Villanyautót gyártana a Samsung

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2016.08.19. 14.49

Már évekkel ezelőtt felrebbent a pletyka, most viszont biztosnak tűnik a dolog: beszáll az e-autó bizniszbe a koreai elektronikai óriás.

Az Apple és a Samsung párviadala mára legalább olyan emblematikus küzdelemmé nőtte ki magát, mint a Coca-Cola és a Pepsi vetélkedése, az elektronikus készülékek (mindenekelőtt az okostelefonok) piaca évek óta az ő erőfitogtatásuktól hangos.

Amikor az Apple úgy döntött, beszáll az autonóm mobilitásba, azt hihette, végre lesz egy terület, ahol nem kell versenyeznie a koreai óriással. A jelek szerint tévedtek: a Samsung Electronics egyik alelnöke állítólag személyesen folytatott tárgyalásokat a Fiattal a Magnetti Marelli megvásárlásáról.

samsung_emx_concept_2-580x435

Ez persze önmagában édeskevés ahhoz, hogy megvesse a lábát az autóiparban a vállalat – és az, hogy a Samsungnak egyébként már van autógyártó részlege, nem sokat számít ebben a tekintetben, hiszen a kettőnek nagyjából annyi köze van egymáshoz, mint a háztartási gépeket gyártó Hyundainak az autómárkához – azaz egy gigantikus konszern azonos nevű, de egymástól teljesen független fogaskerekei. Másfelől viszont az időközben a Renault-nak átadott Samsung Motors révén közvetlen kapcsolatot ápol a Renault-Nissan szövetséggel a cég, ami egyszer még kapóra jöhet nekik.

Az Apple mindenesetre jelentős előnnyel bír az elektromos autó fejlesztése terén, legalább három éve igyekeznek (pocsékul) titkolni az egyébként igen nagyszabású, közel 2000 embert foglalkoztató projekt létezését.

samsung_emx_concept_3-580x435

Képeinken a 2013-as Samsung EMX tanulmány

Kommentek

Ez a kézműves módszer új fejezetet nyit a hengerfej felújításban

Precíz megoldás helyett ösztönből tolja emberünk. Az eredmény kétséges, de legalább az eljárás látványos.

F1: Jövőre Vettel, Alonso is mehet a Mercedeshez

A Mercedes csapatfőnöke nem titkolja, hogy az idén nagyon figyelik majd a pilótapiacot, lecsaphatnak valamelyik nagyágyúra is, ha Valtteri Bottas nem hozza Nico Rosberg szintjét.

Top 10: a magyarok kedvenc használt autói

Úgy fest, hogy a közlekedési alapszükségletek kielégítésére szolgáló modellek mellett sok honfitársunk álmait valósítja meg használtautó-behozatallal. Közöljük a tíz legnagyobb darabszámban behozott használt autót.

Fából faragott futóművel támasztották fel a sánta terepjárót

Aki terepjárásra adja a fejét, annak leleményesnek kell lennie. Az erdő mélyén, a vadonban nincs szerviz, csak a merész ötletek segíthetnek ha nagy a baj.

Megvan az év első, szájtátós kamiontuningja!

Egy magyar csapat úgy alakította át egy Scania utasterét, hogy arra talán még külföldön is csorgatni fogják a nyálukat a kamionsofőrök.

F1: Nem mondják el az igazat Schumacherről?

A hétszeres világbajnok Forma-1-es legenda volt menedzsere szerint a család tartozna azzal a szurkolóknak, hogy elárulják, milyen állapotban is van Michael Schumacher.

Betegségnevű elektromos szupersportkocsi, de honnan?!

A Dendrobium nem valami alattomos gombás fertőzés, hanem egy futurisztikus külsejű sportkocsi, amely egyrészt elektromos, másrészt hamarosan gyártani fogják, harmadrész szingapúri.

F1: Lassan kiszorítják Bernie Ecclestone-t

A Nemzetközi Automobil Szövetség is rábólintott a Forma-1 eladására, az amerikai Liberty Media egy újabb lépéssel közelebb került a teljhatalomhoz.

Elsírta magát a szerelő, amikor ezt meglátta

Vajon mire gondolt emberünk, amikor fa fékbetéteket drótozott a féktárcsához? A többiről nem is beszélve.

Életükkel játszanak a marosvásárhelyi autósok

Életveszélyes játékot űzött több autós és motoros a Maros jegén.

F1: A Mercedes fizette Massa visszatérését

A Mercedes főnöke elismerte, hogy komolyabb összeggel kompenzálták a Williams-csapatot Valtteri Bottas átigazolásáért.

A pillanat, amikor a “Szikla” is könnyezett

Dwayne “The Rock” Johnson olyan ajándékot adott egy háborús hősnek, amire nem számított.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.