Pénzt spórolhatnak a rossz magyar utak az autósoknak

Szerző: Vezess levél küldés 
Forrás: Audi, lengéscsillapító
Dátum: 2016.08.16. 16.00

Többen próbálkoztak már vele, az Audi egyre közelebb a megvalósításhoz – a futóművek mozgásából nyernének energiát, amellyel üzemanyagot takaríthatnak meg.

Új felfüggesztésen dolgozik az Audi, amelyben az elektromechanikus, forgó lengéscsillapítók növelik a kényelmet, ugyanakkor az energia-visszatáplálást is lehetővé teszik.

Az eROT jelzésű prototípus működési elve viszonylag egyszerű: „Minden egyes egyenetlenség és hullám az útfelületben, illetve minden kanyar mozgási energiát generál az autó szerkezetében, amit jelenleg az éppen alkalmazott lengéscsillapítók vesznek fel, majd hő formájában veszendőbe megy” – magyarázta dr. Ing. Stefan Knirsch, az Audi igazgatótanácsának a műszaki fejlesztés területéért felelős tagja. „Az új elektromechanikus csillapítórendszer segítségével ezt az energiát kívánjuk hasznosítani, miközben a futómű-szabályozás egészen új lehetőségeivel szolgálunk ügyfeleinknek.”

 

A hagyományos lengéscsillapító forma szemben az új megoldással

Vagyis a lengéscsillapítók mozgási energiáját próbálják visszanyerni úgy, hogy a kerékagy mozgásait lengőkar közvetíti egy áthajtóművön keresztül az elektromos gép felé, amely generátorüzemben elektromos árammá alakíthatja azt. Németországi tesztek alapján a megoldás üzemanyag-megtakarítása akár a 0,7 litert is elérheti 100 kilométerenként.

Nem kell azonban nagyon magyarázni, hogy ez elsősorban nem a nyugat-európai országok lakóinál hoz majd jobb eredményt, mint inkább a magyar utakon, amelyek sokfelé pocsék állapotúak, így a lengéscsillapítók is többet mozognak.

Az eROT rendszer két további előnnyel is bír, aktív szabályozású csillapításként alkalmazkodhat az út egyenetlenségeihez és a sofőr vezetési stílusához, és megfelelő szoftverrel szabadon programozható, így kompromisszumok nélkül alakíthatnak ki lágy és kényelmes csillapítási karakterisztikát az összenyomás, azaz a berugózás fázisában. Emellett az álló elrendezésű teleszkópos lengéscsillapítókat vízszintesen beépített elektromos egységek váltják fel a hátsó felfüggesztésekben, amiből a csomagtér alakja és mérete profitálhat.

Elektromos áramot termel mozgásával a lengésscsillapító

Elektromos áramot termel mozgásával a lengésscsillapító

Az eROT technika sorozatgyártásának fő feltétele a 48 volt feszültségű fedélzeti hálózat, amely az Audi-modellek elektromossá alakításának egyik meghatározó eleme. Leghamarabb egy-két év múlva jelenhet meg egy hibrid modellben.

Kommentek

De mi kerül ezen a ventilátoron 94 ezer forintba?

Két tanulság kristályosodott ki a sztori végére. Egyrészt aki öreg prémium autót vesz, az magára vessen, másrészt nem a profi kereskedőkhöz, szervizekhez, hanem a baráti közösségekhez, márka-, típusfórumokhoz érdemes legelőször segítségért fordulni, ha alkatrész kell!

Itt tudhatod meg, hogy kitiltották-e Budapestről az autódat

Ha csak valamilyen hirtelen szél el nem fújja a fővárosra ült szmogfelhőt, akkor holnap életbe lép a szmogriadó riasztási fokozatát Budapesten. Ez a legfontosabb amit tudni kell.

F1: Durva baleset a gálaversenyen – videó

Miamiban a hétvégén zajlik a Bajnokok tornája, a motorsport sztárjai szombaton a megküzdöttek a Bajnokok bajnoka címért. Meglepetésember nyert. Nagy balesetet is hozott a verseny.

Emlékeznek még erre: Geráppááá!?

Régi, emlékezetes autós reklámok után kutatva bukkantunk erre a műre. Annak idején, ha egyszer a gondolataink közé fonta magát, már lehetetlen volt onnan kitörölni.

GT86, az elérhető élményautó

Nem maradtak el a faceliftnél kötelező újítások, de a Toyota GT86 frissítésekor a vezetési élmény fokozására koncentrált a japán vállalat. A sportkocsi továbbra is tiszta vezetési élményt nyújt.

Nem a fáradtság okozhatta a magyar buszbalesetet

Magyar sofőrök vezették azt az autóbuszt, mely neki hajtott egy felüljàró tartóoszlopànak Olaszorszàgban.

Megszületett a Forma-1-es sztárbébi

Világra jött a Red Bull-csapatfőnök Christian Horner és az egykori Spice Girls-tag Geri Halliwell közös gyermeke.

A magyar srác, aki visszaszerezte első autójat

A nap legmeghatóbb története Attiláé, aki visszavásárolta a család egykori BMW-jét.

Ha villámgyorsan elugranál síelni, akkor ez a te autód!

Jon Olsson profi síelő megválik szeretett kompresszoros Lamborghinijétől, mert egy négyüléses autóra van szüksége.

Ma megveheted a botrányos bokszoló Bugattiját

Floyd Mayweather fehér Bugatti Veyronja új gazdát keres ma egy aukción. A híres bokszoló 2700 kilométerrel az órájában ad túl a szupersportautón.

Hihetetlen, hogy úszta meg a balesetet ez a motoros

A becsapódás után az autóba kapaszkodott, majd felül a csomagtartóra a motoros.

F1: Így csapat Hülkenberg a Renault-val

Nico Hülkenberg a Force Indiát elhagyva 2017-től a Renault első számú pilótájaként folytatja F1-es pályafutását. Az új autóra még egy hónapot várnia kell, de a tavalyi modellel már ment pár kört. Panorámavideó.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.