Mercedes-Benz X-osztály: szmoking és túrabakancs

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2016.10.26. 09.01

Kétféle, elegáns és robusztus kivitelben mutatta be leendő pickupját a Mercedes. A maga módján mindkettő vonzó személyiség.

Luxuspickup vagy munkaeszköz – ez foglalkoztatja a közönséget azóta, hogy a Mercedes bejelentette: saját pickupot épít. Persze nem teljesen saját az a saját, a Nissan segítsége, a Navara rokonsága már a hátsó oldalablak felfelé csapó alsó éléből nyilvánvaló (valamint abból, hogy Európában a Nissan, Dél-Amerikában a Renault fogja gyártani a Mercedest), de lépjünk ezen túl, mert a műszaki részletek és a beltér kialakítása egyértelművé teszi, hogy sok munkaórát fektetett a járműbe a Mercedes. Sok munkaórát, és még több pénzt: az egy év múlva piacra lépő autó fejlesztésére és gyártására több százmillió eurós beruházással teremti meg a feltételeket a gyártó.

Na de akkor végül is prémium platós vagy melósmobil? Mindkettő, legalábbis egyelőre: a Mercedes két teljesen eltérő karakterű, de egyformán hiteles kivitelben mutatta be a leendő X-osztály előtanulmányát. Ugyanaz a kettősség érvényesül, mint amit a G-osztálynál láthatunk, a puritán és célszerű kivitel nyúzásra, mókázásra termett, a másikkal akár reprezentálhatunk is, ha olyan a helyzet.

Az autó létravázas szerkezetű, ami munkára predesztinálja, ugyanakkor a hathengeres motorok kínálata nem szokványos a szegmensben. A szabadidőjárműveket idéző idomok, az AMG-hangulatú stíluselemek már kevésbé megdöbbentőek, az összhatás azonban mindkét esetben erőteljes. Különösen látványos a jármű fara, ahol az egyik kivitelben LED-sáv keretezi a lenyitható hátfalat, egyszerre kiszolgálva a helyzetjelzők, a féklámpák és az irányjelzők szerepkörét, míg a másik verzióban rácsmintázat idézi a verseny-pickupok furcsán varázslatos világát.

Az utastérben valódi tölgyfa és nubuk bőr, illetve matt szénszálas felületek és remekül tapadó, szintén matt fekete bőr várja az utasokat; az anyósülés előtti tűzoltóberendezés és az elöl elhelyezett csörlő az ipari mennyiségű króm és alumínium ellenpontjaként jelzi, hogy éppen melyik változattal van dolgunk.

Ami közös, az a meglepő elrendezésű légbeömlő-csokor, a márkától megszokott, lebegő érintőképernyő, és a mezei gyökereket idéző, minden flanc ellenére meglehetősen egyszerűnek tűnő ülések, illetve a mechanikus kézifék, amelyhez hasonlót talán már látni sem láttak a gyár fiatalabb dizájnerei. És ha már a mechanikus szóba került: holmi ESP-pótlék helyett ilyen lesz a differenciálzár is, amelyből középre és hátra is jut egy-egy. A hajtáslánchoz felező is tartozik, így sem az 1,1 tonnás terhelhetőség, sem a 3,5 tonnás vontatható tömeg nem jelent problémát. A futóművet mindennek ellenére komfortosnak, dinamikusnak mondja a Mercedes.

Az autóban fejlett kapcsolódási, infotainment-technológia dolgozik, amelyet a szokásos módon, a padlókonzolon elhelyezett, érintésérzékeny tárcsáról vezérelhetünk. A vezetőtámogató rendszerek sem hiányoznak, így van esély arra, hogy az X-osztály a világ első olyan pickupja legyen, amelynek közúti alkalmassága nem csupán a marketing kommunikációs propaganda szerint kiváló.

Kommentek

Halálos baleset a veteránautó-versenyen

Egy pilóta meghalt, utasa pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett, amikor veterán Jaguarjuk fának ütközött egy amerikai túraralin.

