Ilyen menő gyerekjátékot még nem gyártottak

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2016.09.09. 12.23

Teljesen működőképes elektromos kisautóban gyakorolhatják a vezetést az óvodások. A méregdrága játék valójában nem is játék, hanem oktatási eszköz.

Ilyen menő gyerekjátékot még nem gyártottak

Van egy brit szervezet, a Young Driver (ifjú autóvezető), amely már felső tagozatban elkezdi az autóvezetői oktatást, mert úgy véli (van is benne ráció), minél korábban kezdi a kölök, annál könnyebben válik készséggé az autó irányítása. Ezt egyébként állítólag statisztikailag is alá tudja támasztani a cég, akik náluk tanultak, friss jogosítvánnyal feleolyan gyakorisággal karamboloznak, mint a szűz vezetők.

Na de miért várnánk 10 éves korig, ha nem muszáj? A Young Driver vezetői most kifejlesztettek egy olyan autót, amivel már ötévesek is a volán mögé ülhetnek. A Firefly (magyarul szentjánosbogár) úgy néz ki, mint egy pedálos kisautó, de annál jóval nagyobb: állítólag akár egy 180 centis felnőtt is vezetheti.

A cél persze nem ez, hanem hogy a gyerekek gyakoroljanak, ennek viszont csak úgy van értelme, ha az autó úgy viselkedik, mint a majdani, valós kocsik. Ezért tehát független kerékfelfüggesztés, fogasléces kormánymű, hidraulikus tárcsafékek, hátramenet, működő világítás, irányjelzők és természetesen állítható vezetőülés is helyet kapott benne. A műszerfal egyetlen digitális kijelző, amin megjelenik a sebesség, a pontos idő és az akkuk töltöttségi állapota.

Merthogy a Firefly elektromos. Két darab villanymotorja akár 16 km/óra sebességre gyorsítja fel az autót, de a kezdőknek külön üzemmód áll rendelkezésre: ekkor feleennyivel mehet csak a kocsi, arról pedig, hogy ne történjen baleset, szenzorvezérelt automata fékrendszer gondoskodik (ez csak a kicsiknél aktív).

06

Az akkuk akár 9 órányi üzemet bírnak egyben, de nem kell attól félni, hogy elkóricál a gyerek: 120 méteren belül távirányítóval leállítható a kocsi, de akár be is ülhetünk melléjük, ha úgy gondoljuk.

A cég eredetileg oktatási eszköznek szánta a Fireflyt, de úgy tűnik, felismerték benne az üzleti lehetőséget: jövő évtől forgalmazni is szeretnék. Nem lesz olcsó: nettó árát 2 millió forintra saccolják, plusz szállítás és adók.

A Firefly egyébként nem az első olyan autó, amelyet gyerekek képzésére fejlesztettek ki: a Toyota több fázisban visszatért Camatte projektje pont ezt a célt szolgálta volna, azonban abból még nem lett semmi, pedig az még ennél is pofásabb játékszer volna.

Kommentek

Selejtes luxusautók okoznak főfájást

Ezen a héten prémium autógyártók termékeit ítélték emberi felhasználásra alkalmatlannak az európai hatóságok. Visszahívások Auditól Range Roverig.

Új csúcsmodellt kap a koreai terepspecialista

Jövő csütörtökön mutatkozik be a SsangYong eddigi legnagyobb szabadidőjárműve. Egyelőre még neve sincs az autónak.

Jogtalanul büntették autósok ezreit Budapesten?

Tarlós István szerint jogtalanul bírságoltak meg rengeteg autóst Budapesten. A főpolgármester arra buzdít, hogy ne fizessenek az autósok.

Kabrió, bátraknak

Ha már a Techart GTstreet R Cabriolet karosszériája láttán rossz érzéseid támadnak, várj, amíg megtudod, mire képes a dög.

Unimog a tyúkolból

Óriási szerencsével máig lehet megkímélt, milliókat érő autókat találni elhagyott pajtákban, raktárakban. Na, ez az Unimog nem ilyen.

F1: Vettel pályarekorddal az élen, az újonc a falban

Az Ausztrál Nagydíj harmadik szabadedzésén a ferraris Sebastian Vettel fél másodperccel verte a Mercedeseket, a Saubernél új versenyző mutatkozott be, a Williams újonca pedig összetörte az autót.

F1: Váratlan pilótacsere az Ausztrál Nagydíj előtt

Az Ausztrál Nagydíj szombati, harmadik szabadedzése előtt a Sauber-csapat versenyzőt cserélt, a még januárban megsérült Pascal Wehrleint kiszállították, az olasz Antonio Giovinazzi kap Forma-1-es bemutatkozási lehetőséget.

F1: Legyél Lewis Hamilton VIP-vendége! – videó

A háromszoros világbajnok videós idegenvezetést tart a Mercedes melbourne-i csapatpavilonjában a kávézótól a konyháig.

Videó: Így kap másfél másodpercet Alonso Räikkönentől

Melbourne-i belső kamerás kör a mezőny két veteránjától a McLaren és a Ferrari közti különbségről.

Magyar gyerekek rajzolták le a jövőt

Hetedik alkalommal hirdette meg a Toyota magyar gyerekek számára is a Toyota Dream Car rajzversenyt: a megmérettetés arra ösztönözte a gyerekeket, hogy rajzolják le, milyennek képzelik el egy szebb jövő autóit.

F1: Óriási aranyköpés a Ferrari-főnöktől – videó

A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene így írta le két szóban Sebastian Vettelt és Kimi Räikkönent.

F1: Letiltották a Haas légterelőjét

A Nemzetközi Automobil Szövetség az Ausztrál Nagydíj második szabadedzésére levetette a Haas-csapat autójáról a T szárnyat. Túl hajlékony volt.

A Fiat motoros Zsiguli legendája

Az idei első nagyszabású autós rendezvényen, az Autó Motor és Tuning Show-n rengeteg csemege akad a géprajongók számára. A széles és ültetett karosszériák, felhúzott motorok kavalkádján túl a veteránok csendes csarnoka is tartogat meglepetéseket.

F1: Újabb motort fejleszt a Honda

Bár az Ausztrál Nagydíj pénteki szabadedzésein a McLaren elfogadhatóan szerepelt, a Hondánál tudják, hogy a jelenlegi erőforrással nem tudnak messzire jutni. Újat fejlesztenek májusra.

Verstappen: A Red Bull “túl lassú”

Az Ausztrál Nagydíj első edzésnapja után nem lehetnek igazán elégedettek a Red Bullnál, messze a Ferrari és még messzebb a Mercedes csúcstempója.

Villamosnak indult, busz lett belőle

Ha megvalósul a közösségi közlekedésben az, ami most a mérnökök fejében van, akkor elképzelhető, hogy évek múlva nehezen tudunk majd különbséget tenni a buszok és a villamosok között.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.