Mire verik el egy jó autó árát orosz milliomosok?

Dartz Black Shark

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2016.10.22. 05.53

Vodkára, nőkre, drogra és fegyverekre – nyilván. De ezen felül szemmel láthatóan létezik legalább egy olyan őrült, aki hajlandó jóval több mint 9 milliót kiadni egy kormánykerékre.

Mire verik el egy jó autó árát orosz milliomosok?

A legtöbben orosznak gondolják, pedig a lettországi Rigában működik a Dartz extrémautó-építő vállalkozás. Bocsánatos tévedés, hiszen a dollárban is hétszámjegyű vételáron kínált luxusszörnyek felvevőpiacát maga a gyártó is az afrikai diktátorokban és az orosz oligarchákban határozza meg.

A Dartz legújabb terméke a Black Shark, azaz fekete cápa – a név a Kamov KA-50 harci helikopter előtt tiszteleg –, amely valamivel kevésbé emlékeztet a Hummerre, mint elődei, viszont attól, hogy lekerekítették sarkait, és Evoque-lámpákat szereltek rá, szépnek még mindig nem neveznénk.

Incredible-Helicopter-KA-50-“Black-Shark”

Az autóból mindössze tíz darab készül, ebből öt Kínának, a maradék meg a világ többi részére. A Mercedes GLS AMG 63 alapjaira épülő szörnyet teljes egészében az ügyfél kívánságai szerint állítják össze – emlékezetes munkájuk a bálnafitymából varrott váltókarszoknya –, és már elkezdték begyűjteni azt a pár tucat aligátort, ráját és egyéb szerencsétlen állatot, akiknek a lenyúzott bőréből a tíz Black Shark és testvérmodellje, a Black Alligator (ebből ötvenet gyártanak) felöltözhet.

dartz black shark 3

Az egyik ügyfél egészen konkrét kéréssel állt elő: az autó kormányának nem csak az ívét változtatták meg, nem csupán krokóbőrbe borították az egészet, hanem aranyat és drágaköveket ragadtak, és abból alkottak valami gyomorforgatót.

A Mercedes-volánon lévő gombokat színaranyból formálták meg (tehát nem aranyozott műanyagot látunk), az embléma helyét fehérarany lemez foglalja el, amibe 292 darab fekete gyémántot, valamint két rubint ágyaztak be. A kormánykerék bekerülési összege 30 ezer euró, azaz több mint 9 millió forint – vajon mennyit fog fizetni az ügyfél a világ legízléstelenebb volánját markolja?

dartz black shark 5 dartz black shark 4 dartz black shark 2

 

Kommentek

Eladja a Ducatit az Audi?

A hírek szerint a Volkswagen-csoport megkezdte az olasz sportmotor-márka eladásának előkészítését. A Ducati Ferdinand Piëch szíve csücske volt.

Kémfelvételen a Škoda Yeti utódja

Karoq néven érkezik egy hónap múlva a második generációs kompakt Škoda SUV. Csehországban lefilmezték egy prototípusát.

Nem működik a Toyota stratégiája

A világ minden részén népszerűek a plug-in hibridek – mindenütt, kivéve Kínát. Az ázsiai ország miatt a Toyota kénytelen lesz újragondolni stratégiáját.

Rekordévet zárt a Mercedes Magyarországon

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. tavaly közel 190 ezer gépkocsit gyártott Kecskeméten, 3,8 százalékkal többet, mint 2015-ben.

F1: Egyéves problémát oldhat meg a Haas

A fékekkel a tavalyi bemutatkozás óta küszködő Haas-csapat az Orosz Nagydíjnak új beszállító termékével vág neki.

F1: Túl kicsi a rajtszám? Nem indulhat az autó!

A Nemzetközi Automobil Szövetség megszigorította a rajtszámok és versenyzői nevek megjelenítésére vonatkozó előírásait, a Spanyol Nagydíjtól elvileg képesek lehetünk messzebbről azonosítani a pilótákat.

Alonso: A célba érés már nagy eredmény lenne

Fernando Alonso 2017-ben Forma-1-es versenyen még nem jutott el a kockás zászlóig, reméli, hogy a frissített Honda-motorral Szocsiban legalább a célba érés összejön végre.

F1: Szocsiban annyi a kanyarlevágós trükknek

Az FIA fekvőrendőröket szereltetett fel a szocsi pálya 2. kanyarjának bukóterébe, mostantól nem lehet ügyeskedni.

F1: Az Orosz Nagydíj legütősebb balesetei – videó

A Forma-1-es Orosz Nagydíjat csak 2014 óta rendezik, de a szocsi helyszín három év alatt is produkált jó néhány húzós esetet.

Nem akárhogy loptak szét egy magyar Ladát

Nem lopták el az autót, csak a számukra értékesebb alkatrészeket nyúlták le az épített Ladából. Segíts te is, hogy előkerüljön a tettes!

Pars Krisztián autóját csúnyán összetörte a szerelője, nem lennénk a helyében

A sofőr és feltételezett utasa elszaladt a helyszínről. Mint kiderült, az autó az ismert sportolóé, Pars Krisztiáné, aki javítás miatt hagyta autóját a szerelőnél.

Át akar verni a benzinkutas?

Tankolás után többet mutatott az oszlop kijelzője, mint amennyi az autó tartályának a mérete. Olvasónk nem hagyta magát, panaszos levelet írt a MOL-nak. Érdekes választ kapott.

Azért még az Ikarus az úr

Megannyi vadonatúj, luxus és kevésbé luxus kivitelű buszok között még mindig egy Ikarus a sztár. A zsámbéki Busexpón jártunk.

F1: Te jó ég, hát ezért olyan rossz a Honda-motor!

Így már minden világos, de ezzel a mindent megmagyarázó rajzzal hamarabb is elő lehetett volna állni!

Eszement adóra kényszerítenék a Forma-1-et

Az indiai legfelső bíróság úgy döntött, hogy a Forma-1-nek adót kell fizetnie a 2011-2013-ig rendezett három helyi futam után.

Vettel: A Ferrari tavaly alapozta meg az idei sikert

Sebastian Vettel szerint a Ferrari számára győzelem nélkül véget ért 2016-os idény alapozta meg az idei feltámadást.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.