Kiderült, mennyi útdíjat fizetnek a külföldiek

Szerző: Vezess levél küldés 
Forrás: MTI
Dátum: 2016.09.06. 07.59

Ötvenmilliárd forint folyt be az e-matricákból az útdíjszolgáltatóhoz az év első nyolc hónapjában.

Kiderült, mennyi útdíjat fizetnek a külföldiek

Az értékesített darabszám kilenc és fél millió volt, ami 7,8 százalékos növekedés a tavalyihoz képest. Az útdíj több mint negyven százalékát külföldiek fizették ki.

Idén az év elejétől szeptember 4-ig 7,8 százalékkal több e-matrica kelt el Magyarországon, mint a tavalyi év azonos időszakában, a bevételek pedig tíz százalékkal nőttek – írta a Magyar Idők a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató adataira hivatkozva.

Az értékesített darabszám 9 507 925, míg az eladási érték 50,418 milliárd forint volt. A növekedés két matricatípusnak köszönhető: az évesnek és a megyeinek. Mindkettő esetében 14 százalékkal több kelt el, mint egy évvel korábban. Az éves matrica száma közel 330 ezer, a bevétel 14,3 milliárd forint volt. A megyei matricákból 1 466 364 fogyott, amiből csaknem nyolcmilliárd forintos bevétele keletkezett a szolgáltató cégnek.

A megyék közül szokás szerint Pest megyében kelt el a legtöbb, 863 224, a bevétel ott meghaladta a 4,7 milliárd forintot. Százezernél több matrica még Fejérben és Győr-Moson-Sopronban fogyott, hatvanezer és tízezer között tíz megyében forgalmaztak, Baranyában és Veszprémben tízezernél kevesebb kelt el.

Járműkategóriánként vizsgálva az adatokat, a személygépkocsikat és kisteherautókat lefedő D1 kategóriás matricákból kelt el a legtöbb, szám szerint 8 481 634, a hozzá tartozó bevétel pedig megközelítette a 38,9 milliárd forintot. A darabszám 6,9, a bevétel 7,5 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.

Az összes matrica 58,5 százalékát vásárolták magyarok, 41,5 százalékát külföldiek. A külföldiek vásárlásai kilenc százalékkal, míg a hazaiaké csak 7 százalékkal nőttek. Éves és megyei matricát – érthető módon – több mint kilencven százalékban hazaiak vettek, a havi és heti esetében azonban meglehetősen kiegyensúlyozott a két vásárlói kör. A fizetős útszakaszok száma évről évre változik, ahogy bővül a hazai gyorsforgalmi úthálózat. Idén a 86-os főút egy szakaszát adják át, ezért várható, hogy jövő januártól az M86-os is matricaköteles lesz.

Kommentek

Megtalálod a Bentley-t ezen a 60 ezer megapixeles fotón?

A világ egyik legnagyobb fényképét készíttette el a Bentley. A technológia a NASA-tól származik, a téma pedig a világ egyik legdrágább felnőtt játszótere: Dubaj.

Váratlan magyar konkurenst kapott a McDonalds

Különleges töltőállomást mutatott be a MOL, Kelet-Közép-Európában elsőként a drive through szolgáltatást vezetnek be rajta.

Visszanyal a fagyi: jogsértés miatt hőbörög Kína

A kínai Chery Automobile Co. panaszt tett a helyi szabadalmi szervezeteknél: el akarják érni, hogy a Mercedes elektromos almárkája ne használhassa az EQ nevet.

Csalással vádolják a Fordot

Elégedetlen ügyfelek csoportos pert indítottak a Ford ellen, mert legizmosabb autójuk pont arra nem alkalmas, amire hirdették.

F1: Jövőre eltüntetik a cápauszonyokat

A Forma-1 állandó versenyigazgatója szerint a Nemzetközi Automobil Szövetség 2018-ra betilthatja az idén visszatért légterelőket. Charlie Whiting a Verstappen-szabályról is beszélt.

Első vezetés – Benzinpárán megél az új Suzuki Swift

Nem lesz dízelmotor az új Swiftben, de annyival könnyebb elődjénél, hogy tényleg nagyon keveset fogyaszt. A francia Alpok lábánál vezettük az ötödik generációs Suzuki Swiftet.

Mesterséges nappali fénnyel segítenék a kamionsofőröket

A Daimler azon töri magát, hogyan tudna a természetes fényhez hasonló világítást teremteni a kamionokban. Szerintük a fényszegény fülkék rossz hatással vannak a sofőrök teljesítményére.

Legendás Ford Escort cserélt gazdát 72 millió forintért

A Ford Escort Mk I raliváltozatából nem sok maradt meg gyári állapotban, ezért ritka kincs a gyűjtők körében. Néhány napja cserélt gazdát az egyik patika állapotú példány.

Paddockforradalom a Forma-1-ben

Folytatódik a Forma-1 megújítása, az új tulajdonos, a Liberty Media döntése alapján az idei évtől korlátozott számban a paddockba szóló belépőket is piacra dobnak.

F1: Csak a fejeket figyeljük!

Holnap az Ausztrál Nagydíj szabadedzéseivel megkezdődik a 2017-es Forma-1-es szezon. Mutatjuk a versenyzők idei sisakjait, hogy tudjuk, mikor kit látunk a pályán.

Fény derült a nyírségi permetező vonat titkára

Az összeesküvés hívők azonnal Chemtrail-t kiáltanak, ezért megkérdeztük a MÁV-t, mi is folyik ebből a vonatból.

Forma-1-es kvíz profiknak és tanulékony kezdőknek

Kened-vágod az F1-es pilóták fontos és érdekes statisztikáit? Ha igen, ha nem, itt egy kérdezz-felelek, amiből a lexikon-agyú rajongók is tanulhatnak. Tedd próbára magad!

F1: A Mercit “biztosan érdekli” Vettel

A Red Bull-fejes Helmut Marko kezdi a kavarást, azt mondja, a Mercedest egyértelműen érdekli a ferraris Sebastian Vettel 2018-as szerződtetése.

Adnál ennyi pénzt egy Bentley-másolatért?

A Bentley Continental GT-replika Ford Mustang-alapra épült, a kivitelezéssel nincs is nagy gond, de azért látszik, hogy ez csak másolat. Kérdés, hogy megér-e ennyi pénzt.

Keménytetőt kapott a Mazda MX-5

A klasszikus kanavász és a furmányos eltűnő targa után itt a harmadik tetővariáció. Sajnos nem veheti meg bárki.

F1: Rajthoz állhat Wehrlein Melbourne-ben

Rajthoz állhat a melbourne-i Forma-1-es idénynyitón Pascal Wehrlein, a Sauber német pilótája, miután az orvosok megadták neki az engedélyt.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.