Lezárás a Petőfi hídnál

Szerző: Vezess levél küldés 
Dátum: 2016.07.25. 09.45

Megváltozott a Petőfi híd budai fel- és lehajtóinak forgalmi rendje Budapesten. Két hétig itt nem elérhetők a budai rakpartok.

Lezárás a Petőfi hídnál

Közműfelújítás miatt hétfőn lezárták a Petőfi híd budai hídfőjének északi lehajtóját, ezért várhatóan augusztus 7-éig a híd felől nem lesz elérhető sem a budai felső, sem a budai alsó rakpart – tájékoztatott a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Aki észak felé tart, annak ebben az időszakban Pesten a Közraktár utca-Pesti alsó rakpart, Budán az Irinyi József utca-Budafoki út-Szent Gellért rakpart útvonal használata ajánlott. A budai rakpartok felől pedig az Irinyi József utca-Október huszonharmadika utca útvonalat a Műegyetem rakparton, a Bertalan Lajos utcán és a Budafoki úton haladva lehet legkönnyebben megközelíteni – közölték.

Az északi fel- és lehajtó lezárása miatt módosul a 153-as autóbusz útvonala: nem érinti az Egyetemváros-A38 hajóállomás és a Petőfi híd, budai hídfő megállóhelyet. A megváltozott vonalszakaszon a buszra a 33-as és a 133A megállóiban lehet felszállni.

A BKK azt is jelezte, hogy augusztus 3-ától várhatóan 14-éig egyirányúsítják a Petőfi híd déli fel- és lehajtóját a rakpartok irányába. A rakpart felől ebben az időszakban a Petőfi híd a Bertalan Lajos utca-Stoczek utca-Egry József utca-Karinthy Frigyes út-Irinyi József utca vagy a Magyar tudósok körútja-Warga László út-Bogdánfy út útvonalon közelíthető meg. A Buda felé közlekedőknek a Rákóczi híd használatát javasolják.

Kommentek

Ismét csökken az üzemanyag ára

Szerdán folytatódik az üzemanyag árának csökkenése, ezúttal a gázolaj lesz olcsóbb.

Tarlós véget vet az autósok rommá bírságolásának

Tarlós István szerint változtatni kell a közterület-felügyeletek szellemiségén az autósok bírságolását illetően, a főpolgármester módosítást is kezdeményez az ügyben.

Kátyúba hajtott a Ferrarival, az önkormányzat fizetni fog

Jótékony célra ajánlotta fel az önkormányzattól kapott kártérítést a kátyúban megsérült Ferrari után tulajdonosa.

Fokozatosan szorulnak ki az autók Londonból

London polgármestere hatékony lépéseket tesz a levegő minőségének javítása érdekében. Most az iskolák környékéről tiltotta ki az autókat.

Tipikus példája a “megkímélt BMW, nyugdíjas orvostól eladó” hirdetésnek

Látszólag nem lett baja az autónak, de xDrive ide vagy oda, ezt akkor sem erre találták ki. Ez kínzás.

F1: Alonso így izmozott Hamiltonnak

Fernando Alonso az Ausztrál Nagydíj előtt még egészen jó kedvében volt.

F1: A Mercedes orrára koppintottak

A nemzetközi sportsajtó Sebastian Vettel és a Ferrari sikerétől hangos a Forma-1-es idénynyitó, a melbourne-i Ausztrál Nagydíj másnapján.

F1: A McLaren kikéri magának a mercis pletykát

A McLaren szerint szó sincs arról, hogy a csapat fontolgatná a Honda kipöckölését a versenyképesebb Mercedes-motorért cserébe.

Tanult hibájából a Mazda

A CX-5 második generációjára helyretette az elsőnél elkövetett tévedését a Mazda. És még persze sok mást is.

F1: Räikkönen nem bírja a tempót?

Kimi Räikkönen nem volt igazán versenyképes az Ausztrál Nagydíjon, a Ferrarinál többet várnak tőle, de vajon képes lesz-e hozni?

F1: Az újonc is beszólt a McLarennek

Fernando Alonso után újonc csapattársa, Stoffel Vandoorne is azt nyilatkozta, hogy a McLaren-Hondáé a leglassabb autó a mezőnyben.

Tarlós István felébredt a kómából

A magyar közlekedési szankcionálás rendszere (magyarul: a büntetések) kilenc éve romlott el teljesen, amikor még Gyurcsány kormánya kitalálta az objektív felelősség nevű baromságot. Tarlós hol volt eddig, hogy ezt csak most vette észre?

Darth Vader egyszerűen kamionná vált

Egy dizájner olyan Kamazt gondolt ki, melyre legszívesebben már most felülnénk, mert ötvözi a versenykamionokat és az űrhajókat.

F1: Hamilton nagyon ráizgult az idei szezonra

Lewis Hamilton az idénynyitó Ausztrál Nagydíj után úgy fogalmazott, hogy az idei szezonban a legjobbak csapnak össze a vb-címért.

F1: Vizsgálják a melbourne-i pályainváziót

Bár egyesek ünnepelték, hogy a nézők az Ausztrál Nagydíj leintése után bemehettek a pályára, a Nemzetközi Automobil Szövetség kivizsgálja az egyértelműen veszélyes esetet.

Bicikli 11 millióért, nooormális?!

A jacht után most itt a Bugatti-kétkerekű: a PG bringája műszakilag is odateszi magát, de 39 ezer dolláros ára azért így is magas.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.