A vádlott 2015 novemberében egy este Gyöngyösön a személygépkocsijával két utast szállított, előtte azonban kábítószernek, illetve új pszichoaktív anyagnak minősülő szert fogyasztott.

Ezektől bódult állapotba került, 95-110 km/h-s sebességgel hajtva az egyik útkanyarulatban átsodródott a szemközti forgalmi sávba, ahol járműve nekiütközött a szemből érkező személygépkocsinak.

A baleset következtében a vétlen jármű sofőrje a helyszínen, két utasa a kórházba szállítás után meghalt. A harmadik utas életveszélyes sérüléseket szenvedett, esetében a maradandó fogyatékosság kialakulása sem zárható ki.

A baleset után a vádlott kiszállt a járművéből és könnyebben megsebesült két utasával együtt egy közeli büféhez ment ásványvizet vásárolni. A vétlen autó sérültjeinek meg sem próbált segíteni, oda sem ment hozzájuk.

Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a házi őrizetben lévő vádlottat a bíróság ítélje végrehajtandó börtönbüntetésre és határozott időre tiltsa el a közúti járművezetéstől.