még a snitt kifejezést használja, ami ha bekerül egy kanyar elé, azt jelenti, hogy azt nyugodtan levághatja a hétszeres bajnok, akár mind a négy kereket leteheti a padka mellé, mert az a gyorsabb és biztosan nem kap defektet.  A + jel pedig azt jelenti, hogy bátran, tempósan lehet vállalni a kanyart, de még nem padlógázon.

„Ha valamit elszúrunk, akkor én azt is leírom. Például rosszul választottunk gumit, megnézem az időjárást, feljegyzem a külső és az aszfalthőmérsékletet, a gumikeveréket is odaírom. Ez azért fontos, mert a következő évben már rendelkezünk plusz információkkal, ami adott esetben megkönnyíti a dolgunkat a gumiválasztásnál. Az oldalakat nem számozom meg, mint sokan mások a mezőnyben, de arra mindig kínosan ügyelek, hogy a lap alján lévő utolsó információ méter legyen, hogyha azt bemondtam, legyen időm lapozni és időben tudjam folytatni a következő információval.”

misk7508

Az idei év utolsó itinerét a borsod környéki pályákra készíti el az Ifj. Tóth – Szőke kettős, hisz a hétvégén az Ózd Rallye-n méri össze a tudását az ORB mezőnye. Részletek a verseny hivatalos honlapján.

Kommentek

F1: Soha nem látott lépést tett előre a Mercedes

A riválisok számára rossz hír, hogy a Force India szerint akkora lépést tett előre a motorjával a Mercedes, mint még soha.

F1: Az első videó az új Mercedesről

Magyar idő szerint 13.10-kor kezdődik a Mercedes 2017-es autójának bemutatója, de a csapat már kitett egy videót a Twitterre.

Top 10: nyitható tetejű, de nem kabrió, mi az?

Az új MX-5 furcsa, elektromos mozgatású, se nem kabrió, se nem egészen targa teteje adta az ihletet, hogy összegyűjtsük a tíz – szerintünk – legizgalmasabb nem-kabrió és nem-CC tetőt az autótörténelemből.

Hamilton: A Forma-1 “szomorú”, “elavult”

A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton szerint a Forma-1-re nagyon ráfér a ráncfelvarrás, a megújulás, reméli, hogy az új tulajdonos tesz majd ennek érdekében.

Tudod mikor mutatták be először ezeket az autókat?

Egy kimondottan nehéz kvíz következik, ami próbára teszi az autós tudásod.

Két hét múlva jön a kabrió Mercedes E-osztály

A kirakós utolsó darabja is a helyére kerül: a Mercedes-Benz a Genfi Autószalonon mutatja be az E-osztály kabrió kivitelét.

F1: Balhéval indulhat az új idény

A Force India technikai főnöke szerint a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon óvást nyújthat be a Ferrari a Mercedes és a Red Bull trükkös felfüggesztése miatt.

Nyolc parkolót foglalt el két furgon Győrben

A Kisalföld olvasója az egyik győri áruház parkolójában futott bele a két szokatlanul parkoló furgonba.

F1: Így közölte Rosberg a visszavonulást a főnökkel

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff egy friss interjúban elmondta, hogyan tudta meg, hogy Nico Rosberg a visszavonulás mellett döntött.

Íme luxusautóként a magyar honvédek orosz gépe

A GAZ 69, vagyis a Magyar Honvédség kötelékében is szolgáló orosz terepjáró meglepő metamorfózison esett át. Igénytelen, terepre termett célszerszámból divatos géppé változott.

Elextra: ha igazi, nagyot szól majd!

Svájci-német-dán koprodukcióban készülhet el a Tesla Model S új kihívója. Az Elextra egyelőre nem több egyetlen hatalmas, színpompás ígéretnél.

Pályán az első 2017-es Forma-1-es – videó

A Forma-1-es csapatok közül elsőként a Sauber küldte a pályára új autóját Barcelonában. Videó a C36-os bemutatkozásáról.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.