Halálos baleset történt egy autóversenyen

Szerző: Vezess levél küldés 
Dátum: 2016.09.12. 04.45

Szombaton este, a futam újraindítását követően halálos baleset történt a legendás Tony Stewart saját versenypályáján. Az áldozat egy 35 éves versenyző volt.

Halálos baleset történt egy autóversenyen

Tony Stewart az amerikai motorsport emblematikus alakja, akiről legutóbb akkor írtunk, amikor egy tragikus balesetben halálra gázolt egy fiatal versenyzőt. Most ismét egy halálos balesethez kötődik a kétszeres NASCAR-bajnok neve, ám ezúttal csupán a pálya tulajdonosaként keveredett bele az esetbe.

Az elhunyt Shane Unger

Az elhunyt Shane Unger

Az Ohio állambeli Eldora Speedway, amelyet üzemeltetői a világ legnagyszerűbb salakos pályájaként emlegetnek, szombaton adott otthont az idén 46. alkalommal megrendezett World 100 futamnak. Ennek újraindítását követően a harmadik kanyarban tömegbaleset alakult ki, amelyben az egyik pilóta, a 35 éves Shane Unger olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét már nem lehetett megmenteni.

A nap utolsó versenyén a pilóták négysoros felvonulással tisztelegtek elhunyt társuk előtt.

4-wide salute for the start of the 2016 #World100 …

A video posted by Eldora Speedway (@eldoraspeedway) on Sep 10, 2016 at 8:01pm PDT

A World 100 futamot egyébként idén a tizenkilenc éves Bobby Pierce nyerte meg; ő minden idők legfiatalabb győztese az Eldora Speedway-en. Pierce a harmincadik helyről rajtolt, ám a táv negyedénél, a 25. körben már az ötödik helyen autózott.

Kommentek

F1: Hamilton új tetkót varratott magára

Lewis Hamilton új tetoválással kezdte az évet.

Bottas: Szoros lesz Hamiltonnal!

A világbajnok Nico Rosberg helyére igazolt Valtteri Bottas úgy véli, szoros lesz a verseny közte és Lewis Hamilton között, de tudnak majd együttműködni. A finn pilóta első F1-es győzelmére hajt a Mercedesnél.

F1: Fontos vizsgán felelt meg a fejvédő

Az FIA a bevezetés előtt álló fejvédő rendszerrel is szimulálta Fernando Alonso hatalmas 2016-os bukását.

Hivatalos, Massa visszatér a Forma-1-be

Dőlnek a dominók: mostantól egyértelmű, hogy Valtteri Bottas a Mercedesnél folytatja, ugyanis a Williams-csapat hivatalosan is bejelentette, hogy szerződést kötöttek Felipe Massával 2017-re.

F1: Hivatalosan is megvan Rosberg utódja

A Williams hétfőn hivatalosan is bejelentette Felipe Massa visszatérését, ezzel az is végérvényesen eldőlt, hogy Valtteri Bottas lesz Lewis Hamilton új csapattársa.

Ime az új Citroën C3, ami nem csak feltűnő

Az utóbbi években nem volt ennél fontosabb típus a francia márkánál, az egyedi stílussal hódító C3-nak a városi kisautók népes mezőnyében kell helytállnia.

F1: Megmenekülhet a sereghajtó?

Pár napja maradt a csődbe jutott Manor-csapatnak a túlélésre, de úgy tudni, van már érdeklődő, megmenekülhet az alakulat.

Jön az elektromos Master

Nem lesz átlagon felüli a hatótávja, de azért megpróbálkozik vele a Renault az európai piacon.

F1: Rénszarvas húzta a világbajnokot

A kétszeres F1-világbajnok Mika Häkkinen a hétvégén megházasodott, a szertartás végén igen rendhagyó, de nagyon stílusos módon távozott a pár.

F1: A Ferrarival együtt jön az új McLaren

A McLaren-Honda is bejelentette 2017-es modelljének leleplezési időpontját, a Ferrarival egy napon mutatják majd be új autójukat. Régi-új szín kerülhet a járgányra?

F1: Hivatalos, hogy Wehrlein a Saubernél folytatja

A Sauber hivatalosan is bejelentette 2017-es felállását. Ahogyan arra hetek óta számítani lehetett, Pascal Wehrlein lesz Marcus Ericsson csapattársa.

F1: A szezon közepétől nyerhet a Red Bull

A Red Bull tulajdonosa, Dietrich Mateschitz csak a 2017-es idény közepétől vár futamgyőzelmeket csapatától. A Renault-n múlik, mennyire lesz sikeres az alakulat.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.