Siker lett a szanálásból a Peugeot-nál

Szerző: Vezess levél küldés 
Forrás: MTI
Dátum: 2016.07.28. 14.33

Meghozta első gyümölcseit a Peugeot szanálása, rekordnyereséget ért el az autógyártó az első fél évben.

Siker lett a szanálásból a Peugeot-nál

Több mint kétszeresére nőtt 2016 első hat hónapjában a Peugeot nyeresége a tavalyihoz viszonyítva. A francia autógyár szerdán közölte: nettó nyeresége 1,21 milliárd euróra (380 milliárd forint) nőtt, jócskán fölülmúlva az elemzői várakozásokat.

A hírre a párizsi tőzsdén szárnyalni kezdtek a Peugeot papírjai; 8,5 százalékot emelkedtek. A forgalom 27,78 milliárd euró lett. Ez nem egészen 1 százalékos csökkenés, és elsősorban a negatív árfolyamhatás eredménye.

Iparági elemzők szerint Carlos Tavares vezérigazgató komoly haladást ért el a francia konszern átalakításában.

A profitmarzs – a nettó nyereségnek a teljes bevételhez viszonyított aránya – a tavalyi 5 százalékról korábban soha nem látott magasságba, 6,8 százalékra nőtt. Ezzel a Peugeot felkapaszkodott az iparági középmezőnybe. (Az éllovas a japán Toyota 10 százalék körüli profitmarzzsal.)

A francia gyártó 2014-ben kis híján összeomlott, állami mentőövvel sikerült csak megmaradnia. A megállapodás értelmében a hárommilliárd eurós (930 milliárd forintos) tőkeemeléshez a francia állam és a Dongfeng kínai állami konszern is 800-800 millió euróval (248 milliárd forinttal) járul hozzá, amiért 14-14 százalékos részesedéshez jutottak az autókonszernnél. Ezzel ugyanakkor a Peugeot család részvényaránya is 14 százalékra csökkent és Thierry Peugeot elveszítette az elnöki székét az igazgatótanácsban, amelyet a cég alapítása óta mindig az örökösök vezettek.

A konszern azóta igyekszik csökkenteni függését az európai piactól és jelentősebben koncentrál Ázsiára.

Kommentek

Unod a dugókat? Ettől most eldobod az agyad

Te is kivagy attól, hogy órákig araszolsz reggelente, míg beérsz a munkába? Két megoldás van: válaszd a tömegközlekedést, vagy ugorj a kocsisor elejére. Mutatjuk, hogyan.

Megtalálod a Bentley-t ezen a 60 ezer megapixeles fotón?

A világ egyik legnagyobb fényképét készíttette el a Bentley. A technológia a NASA-tól származik, a téma pedig a világ egyik legdrágább felnőtt játszótere: Dubaj.

Váratlan magyar konkurenst kapott a McDonalds

Különleges töltőállomást mutatott be a MOL, Kelet-Közép-Európában elsőként a drive through szolgáltatást vezetnek be rajta.

Visszanyal a fagyi: jogsértés miatt hőbörög Kína

A kínai Chery Automobile Co. panaszt tett a helyi szabadalmi szervezeteknél: el akarják érni, hogy a Mercedes elektromos almárkája ne használhassa az EQ nevet.

F1: Vettelt nem izgatja a Mercedes

Sebastian Vettel azt mondja, a Mercedeshez való átszerződés egyáltalán nem téma számára. A vártnál gyengébb melbourne-i kezdés sem probléma.

“Feltámad a Zsiguli, 200 lóerővel tér vissza” – Ordas kamu, el ne hidd!

Muszáj írni egy olyan álhírről, ami futótűzként terjed a Facebookon, és egyre több magyar internetes oldal hiteles állításként veszi át, pedig hatalmas nagy kamu az egész.

F1: Hamilton 99 százalékos, Bottas szombatra javulna

A Forma-1-es szezonnyitó Ausztrál Nagydíj szabadedzései után Lewis Hamilton hajszál híján tökéletesnek érezte a napot, Valtteri Bottasnak viszont fel kell kötnie a gatyát.

Egy film, amit látnod kell, ha érdekel a hazai motorgyártás sorsa, történelme

Kende Márta és a Magyar Televízió 47 perces filmje a Motorkerékpárgyárról, és annak bezárása előtti időszakáról.

F1: Videón a szezon első autótörése

Aki lemaradt a közvetítésről, most megnézheti a 2017-es Forma-1-es idény első autótörését és azt, hogyan úszott meg egy potenciálisan nagy bukást a Red Bull-os Max Verstappen Melbourne-ben.

F1: Hamilton uralta az idény első edzésnapját

A Forma-1-es szezonnyitó Ausztrál Nagydíj mindkét pénteki szabadedzésén fél másodperc feletti előnnyel zárt a mercedeses Lewis Hamilton. A Ferrari egyelőre hátrébb van.

Új Insignia: minél drágább, annál jobb!

Erős benzinmotorral, fullosan az igazi az új Insignia. Egy ilyenben még igaz is az Opel állítása: olyan, mint egy prémiumautó, csak olcsóbb.

F1: Jövőre eltüntetik a cápauszonyokat

A Forma-1 állandó versenyigazgatója szerint a Nemzetközi Automobil Szövetség 2018-ra betilthatja az idén visszatért légterelőket. Charlie Whiting a Verstappen-szabályról is beszélt.

Benzinpárán megél az új Suzuki Swift

Nem lesz dízelmotor az új Swiftben, de annyival könnyebb elődjénél, hogy tényleg nagyon keveset fogyaszt. A francia Alpok lábánál vezettük az ötödik generációs Suzuki Swiftet.

Mesterséges nappali fénnyel segítenék a kamionsofőröket

A Daimler azon töri magát, hogyan tudna a természetes fényhez hasonló világítást teremteni a kamionokban. Szerintük a fényszegény fülkék rossz hatással vannak a sofőrök teljesítményére.

Legendás Ford Escort cserélt gazdát 72 millió forintért

A Ford Escort Mk I raliváltozatából nem sok maradt meg gyári állapotban, ezért ritka kincs a gyűjtők körében. Néhány napja cserélt gazdát az egyik patika állapotú példány.

Paddockforradalom a Forma-1-ben

Folytatódik a Forma-1 megújítása, az új tulajdonos, a Liberty Media döntése alapján az idei évtől korlátozott számban a paddockba szóló belépőket is piacra dobnak.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.