Michelisz a második helyről indul Sanghajban

Szerző: Vezess levél küldés 
Dátum: 2016.09.24. 11.36

Egyedüli hondásként Michelisz Norbi jutott be az első tízbe a kínai időmérőn, Huff és Monteiro már a Q1-ben kiestek.

Michelisz a második helyről indul Sanghajban

Az első és a második szabadedzésen is az első tíz között végzett Michelisz Norbert, így az időmérőn is ezt a szintet szerette volna hozni a verseny előtt. Norbi elárulta, hogy a kínai pálya 1,1 kilométer hosszú egyenese alapesetben sem kedvez a Hondának, most legfőképpen azért is igaz, mert 60 kilós pluszsúllyal mennek.

Az időmérő első szakaszában Norbi 1:51,039-cel a harmadik helyre azonban a gyári Citroenek ledolgozták a hátrányukat. López az élre is állt, így végül a 9. helyen jutott tovább a magyar pilóta. A hétvége során először ment 1:51 alá Michelisz a Q2-ben, de ezzel szintén csak a kilencedik helyet tudta tartani. Ez azonban azt jelenti, hogy a vasárnapi első futamon a második, a fő futamon pedig a kilencedik helyről vág neki a sanghjai pályának. A pole pozíciót José María López szerezte meg.

 

 

Kommentek

De mi kerül ezen a ventilátoron 94 ezer forintba?

Két tanulság kristályosodott ki a sztori végére. Egyrészt aki öreg prémium autót vesz, az magára vessen, másrészt nem a profi kereskedőkhöz, szervizekhez, hanem a baráti közösségekhez, márka-, típusfórumokhoz érdemes legelőször segítségért fordulni, ha alkatrész kell!

Itt tudhatod meg, hogy kitiltották-e Budapestről az autódat

Ha csak valamilyen hirtelen szél el nem fújja a fővárosra ült szmogfelhőt, akkor holnap életbe lép a szmogriadó riasztási fokozatát Budapesten. Ez a legfontosabb amit tudni kell.

F1: Durva baleset a gálaversenyen – videó

Miamiban a hétvégén zajlik a Bajnokok tornája, a motorsport sztárjai szombaton a megküzdöttek a Bajnokok bajnoka címért. Meglepetésember nyert. Nagy balesetet is hozott a verseny.

Emlékeznek még erre: Geráppááá!?

Régi, emlékezetes autós reklámok után kutatva bukkantunk erre a műre. Annak idején, ha egyszer a gondolataink közé fonta magát, már lehetetlen volt onnan kitörölni.

GT86, az elérhető élményautó

Nem maradtak el a faceliftnél kötelező újítások, de a Toyota GT86 frissítésekor a vezetési élmény fokozására koncentrált a japán vállalat. A sportkocsi továbbra is tiszta vezetési élményt nyújt.

Nem a fáradtság okozhatta a magyar buszbalesetet

Magyar sofőrök vezették azt az autóbuszt, mely neki hajtott egy felüljàró tartóoszlopànak Olaszorszàgban.

Megszületett a Forma-1-es sztárbébi

Világra jött a Red Bull-csapatfőnök Christian Horner és az egykori Spice Girls-tag Geri Halliwell közös gyermeke.

A magyar srác, aki visszaszerezte első autójat

A nap legmeghatóbb története Attiláé, aki visszavásárolta a család egykori BMW-jét.

Ha villámgyorsan elugranál síelni, akkor ez a te autód!

Jon Olsson profi síelő megválik szeretett kompresszoros Lamborghinijétől, mert egy négyüléses autóra van szüksége.

Ma megveheted a botrányos bokszoló Bugattiját

Floyd Mayweather fehér Bugatti Veyronja új gazdát keres ma egy aukción. A híres bokszoló 2700 kilométerrel az órájában ad túl a szupersportautón.

Hihetetlen, hogy úszta meg a balesetet ez a motoros

A becsapódás után az autóba kapaszkodott, majd felül a csomagtartóra a motoros.

F1: Így csapat Hülkenberg a Renault-val

Nico Hülkenberg a Force Indiát elhagyva 2017-től a Renault első számú pilótájaként folytatja F1-es pályafutását. Az új autóra még egy hónapot várnia kell, de a tavalyi modellel már ment pár kört. Panorámavideó.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.