Törpe szabadidőjárművet mutat be a Honda

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2016.10.18. 08.00

Kistesót kap a CR-V és a HR-V: a WR-V elnevezése meglehetősen erőltetett, az autó azonban népszerűnek bizonyulhat – egyelőre a fejlődő piacokon.

Brazíliát és Indiát elnézve gyakran támad az az érzése az embernek, hogy ezek a fejlődőként aposztrofált piacok (valójában Brazília hosszú ideje küzd a vásárlóerő rohamos csökkenésével, Indiában azonban ha hullámzóan is, de egyértelműen kimutatható a növekedés) gyakran izgalmasabb, jópofább, kockázatot merészebben vállaló autókkal igyekeznek kiszolgálni vevőiket, míg Európában gondosan leszűrve kapjuk a konzervatívabb, bevált formulák alapján kikevert modelleket.

November második hetében a brazíliai Sao Paulóban mutatkozik be például a helyben fejlesztett és ugyanitt gyártandó törpe szabadidőjármű, a WR-V, amelynek a nevében a W a winsome, azaz ‘megnyerő’ jelző rövidítése, a runabout vehicle (lótifuti jármű) szókapcsolatot meg már ismerjük a nagyobb tesóktól (HR-V és CR-V).

A kifejezetten dél-amerikai igényekre kifejlesztett városi crossover exportjáról egyelőre nincs szó, így még az is elképzelhető, hogy a korábbi elképzelésekkel ellentétben India sem kap belőle – a másik lehetőség, hogy Ázsiában saját modellverziót fejlesztenek majd, és forgalmaznak azonos néven. (2016.10.18. 09.00 update: Indiai autós lapok 2017. márciusi bevezetésről írnak, a Brazíliából importált autókat az Indiában szokásos 1,2 literes benzines és 1,5 literes dízelmotorral fogják árulni – bizony, arrafelé dízellel is kapható a Jazz.)

A válság ellenére stabilan erősödő dél-amerikai SUV-szegmensbe belépő apróságról egyelőre semmi információt nem közölt a Honda; az autó korábbi értesüléseink szerint a Jazz műszaki alapjaira épül, így annak másfél literes benzinmotorja dolgozhat benne, természetesen alkoholos üzemre átállítva.

Kommentek

Durva rekord a magyar autópályákon

Az előző évhez képest 2016-ban jelentősen nőtt a bliccelő autósok ellen indított pótdíjas eljárások száma Magyarországon.

BMW M8: új legenda születik

Az 5-ös és 7-es szériákkal közös padlólemezre épül a leendő BMW 8-as szuperkupé. Már az M-verzióját tesztelik.

Elektromos terepkupét fejleszt a Škoda

305 lóerős, összkerékhajtású hajtáslánc, 500 kilométeres hatótávolság: a Škoda Vision E magas szinten indítja a cég elektromos offenzíváját.

Nagyon jó hír jött az uniós közlekedési balesetekről

Kétéves stagnálás után tavaly ismét csökkent a halálos közúti balesetek száma az Európai Unióban.

F1: A kis Schumacher is világbajnok lenne

Michael Schumacher fia, Mick édesapját tekinti a bálványának, így ő is szertne a Forma-1-es világbajnoki címig jutni.

F1-es motorértekezletre megy az Audi

Német sajtóértesülés szerint a jelenlegi motorgyártók mellett a Volkswagen-csoport egyik képviselője is ott lesz a Forma-1-es erőforrások jövőjét illető pénteki megbeszélésen.

Egykori KGB-s autót 4,5 millióért? Valaki?

A V8-as Tatra egy KGB-s változata került fel nemrég az eBay-re, amire most bárki licitálhat.

Alonso: Nincs több kávészünet!

Fernando Alonso szerint belülről egészen nagy a különbség a korábbi és a 2017-esautók között, a kanyarsebesség elképesztő. Még a McLarenben is.

A KRESZ örök dilemmájára kerül most pont

Kiengedjem? Ne engedjem ki? Mikor engedjem ki?

Így javítanak utat Ukrajnában, nem szép látvány

A járhatatlan sártengerré változó földutakat régen gyakran töltötték fel építési törmelékkel, téglákkal, amelyet a járművek szép lassan bedolgozták a földbe, és ideig-óráig könnyebb volt a haladás.

Hivatalos: jön az új Ikarus

Cseppfolyós földgázzal (LNG) hajtott buszok gyártásába kezd az év második felében az Ikarus.

Miért csökkentették 70-re a tempót a reptéri úton?

Pár hónapja felvetettük a Budapest Közútnál, hogy tán újra kéne gondolni a repülőtéri gyorsút forgalmi rendjét. És, Isten irgalmazzon lelkünknek, újra is gondolták!

Morbid: El akarták lopni a Ferrari-alapító maradványait

Az olasz rendőrség kedden közölte, hogy sikerült meghiúsítaniuk a néhai Ferrari-alapító, Enzo Ferrari földi maradványainak ellopását. Váltságdíjra utaztak a reménybeli sírrablók.

F1: A Merci-főnökön röhög az egész internet

Toto Wolff beindította a mémgyárakat az Ausztrál Nagydíjon bemutatott asztalcsapkodásával.

Videó: Ilyen közel voltak a nézők Vettel Ferrarijához

Sebastian Vettel melbourne-i fedélzeti kamerás felvételéből látszik igazán, mennyire veszélyes volt, hogy a nézők már a levezető körön a pályára rohantak.

F1: Lewis Hamilton önéletrajzi filmet tervez

Nem lát megfelelő színészt, ezért önmagát alakítaná.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.