Izgalmakkal teli zárófutam a Hungaroringen

Szerző: Erdős Norti levél küldés 
Dátum: 2016.10.18. 18.09

A Hankook Racer Cup az a versenysorozat, ahol nincsenek papírformák, minden futam tartogat meglepetéseket, ez így történt a bajnokság évadzáró viadalán is a Hungaroringen. Igazi pozícióharc alakult ki a háromfordulós versenyen, melyből végül az ifjú tehetség, Báldi Gergő jött ki a legjobban.

„Izgalmas, fordulatokban gazdag idényzárón vagyunk túl. Jelentős előnnyel érkeztem a hazai pályára, ám az első futam nem úgy alakult, ahogy azt elképzeltem. Sajnos verseny közben felnyílt az autó csomagtartója, ami komoly gondot okozott a felzárkózásban, így végül a 11. helyen sikerült behozni a Swiftet. A második körben azonban minden megváltozott, a fordított rajtrács szerint a 15. helyről rajtoltam, de nagy küzdelem árán átverekedtem magam a teljes mezőnyön és nyerni tudtam a Hungaroringen, ami hatalmas élmény volt. Minden összejött, mintha az égiek akarták volna, hogy bajnok legyek. Számomra az idény utolsó viadala már tét nélküli volt, de azért behoztam az autót a negyedik helyre, így összességében 234 ponttal fejeztem be az idei szezont. Mindenkinek köszönöm, aki segített a sikerek elérésében” – számolt be a hazai versenyről Báldi Gergő, az újdonsült bajnok.

A legnépesebb rajtrácsot felvonultató Hankook Racer Cup záróversenyének első futamán még a pole-ból induló Kismarty-Lechner Gábor is jó esélyekkel állt rajthoz, gyorsan az élre is állt, sőt el is lépett a mezőnytől egy kis időre a Swiftek versenyében. Nem sokkal később viszont egy baleset miatt, ahol Németh és Sebestyén ütközött össze, új rajtot rendeltek el, ekkor azonban Kismartynak már nem sikerült megtartania pozícióját, sőt egy elrontott féktávnak köszönhetően hamar átadta vezető helyét Boldizs Bencének.

A Lotusok versenyében Tomas Bizub rajtolhatott elsőként, ezt a helyezést a verseny leintéséig meg is tartotta a hazai pályáján versenyző György Anettel szemben. A küzdelem itt is rendkívül kiélezett volt, ami nem meglepő, hiszen pár pont a különbség a magyar hölgy és a szlovák fiatalember között a bajnokságban. A dobogó harmadik fokára a szlovák Ivan Lexa állhatott, aki maga mögé utasította az olykor a leggyorsabb köröket teljesítő Veronika Vanyovát.

speedlight_hankook_racer_cup_hring_oktober_33

A Hankook Racer Cup második futama a fordított rajtrács miatt ismét sok izgalmat rejtett magában, a 15. helyről rajtoló bajnokaspiráns Báldi Gergő tarolt és bebiztosította vezető helyét a bajnokságban. Vogel Adrienn sem tétlenkedett, másodikként ért célba, ezzel negyedik helye már biztossá vált. A harmadik helyen végző Boldizs Bence azonban nem sokáig örülhetett annak, hogy csökkentette hátrányát Kismarty-Lechner Gáborral szemben, hiszen míg a futóműproblémával küzdő tapasztalt pilóta szabályosan közlekedett, addig Boldizs hét másodperces büntetést kapott pályaelhagyás miatt, így gyorsan helyet is cseréltek.

„Úgy gondolom, hogy kicsit több volt ebben a futamban, negyedikként végeztem, a pontszerző hely megvan, ami nagyon fontos volt. Sajnos a futóművemet elütötték, így már az is öröm, hogy egyáltalán célba értem. Boldizs Bencével vagyok óriási csatában, ugyan még mindig mögöttem áll, 5 pont a különbség, de nagy harc lesz a második helyért az utolsó futamon” – mondja Kismarty-Lechner Gábor.

speedlight_hankook_racer_cup_hring_oktober_14

„A rajtos kalamajkából nem jöttem ki túl jól, sajnos a riválisaim el tudtak húzni mellettem, egy-két autóval előttem voltak. Szerencsére félig-meddig sikerült áthámoznom magam a mezőnyön, azonban Csucsu kicsit meglökött, amikor már bőven előtte voltam, így újra kellett kezdenem az előzgetést. Szerencsére sikerült még egyszer a bravúr, ám többre már sem időm, sem energiám nem volt, így Adriékat nem értem be. Örülök a harmadik helynek és annak, hogy Gábor mögöttem végzett, most hoztam rajta három pontot. Öt pontra csökkent a különbség, így izgalmas lesz az utolsó verseny” – meséli izgatottan Boldizs Bence.

A Lotusok versenyében a második futamon Veronika Vanyova ünnepelhetett, hiszen maga mögé utasította a két bajnoki címre hajtó pilótát, Ivan Lexát és György Anettet.

