Kijárt már ez a győzelem Hadik András számára! A miskolci pilóta az idei szezonban három alkalommal is második helyen végzett Herczig Norbert mögött, de midig egy kis plusz hiányzott, hogy megelőzze a háromszoros bajnokot. Az 50. Mecsek Rallye-ra miden összeállt a Fordos pilóta körül – no meg a bajnoki címet korábban már megszerző Herczig csak örömautózásra érkezett – , így nem volt pardon, megnyerte az évad hetedik futamát.

A pénteki, szűk, sárfelhordásos erdei pályákra kiválóan választott abroncsot és felépített egy olyan előnyt, amit a második napon már csak be kellett osztania az ellenfeleivel szemben. Hadiknak már nem kellett sietnie szombaton, míg a hazai pályán autózó Ranga Péter eszeveszett száguldásba kezdett az általa jól ismert bakonyai, orfűi és árpádtetői szakaszokon.

A 31 éves pilóta R5-ös Fábiájában pénteken elromlott a magasnyomású üzemanyag pumpa, a Škoda motorja nem forgott 4000-nél többet, ami 1 perc 10 másodperc hátrányt eredményezett Ranga számára. A pécsiek üdvöskéje így szombaton a 10. helyről várhatta a folytatást és az összes második napi gyorsaságit megnyerve végül a második pozícióba kapaszkodott fel az eredetileg Nasser Al-Attiyah számára épült R5-ös Fábiával.

A képre kattintva galéria nyílik!

A dobogó legalsó fokáért is hatalmas csata zajlott a két szécsényi Mitsubishis, Vincze Ferenc és Velenczei Ádám között. A verseny félidejénél utóbbi állt jobban, de a második nap Vincze egy árnyalattal gyorsabbnak bizonyult riválisánál, így Kassa után, Pécsen is felállatott a dobogóra a 25 éves versenyző.

Az ötödik helyet és ezzel együtt a 3-as kategória győzelmét a kassai futamot kihagyó Matics Mihály szerezte meg. Úgy tűnik a rutinos pilóta a szezon végére barátságot kötött a Hankook abroncsokkal, mert pénteken a nedves, csúszós, míg szombaton a száraz körülmények között is a leggyorsabb volt az N csoportban.

A hatodik pozícióban záró Spitzmüller Csaba EVO X-es Mitsubishijének lámpasorán eltört egy filléres alkatrész, így az ötödik, már esti szakaszon alig látott valamit, illetve egy apró futóműhiba miatt 20 másodpercet veszített pénteken, amit még megspékelt egy korai rajttal ezért szombaton 30 másodpercet kellett volna ledolgoznia a 3-as kategória győzelméért harcoló Maticcsal és Balogh-gal szemben. Spici másnap beleadott apait-anyait, de a két márkatársa közül csak a földijét, Baloghot tudta megelőzni.

SZJA2386

Ugyan az utolsó előtti szakaszon helyet cserélt Spitzmüllerel és „csak”az abszolút hetedik helyen végzett Balogh János, de a miskolci pilóta szája így is fülig ért a Széchenyi téri célban, hisz öt győzelemmel és a mostani ezüsttel megvédte a tavaly megszerzett bajnoki címet az N csoportban. A 3-as kategória immáron kétszeres bajnoka, így Ózdon már tét nélkül, felszabadultan, célba veheti az év végi abszolút dobogót is.

Trencsényi József végzett a nyolcadik, míg az idei bajnok, Herczig Norbert a 9. helyen. A bajnok, akár csak tavaly, egy kuriózummal készült a Mecsek Rallye-ra, nevezetesen egy Škoda Octavia WRC-t állított csatasorba. A Skodás pilóta nagyon élvezte a száguldást a hatalmas bálnával a mecseki szerpentinen, a száraz, jó minőségű szombati pályákon abszolút 2.-3. időket autózott a 10 évvel ezelőtt még csúcstechnikának számító WRC-vel. A top 10-et a 3-as kategória bronzérmese, Rongits Attila zárta az EVO IX-es Mitsubishi Lancerrel.

A kassai győzelem után Ifj. Tóth János nagy reményeket fűzött a pécsi viadalhoz, de péntek este a hatodik szakaszon elmért egy féktávot és a fák között egy domboldalon fejezet be az 50. Mecsek Rallye-t.

A 2WD Kupában a salgótarjáni Rafael Tamás volt a legsebesebb a hófehér 1-es BMW-vel, míg az ORC külön értékelését Hevesi István nyerte egy EVO VI-os Mitsubishi Lancerrel.

Így zajlott a péntek a Mecsek Rallyn:

Beszámoló a verseny szombati napjáról:

Az 50. Mecsek Rally végeredménye:

1. Hadik András – Kertész Krisztián
#6 Ford Fiesta R5
2 1:16:55.2 110.6
2. Ranga Péter – Czakó Janek
#59 Skoda Fabia R5
2 1:17:38.0 +42.8
+42.8
109.6
0.30
3. Vincze Ferenc – Kuti Péter
#8 Mitsubishi Lancer Evo IX R4
2 1:17:48.4 +53.2
+10.4
109.4
0.38
4. Velenczei Ádám – Farnadi Ágnes
#10 Mitsubishi Lancer Evo IX R4
2 1:17:53.0 +57.8
+4.6
109.3
0.41
5. Matics Mihály – Zejda Viktória
#7 Mitsubishi Lancer Evo IX RS
3 1:18:33.3 +1:38.1
+40.3
108.3
0.69
6. Spitzmüller Csaba – Béres László
#4 Mitsubishi Lancer Evo X
2 1:18:44.2
10.0
+1:49.0
+10.9
108.1
0.77
7. Balogh János – Holczer Dániel
#2 Mitsubishi Lancer Evo IX
3 1:18:52.6 +1:57.4
+8.4
107.9
0.83
8. Herczig Norbert – Bacigal Igor
#1 Skoda Octavia WRC
P-14 1:19:02.9 +2:07.7
+10.3
107.7
0.90
9. Trencsényi József – Verba Gábor
#19 Ford Fiesta R5
2 1:19:06.2 +2:11.0
+3.3
107.6
0.92
10. Rongits Attila – Hannus László
#12 Mitsubishi Lancer Evo IX RS
3 1:19:40.5 +2:45.3
+34.3
106.8
1.17

A részletes eredményekért kattints IDE!
Az Országos Rallye Bajnokság záró fordulóját október 28.-30. között rendezik, Ózdon.

 

Fotó: Matei Bence, Szabó-Jilek Ádám

Szöveg: Vörös Gergely