Eladja a Ducatit az Audi?

A hírek szerint a Volkswagen-csoport megkezdte az olasz sportmotor-márka eladásának előkészítését. A Ducati Ferdinand Piëch szíve csücske volt.

Kémfelvételen a Škoda Yeti utódja

Karoq néven érkezik egy hónap múlva a második generációs kompakt Škoda SUV. Csehországban lefilmezték egy prototípusát.

Nem működik a Toyota stratégiája

A világ minden részén népszerűek a plug-in hibridek – mindenütt, kivéve Kínát. Az ázsiai ország miatt a Toyota kénytelen lesz újragondolni stratégiáját.

Mit ér a Lada, ha nem segíti nosztalgia?

Sokak szerint a Lada eddig fogadtatása a Kádár-kor iránt egyesekben élő nosztalgiából fakad. A Vesta azonban egy új korszak autója, amit olyan embereknek mutattunk meg, akiknek ez pont olyan modern kori autó, mint az összes többi.

Kipakol egy kamionsofőr, ezért hagyja ott a pályát

Egy férfi nemrég azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy elmondja miért hagyja abba a kamionvezetést. A hatóságok utaznak a teherautókra, az autósok pedig szidják a kamionsofőröket.

F1: Megmutatjuk Vettel kedvenc zenéit

Szokatlan playlisteket állítottak össze Sebastian Vettelel kapcsolatban, de a rádiós beszólásai alapján telitalálat a két lista.

F1: Torpedóval a fején indul az orosz pilóta

A hazai versenyére érdekes sisakfestést választott a Toro Rosso versenyzője, Danyiil Kvjat. A Vettel-balesettel viccel az orosz pilóta, torpedóval a fején versenyez majd.

Lengén öltözött hölgyek olasz autókra gerjednek

Az életet igenlő szenvedély, a nagy kanállal habzsolt élvezet minden valamire való olasz autóban megbújik, és az alábbi képek alapján nagyon úgy tűnik, hogy a hölgyek tisztában vannak ezzel a ténnyel. Hiába, egy Ferrari V8-as hörgése többet mond ezer szerelmes szónál.

Ezért változott a lámpaprogram a Nagykörúton

A Budapest Közút szerint a nagykörúti lámpaprogram módosítása a közlekedők érdekében történik, aminek a tömegközlekedéssel és a közúti közlekedéssel közlekedők is kedvezményezettjei lehetnek.

F1: Megosztottak a pilóták az új fejvédőről

A héten eldőlt, hogy a glóriának nevezett fejvédő rendszer végleg süllyesztőbe kerül, helyette a pajzs névre keresztelt eszközzel kezdenek kísérletezni.

Franciaországban magára hagytak egy Lada-kereskedést, tele autókkal

Úgy tűnik, Franciaországban tényleg a kutyának sem kellett a Lada, egy komplett kereskedés áll évek óta elhagyottan, autókkal együtt.

TOP10: Halott márkák örökéletű szépségei

Biztos lehet benne mindenki, nem az ő szépségükön múlt gyártójuk megszűnése. Halott autómárkák egykori csodálatos alkotásaiból következik szubjektív válogatás.

F1: Meglepő dolgot mondtak a Mercedes-motorról

Sergio Perez, a Force India pilótája szerint a Mercedes motorelőnye eltűnt, csak a Hondát előzik biztosan a németek.

F1: Egyéves problémát oldhat meg a Haas

A fékekkel a tavalyi bemutatkozás óta küszködő Haas-csapat az Orosz Nagydíjnak új beszállító termékével vág neki.

F1: Túl kicsi a rajtszám? Nem indulhat az autó!

A Nemzetközi Automobil Szövetség megszigorította a rajtszámok és versenyzői nevek megjelenítésére vonatkozó előírásait, a Spanyol Nagydíjtól elvileg képesek lehetünk messzebbről azonosítani a pilótákat.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.