A gyanúsítottak egy szlovák cégen keresztül német autókat hoztak be Magyarországra, s azokat visszatekert kilométer-számlálóval, az általános forgalmi adó elcsalásával, meghamisított dokumentumokkal, a piaci ár alatt kínálták.

A négytagú társaság a hivatalos dokumentumok szerint nettó áron vásárolta a járműveket, amelyeket fiktív adásvételi szerződéssel adtak tovább, úgy, mint ha azokat a vevők személyesen vették volna Szlovákiában.

A gépkocsik áfamentes behozásával több mint 11 millió forint kárt okoztak a költségvetésnek, és további 4 millió forint jogtalan árelőnyhöz jutottak azzal, hogy a kedvezőbb mértékű regisztrációs adóért a német forgalmi engedélyeket és a környezetvédelmi osztályba sorolást igazoló iratokat meghamisították.

Mintegy 9 millió forint kárt okoztak a vevőknek is, visszatekerték ugyanis az autók kilométeróráját, így a járműveket keveset futott, rendszeresen karbantartott, megkímélt állapotú kocsikként adták el.

A NAV szóvivője szerint “a luxusban élő elkövetőknél” a pénzügyi nyomozók házkutatást tartottak, s ellenük bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás, közokirat-hamisítás, valamint gépjármű kilométer-számláló műszere által jelzett értékek meghamisítása miatt indítottak eljárást.