Kiugrott a kocsiból, és agyonverte az idős bácsit

Szerző: Vezess levél küldés 
Dátum: 2016.09.02. 03.48

Egy elítélt bűnöző szabálytalanul parkolt, megkarcolt egy autót, majd amikor felelősségre szerették volna vonni, egyetlen ütéssel megölte a felháborodott nyugdíjast. Nővére, egy rendőrségi alkalmazott az utasülésről nézte az eseményeket.

Több százan tüntettek a héten a queensi (New York City, USA) kerületi ügyészi hivatal előtt, igazságot követelve annak a 68 éves férfinak, akit még július végén ölt meg egy 44 éves autós.

A támadó, akit eredetileg testi sértés vádjával tartóztattak le, ám a vádakon azt követően sem módosítottak, hogy áldozata életét vesztette, szabálytalanul parkolt le a 68 éves Csun-Man Ce autója mellett. Utóbbi megpróbált odébbállni, ám ekkor a Cleamon Anderson névre hallgató (egyébként többszörösen büntetett előéletű) autós rányitotta az ajtaját az idős férfi kocsijára, megkarcolva azt.

Kiugrott a kocsiból, és agyonverte az idős bácsit

A közeli nyugdíjasotthonban önkéntesként kisegítő Csun-Man Ce elkérte a biztosítási adataikat, majd amikor ezt nem adták meg, megpróbálta lefotózni az autó rendszámát. Ekkor került dulakodásba a 44 éves vezetővel, aki egyetlen ütéssel a földre küldte őt. Az idős férfi fejét beütötte az aszfaltba, és súlyos agysérülést szenvedett.

Az autóvezető Anderson 50 éves nővére az utasülésről nézte végig az eseményeket. Később a rendőrségen dolgozó asszony azt vallotta a nyomozóknak, hogy az idős férfi megbotlott, és elesett. Amikor ezt videofelvételek cáfolták, a nő ellen is vádat emeltek, illetve a rendőrségen belső nyomozást indítottak.

Kiugrott a kocsiból, és agyonverte az idős bácsit

Mivel Anderson ellen korábban kábítószerrel való visszaélés, rablás és nagy értékű lopás miatt már eljárást folytattak, óvadék ellenében sem engedték szabadon, így elzárásban várja a tárgyalást.

Kommentek

F1: Így csapat Hülkenberg a Renault-val

Nico Hülkenberg a Force Indiát elhagyva 2017-től a Renault első számú pilótájaként folytatja F1-es pályafutását. Az új autóra még egy hónapot várnia kell, de a tavalyi modellel már ment pár kört. Panorámavideó.

Hiánypótoló oktatóvideó: hogyan töltsük fel Alfa 4C-nket ablakmosóval

Három elemből álló tölcsér és csavarhúzó is szükségeltetik ahhoz, hogy ablakmosóval töltsük fel a gyönyörű Alfa Romeo 4C-t.

F1: 2020-tól annyi Silverstone-nak?

A silverstone-i pályát tulajdonló BRDC cáfolta, hogy 2019-ben utolsó alkalommal rendeznék meg a Brit Nagydíjat.

Könnyfakasztóan csodálatos, V12-es motorpornó egy Toyota orrából

Ritkán látni ilyen formában a Toyota csodálatos V12-es motorját, pedig a hangja mellett a látvány is szívet melengető.

Szállítórobotokkal kacérkodik a Mercedes-Benz

Mit keresnek a robotok egy Sprinter rakterében? Hány szállítórobotot képes elnyelni egy furgon? Mindkét kérdést megválaszoljuk!

Így néz ki egy csoportos autómentés Oroszországban

Az oroszok senkit nem hagynak az út szélén, ha kell kézi erővel húzzák ki a bajba jutott autóst.

Ilyen az, amikor nem múlik el nyomtalanul a gyerekkor

Gigantikusra nőtt, V8-assal hajtott játékszerrel ment vásárolni ez az amerikai bácsi

Luxusautó gyűjteménnyel együtt eladó ez a hatalmas villa

Hatalmas luxusvilla 250 millió dollárért keres új gazdát, benne medence és mozi mellett pazar autógyűjtemény is található.

Vin Diesel máris lebuktatta a brutális Dodge-ot?

A pokolian erős Dodge Challenger csak áprilisban mutatkozik be hivatalosan, de a Halálos Iramban filmek forgatásán már előfordulhatnak álcázatlan példányok.

Érthetetlen dolog történik a magyar utak mellett

A hó alatt sem kanászodhat el a természet, töretlenül folyik a kaszálás az utak mentén.

Az utolsó simításokat végzik a Renault sportkupéján

Idén végre tényleg visszatér az Alpine sportmárka; a Renault középmotoros kalandja alumínium platformra épül.

Kabrióként is megújult a Ford Mustang

A kupé után a Ford Mustang kabrió kivitele is megújult. A változások megegyeznek a fémtetős változatéval.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.