A Nissan kifejlesztette a jövő csodamotorját

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2016.08.15. 08.00

A belső égésű motor nem halt meg, sőt: a Nissan újdonsága a szigorodó emissziós szabályozások mellett is megőrizheti versenyképességét.

A Nissan kifejlesztette a jövő csodamotorját

Sokan temetnék már a belső égésű motorokat, ám az autógyártók többnyire egyetértenek abban, hogy a technológiában rengeteg tartalék van még, ami az egyre szigorodó károsanyag-kibocsátási korlátozások mellett is biztosíthatja a benzin- és dízelmotorok túlélését.

A Nissan frissen bemutatott fejlesztése állítólag a modern benzines turbómotorok teljesítményét képes a hibridek, dízelek fogyasztásával kombinálni. Titka a változó sűrítési arány.

A Nissan luxusmárkájánál, az Infinitinél már jövőre bemutatkozó, idővel a Renault-Nissan szövetség többi márkájánál is bevezetésre kerülő VC-T technológia alkotói szerint 27 százalékkal takarékosabb, mint egy hasonló teljesítményű és nyomatékú erőforrás.

Az elsőként egy 2,0 literes, négyhengeres motorban debütáló megoldás a sűrítési viszony módosításával nagy teljesítményre éppúgy képes, mint extra takarékos működésre – persze nem egyszerre. Egy átlagos benzinmotor 8:1-10:1 arányú kompressziót alkalmaz, a sportosabbaknál a 12:1 értéket is meghaladhatja a sűrítés. A Nissan új erőforrása 8 és 14 között változtatja azt.

A rendszer pontos működéséről egyelőre nincsenek információk, azokat alighanem a szeptemberi Párizsi Autószalonra tartogatja a gyár. Az alapelv egyáltalán nem új, az autóipar évtizedek óta próbálkozik az elképzeléssel, ám eddig nem sikerült azt megbízhatóan sorozatgyártásba venni. A Saab 2000-ben mutatta be hasonló motorját, egy francia kezdeményezés (ld. az alábbi videót) 2008 táján jelent meg, majd tűnt el, tavaly pedig a Porsche védette le saját idevágó szabadalmát.

 

Kommentek

Nem a fáradtság okozhatta a magyar buszbalesetet

Magyar sofőrök vezették azt az autóbuszt, mely neki hajtott egy felüljàró tartóoszlopànak Olaszorszàgban.

Megszületett a Forma-1-es sztárbébi

Világra jött a Red Bull-csapatfőnök Christian Horner és az egykori Spice Girls-tag Geri Halliwell közös gyermeke.

F1: Így csapat Hülkenberg a Renault-val

Nico Hülkenberg a Force Indiát elhagyva 2017-től a Renault első számú pilótájaként folytatja F1-es pályafutását. Az új autóra még egy hónapot várnia kell, de a tavalyi modellel már ment pár kört. Panorámavideó.

Transitokkal küzd London levegőjéért a Ford

A Ford szerint nagyban csökkentené a városban, csúcsidőben futkorászó furgonok villanyosítása a levegő minőségének javulását.

Hiánypótoló oktatóvideó: hogyan töltsük fel az Alfa 4C-t ablakmosóval

Három elemből álló tölcsér és csavarhúzó is szükségeltetik ahhoz, hogy ablakmosóval töltsük fel a gyönyörű Alfa Romeo 4C-t.

F1: 2020-tól annyi Silverstone-nak?

A silverstone-i pályát tulajdonló BRDC cáfolta, hogy 2019-ben utolsó alkalommal rendeznék meg a Brit Nagydíjat.

Könnyfakasztóan csodálatos, V12-es motorpornó egy Toyota orrából

Ritkán látni ilyen formában a Toyota csodálatos V12-es motorját, pedig a hangja mellett a látvány is szívet melengető.

Szállítórobotokkal kacérkodik a Mercedes-Benz

Mit keresnek a robotok egy Sprinter rakterében? Hány szállítórobotot képes elnyelni egy furgon? Mindkét kérdést megválaszoljuk!

Így néz ki egy csoportos autómentés Oroszországban

Az oroszok senkit nem hagynak az út szélén, ha kell kézi erővel húzzák ki a bajba jutott autóst.

Ilyen az, amikor nem múlik el nyomtalanul a gyerekkor

Gigantikusra nőtt, V8-assal hajtott játékszerrel ment vásárolni ez az amerikai bácsi

Luxusautó gyűjteménnyel együtt eladó ez a hatalmas villa

Hatalmas luxusvilla 250 millió dollárért keres új gazdát, benne medence és mozi mellett pazar autógyűjtemény is található.

Vin Diesel máris lebuktatta a brutális Dodge-ot?

A pokolian erős Dodge Challenger csak áprilisban mutatkozik be hivatalosan, de a Halálos Iramban filmek forgatásán már előfordulhatnak álcázatlan példányok.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.