A Hankook Racer Cup hungaroringi zárófutamán fordított sorrendben rajtolt a népes mezőny, ahol Takács Balázs tört az élre, aki elsőségét három körön keresztül tartani tudta, azonban az erős támadásokat már nem tudta visszaverni, így készségesen átengedte vezető pozícióját Boldizs Bencének. A fiatal pilóta nagyon higgadtan és kiegyensúlyozottan versenyzett, célja az abszolút második hely megszerzése volt csapattársa, Báldi Gergő mögött. Ezt sikerült is bezsebelnie, azonban dobogóját egy tisztességes csatában szerette volna megszerezni, nem egy szerencsétlen baleset folytán. A verseny felénél ugyanis riválisát, Kismarty-Lechner Gábort hátulról meglökték, keresztbe fordult és a falba csapódott, szerencsére egy kisebb agyrázkódással megúszta a balesetet, azonban így számára csak a dobogó legalsó foka jutott az év végi elszámolásban. Vogel Adri duplázott, így újabb dobogós pozíciójával a negyedik helyet szerezte meg. A XII. futam harmadik helyén a fiatal újonc, László Martin végzett.

speedlight_hankook_racer_cup_hring_oktober_39

Összefoglalva 234 ponttal a dobogó legmagasabb fokára Báldi Gergő állhatott fel az idei 5 versenyhétvégét követően, a második helyre Boldizs Bence ért fel 194 ponttal, míg a harmadik helyet Kismarty-Lechner Gábor szerezte meg 180 ponttal.

Kommentek

Marchionne már nem hisz a Fiatban

A Fiat erős és sikeres volt, ám most a jelenlegi erősségeinkre kell koncentrálnunk, ez pedig a Jeep – kommentálta az olasz anyamárka indiai piaci esélyeit a Fiat Chrysler elnöke.

Baleset miatt állítja le az önvezető autók tesztelését az Uber

Figyelmetlen sofőr borította fel az Uber önvezető autóját az Egyesült Államokban. A cég a nyomozásig leállítja a fejlesztést.

Kéne az első Ford Mustang?

Az első szériagyártású keménytetős Ford Mustang keresi új gazdáját, aki ezzel egy szelet autótörténelmet vásárol.

Méltatlan helyen csapták falnak ezt a Lamborghinit

Kínában igazán költséges összetörni egy Lamborghini Huracant, hiszen 4,3 millió jüant kell érte fizetni, ami az eredeti ár többszöröse.

F1: Ezért kellett halasztani a melbourne-i rajtot

A Forma-1 állandó versenyigazgatója, Charlie Whiting elmagyarázta, miért nem engedték el a mezőnyt elsőre az Ausztrál Nagydíjon.

F1: Így készült az Ausztrál Nagydíj graffitije

Time lapse videó mutatja meg, hogy hogyan készült az Ausztrál Nagydíj graffitije.

F1: Nyolcmillióra büntették a Williamst

A Lance Stroll autójában elvégzett váltócsere miatt az FIA megbüntette a Williamst, de az újonc pilóta összességében pozitívan látta első F1-es hétvégéjét.

F1: “Húzok a f…ba!”

A Red Bull-os Daniel Ricciardo számára rosszabbul már nem is alakulhatott volna az Ausztrál Nagydíj, Melbourne-ben csak annak örült, hogy vége a hazai versenyének.

Sportautókra hajaz ez a német turistabusz

A most következő gyártóról ritkán hallani manapság, de ha igen, akkor az biztos valami nagy durranás.

Ennél menőbb McLarent nem látsz ma!

Szegecselt sárvédő szélesítések, hatalmas hátsó szárny és szép felnik kerültek a sárga McLaren 650S alá a Liberty Walk műhelyében.

F1: Rosberg gratulált Vettelnek

A Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg vasárnap a családjával együtt nézte az Ausztrál Nagydíjat a tévén, a végén gratulált a győztesnek.

Alonso: A McLaren tökutolsó!

A szezonnyitó Ausztrál Nagydíj után Fernando Alonso lesújtó képet festett a McLaren-Honda versenyképességéről, gyakorlatilag sereghajtónak bélyegezte csapatát.

F1: Ez a Ferrari-győzelem mindenkié

Nem csoda, hogy a Ferrarinál mindenki örül a szezon első győzelmének, hiszen sokat kellett várni arra, hogy az olasz istálló újra a dobogó legfelső fokán végezzen.

Mercedes: Nincs karácsony!

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint nem a gumistratégián úszott el Lewis Hamilton győzelme, a Ferrari egyszerűen gyorsabb volt.

Vettel: Sikolt az autó, hogy keményebben nyomjad!

A 2017-es szezon első futamát, az Ausztrál Nagydíjat Sebastian Vettel nyerte. Pályafutásának 43. Forma-1-es győzelmét aratta. A dobogósok nyilatkozatai.

F1: Ferrari-győzelem a szezonnyitón

Sebastian Vettel nyerte a Forma-1-es szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat, a Mercedes mellényúlt a gumistratégiával. Hamilton és Bottas a 2. és 3. az amúgy eseménytelen versenyen.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.