Megverték a nagyit, elmentek szexelni

Szerző: Vezess levél küldés 
Dátum: 2016.08.15. 05.16

Egy floridai nagymama nem volt hajlandó unokáját és annak barátnőjét szerelmi légyottra szállítani. Jól megverték, és ellopták a kocsiját.

Azt mondják, a közös élmények kovácsolják össze a párokat, arról azonban soha nem volt szó, hogy ehhez együtt kellene elagyabugyálni egy idős rokont.

A 25 éves Michael Rubio és két évvel idősebb párja, Jacquelyn Carrasquillo éppen a fiú nagymamájával autózott, amikor megkérték a nagyit, vigye el őket a lány lakására, mert megkívánták egymást, és most azonnal szeretkezni akarnak.

rubio 2

Állítólag jegyben járnak a nagyiverő fiatalok

A meg nem nevezett nagymamának azonban nem volt kedve ehhez, és amikor a fiatalok kezdtek kibírhatatlanok lenni, az idős hölgy inkább kiszállt a kocsijából, és gyalogosan indult haza.

A párocska erre utánaeredt, többször megütötték, fellökték, majd visszaültek a nő kocsijába, és elhajtottak vele.

Arról nincs hírünk, összejött-e végül a pásztoróra. Reméljük, igen, mert egy ideig nem lesz részük benne: később mindkettőjüket letartóztatták, és vádat emeltek ellenük idős személy bántalmazása, valamint rablás miatt.

Legalább nem Miami belvárosában történt az eset

Legalább nem Miami belvárosában történt az eset

Nyitóképünk illusztráció

Kommentek

F1: Ezért mellőzte Wehrleint a Mercedes

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff azért nem Pascal Wehrleint ültette Nico Rosberg helyére, mert nem akarta tönkretenni a fiatal pilóta karrierjét.

“Feltámad a Trabant, 1,4 millióba fog kerülni!”

Muszáj írni egy olyan álhírről, ami futótűzként terjed a közösségi hálókon, és egyre több oldal hiteles állításként veszi át, pedig csak nyomokban igaz.

F1: Maldonado várta a mercis lepattanót

A korábbi Williams- és Lotus-pilóta balesetkirály, Pastor Maldonado abban reménykedett, hogy Nico Rosberg visszavonulása visszatérési lehetőséget nyit számára a Forma-1-ben.

F1: 2017-ben is a tavalyi autóval indulna a sereghajtó

Az összeomlás szélén táncoló Manor-csapat kérvényezte a Nemzetközi Automobil Szövetségnél, hogy a tavalyi modellel vághasson neki a 2017-es idénynek.

Száznál is több autóbuszt vásárolt tavaly a BKV

Megkérdeztük a BKV-t, hogy tavaly hány darab autóbuszt sikerült vásárolniuk. A számolgatás végén mi is meglepődtünk.

F1: Bottas magával vitte a Williams-szponzort

A Williams nem csak versenyzőjét veszti el, Valtteri Bottasszal együtt régi-régi szponzora is a Mercedeshez távozik.

KRESZ-táblák, amikre figyelned kell télen

Van néhány speciális KRESZ-tábla, amelyeket zimankó és havazás idején erősen ajánlott figyelni. De tudjuk-e, hogy pontosan mit is jelentenek ezek a táblák?

F1: Állami elismerést kapott Kimi Räikkönen

A Ferrari világbajnok pilótája Finnország első sportnagykövete lett.

Opel, ami jobban kéne, mint egy BMW

Olyan Opelt vezettünk, amely annyira a vágy tárgya volt egykoron, hogy még egy dalba is befoglalták a nevét.

A csapatok nem kérnek F1-es tulajdonrészt

Úgy tűnik, a nem sikerült pénzt kihúzni a csapatok zsebéből, a Forma-1 új tulajdonosa, a Liberty Media nem tudta bevonni őket a tulajdonosi körbe.

Családi mindenest, de milyet?

Használtautó-vásárlásban segít szakértőnk, aki egy levélváltással is irányt mutathat az igényeinknek megfelelő kivitel megtalálásához.

Ez a kézműves módszer új fejezetet nyit a hengerfej felújításban

Precíz megoldás helyett ösztönből tolja emberünk. Az eredmény kétséges, de legalább az eljárás látványos.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.