Világrekord: így még senki sem érte el a 186 km/órát

Szerző: Kovács Miklós levél küldés 
Dátum: 2016.10.25. 16.01

Két kerékre kapni az autót kötelező eleme a kaszkadőr bemutatóknak. De így elérni 180 feletti tempót? Az már más tészta.

A 41 éves kaszkadőr Vesa Kivimäki összeállt a Nokian abroncsgyártóval, hogy együtt beteljesítsenek egy érdekes álmot. Megdönteni az autóval kétkeréken elért legmagasabb sebesség rekordját.

Az előzőt még 1997-ben állította be Göran Eliason 181 km/órával egy Volvo 850 Turbóval, Svédországban. Eredménye 19 évig tartotta magát, Vesánal sikerült túlszárnyalnia, 186,269 km/órát ért el a BMW 330i volánja mögött, két keréken, ezzel pedig bekerült a Guinness rekordok könyvébe.

Kommentek

F1: A Mercedes tényleg számolhat Alonsóval?

A Mercedes még egyetlen nevet sem említett a nagy meglepetésre visszavonulását bejelentő Nico Rosberg utódjaként, de a korábbi nyilatkozatok alapján Fernando Alonso tényleg a listájukon lehet.

Hegyszorosban reptetett siklóernyőst a Volvo

Ez a világon az első olyan mutatvány, amelyben egy teherautó és egy siklóernyős szerepel. De arra sem volt még példa, hogy siklóernyőst keresztül vontassak egy híd alatt.

F1: 15-ször sírta el magát Rosberg

Négy nap alatt tizenötödször sírta el magát, mondta a Forma-1 visszavonuló bajnoka, majd olyat tett a trófeával, mint előtte soha, senki.

A bizarr nő hat órán keresztül rongálta válogatott módszerekkel az utcán álló autót

Los Angelesben egy térfigyelő kamera rögzítette a meglehetősen bizarr esetet.

Megmérték a halálút szélességét

Sorra történnek halálos balesetek a Győrt Pápával összekötő 83-as főút lakott területen kívüli részén, amiben az ott lakók szerint benne van az út is.

F1: Rosberg átvette a bajnoki kupát – videó

Pénteken este Bécsben megtartották a Nemzetközi Automobil Szövetség díjkiosztó gáláját, amelyen a visszavonuló Forma-1-es világbajnok, Nico Rosberg is átvette a kupáját. Képek és videó az eseményről.

Meglepte a világot a leghíresebb tévés

Rosberg megdöbbentő bejelentéséig leginkább az foglalkoztatta a sajtót, hogy megérdemelte-e a vébécímet, és, hogy Hamilton miként taktikázott ellene. Jeremy Clarkson meglepő választ adott a kérdésre: kinek kellett volna nyerni a vébét?

Menekülő halálos gázolót fogtak a zsaruk

Egy gyalogos halálra gázolása után megállás nélkül menekült az az autós, akit pár órával később elfogtak a rendőrök.

Bevezetik a szürke rendszámot

Külön rendszámtáblát lehet igényelni tavasztól a kerékpárszállításhoz a kormány tervei szerint.

Csúnya kamionbaleset Zalában

Két kamion ütközött Zala megyében, az M70-es autópálya felét lezárták.

Lerohadtál? Így vontassál!

Itt a tél, a hideg, a hó: megnőtt az esélye, hogy akár kocc, akár lemerült akku, akár befagyott üzemanyagszűrő miatt kötélvégre kerüljön az autós.

F1: A Mercedes már Verstappennel cicázik

Nico Rosberg visszavonulásának bejelentése után pár órával a Mercedes-csapat már a Red Bull-os Max Verstappennel évődött a Twitteren az üresedés betöltéséről.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.