Sorra törnek az autók az M7-esen Sukorónál

Szerző: Vezess levél küldés 
Forrás: MTI
Dátum: 2016.09.01. 10.28

Három kilométeres torlódás van az M7-es autópálya Balaton felé tartó oldalán, Sukoró térségében, ahol négy jármű ütközött.

A 46-os kilométerkő közelében történt balesetnek sérültje is van. A négy jármű közül az egyik egy menetrend szerint közlekedő helyközi autóbusz, azon senki nem sérült meg. Két autó és egy teherautó volt még érintett.

A helyszíni szemle és a műszaki mentés ideje alatt a forgalom a leállósávon halad. A rendőrség a 7-es számú főút használatát javasolja a kápolnásnyéki lehajtótól a pákozdi felhajtóig.

A rendőrség korábbi közleménye szerint csütörtök reggel két másik ütközés is volt az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán ezen a környéken, akkor a 47-48. kilométerszelvényben.

Ismét csökkent az üzemanyagok ára

A benzin literenkénti árát 4 forinttal, a gázolajét pedig 3 forinttal csökkentette a Mol.

Csúcskivitel belépőmotorral: jön a Mazda CX-3 GT Sport

Bizarr termékfilozófiát követ a Mazda: a CX-3 crossover nyáron debütáló új csúcskiadása nem a legerősebb motort kapja meg.

Mindent túlél a Citroën WRC gépe

Igazán szédítő bukfenc után tért vissza Kris Meeke Citroën C3 WRC-je az argentin rali futamán.

Ritka Ferrarit emésztettek fel a lángok

Porrá égett egy korai Ferrari F40-es, az anyagi kár jelentős, az autó pótolhatatlan darabja az olasz sportkocsigyár történelmének.

Hihetetlen balesetet úszott meg egy kamionos

Nehéz napja volt annak az őrangyalnak, aki erre a kamionosra vigyázott. Az utolsó pillanatban állt meg a szerelvény a szakadék felett.

Használt autó: melyik a legjobb üzleti limuzin?

Erősek, mint egy dízelmozdony, pallérozott a modoruk, keveset fogyasztanak és jutányosan az áruk. Melyik használt német üzleti limuzint válasszuk?

F1: Alonso oda megy, ahol nyerhet

Fernando Alonso egyértelmű üzenetet küldött a McLaren-Hondának, ha csak nem történik valami csoda, távozni fog, ugyanis olyan csapatnál akar vezetni, ahol lehetősége van a győzelemre.

Könnyfakasztó vadászautó Lada Niva helyett

Csupán három darab ilyen Aston Martin V8 vadászkombi készült az angliai gyárban, most pedig eladó az egyik legjobb kondícióban lévő példány.

F1: Massa csak tette, amit a mérnök mondott

Felipe Massa nagyon elégedetten nyilatkozott az Orosz Nagydíj időmérője után, a 6. helye azt mutatja, hogy a Williams immár versenyben van a Red Bull-lal.

Ricciardo: Az ötödik hely volt a mai maximum

A Red Bull továbbra is csak fut az élmezőny után, de Daniel Ricciardo igyekszik pozitívan hozzáállni a szezonhoz. Csapattársa, Max Verstappen viszont továbbra is küzd az autójával.

F1: Lakáscserében fogadott Massa, Ricciardo és Verstappen

A Red Bull pilótái és a williamses Felipe Massa a vasárnapi Orosz Nagydíjon az valószínűleg egymással küzd majd, a “házon belüli” csatának érdekes tétje lesz.

F1: Hamilton szuboptimális formában

Lewis Hamilton elismerte, hogy a Forma-1-es Orosz Nagydíj időmérőjén egyszerűen nem volt elég gyors, ugyanakkor az előzmények alapján a futamtól sem remélhet sokat.

Alonso: Megint tökéletes időmérőm volt

Fernando Alonso sosem fogy ki az öndicséretből, a szocsi kvalifikáció után a Honda-motort szidta és annak örült, hogy újonc csapattársát héttizeddel verte.

Kimi: Azért az első sor nem rossz a csapatnak

A Orosz Nagydíj időmérőjén Sebastian Vettel biztosította be a vasárnapi pole pozíciót, mögötte Kimi Raikkönen és Valtteri Bottas végzett. Az első három nyilatkozatai Szocsiból.

F1: A Ferrari kiütötte a Mercedest az időmérőn

A Forma-1-es Orosz Nagydíj időmérőjén a Ferrari “robbantott”, Sebastian Vettelé lett a pole-t, Kimi Räikkönen 2. helyével meglett a teljes első sor. A mercedeses Valtteri Bottas a 3., Lewis Hamilton szétesett.

Újabb hajmeresztő ötlettel állt elő a Tesla-vezér

Föld alatt utaztatná az embereket Elon Musk, amivel teljesen megreformálná a városi közlekedést. A dugók csökkennének és az emberek gyorsabban jutnának el a célhoz.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.