Norvégiáról az is tudja, hogy tengerpartját fjordok tagolják, aki még nem járt arra. Aki viszont már próbált közlekedni az északi országban, azzal is tisztában van, hogy a gleccser vájta tengeröblök miatt aránytalanul megnőnek a távolságok a part mentén.

Megoldást jelentene persze, ha hidakkal kötnék össze a fjordokat, csakhogy azzal ellehetetlenítenék bennük a vízi közlekedést, ami megint nem járható út.

A norvégok tehát jópofa és igen merész ötlettel álltak elő: mélyvízi alagutakban vinnék át a forgalmat az egyik partról a másikra. Akár 30-50 méter mélyen, párosával futnának ezek a tengerfenékhez pányvázott, lebegő pontonokhoz rögzített szerkezetek, az egyiken ide, a másikon oda menne a forgalom.

Mielőtt a projekt megvalósulhat, ezernyi kérdésre kell megnyugtató választ találniuk a mérnököknek, de állítólag a kormány már elkülönített egy jelentős összeget (a források 215 milliárd koronát, azaz 33 billió forintot említenek), úgyhogy alighanem komolyan gondolják – annyira, hogy állítólag 2035-re át is adnák az első ilyen alagutat.