Kiderült, mennyi zöld rendszám fogy itthon

Szerző: Vezess levél küldés 
Forrás: MTI
Dátum: 2016.07.18. 10.05

Száz zöld rendszámot adnak ki havonta átlagban Magyarországon.

Kiderült, mennyi zöld rendszám fogy itthon

Január végén még csak 361 zöld rendszámú autó közlekedett az országban, jelenleg már 932 – írja a Világgazdaság hétfői számában a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának közlésére hivatkozva. A legtöbb zöld rendszámot Budapesten és Pest megyében adták ki.

Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnöke a lapnak azt mondta, hogy a zöld rendszámok iránt mutatkozó csekély érdeklődés azzal magyarázható, hogy drágák az elektromos járművek, és hiányzik a megfelelő töltőinfrastruktúra-hálózat is.

A cél, hogy 2020-ra több tízezer elektromos autó legyen Magyarországon, de ehhez addig még sok pénzt kell a rendszerbe befektetni.

Kommentek

Tarlós véget vet az autósok rommá bírságolásának

Tarlós István szerint változtatni kell a közterület-felügyeletek szellemiségén az autósok bírságolását illetően, a főpolgármester módosítást is kezdeményez az ügyben.

Kátyúba hajtott a Ferrarival, az önkormányzat fizetni fog

Jótékony célra ajánlotta fel az önkormányzattól kapott kártérítést a kátyúban megsérült Ferrari után tulajdonosa.

Fokozatosan szorulnak ki az autók Londonból

London polgármestere hatékony lépéseket tesz a levegő minőségének javítása érdekében. Most az iskolák környékéről tiltotta ki az autókat.

Marchionne már nem hisz a Fiatban

A Fiat erős és sikeres volt, ám most a jelenlegi erősségeinkre kell koncentrálnunk, ez pedig a Jeep – kommentálta az olasz anyamárka indiai piaci esélyeit a Fiat Chrysler elnöke.

Munkagéppel mennek a tüntetők ellen a rendőrök

A szomszédos Szlovákiában fejlesztik a jövő rendőrségi oszlatójárművét. A Božena Riot az építőipari és mezőgazdasági munkagépek ketrecharcos unokatestvére.

Ez minden idők legmagabiztosabb parkolóból történő kiállása

Hogy tudott innen így kiállni? Oda egy hajszál nem fért volna! Hozzáért, vagy nem ért hozzá? Megannyi kínzó kérdés!

F1: 2017-re kicsinálták az előzéseket

A versenyzők elmondása alapján beigazolódtak az előzetes félelmek, a 2017-es Forma-1-es autókkal igen nehéz, ha nem lehetetlen előzni. Idén körmenetek jöhetnek.

Egy apró csavar élete az F1-ben

Egy aprócska alkatrész, ami hatalmas utat tesz meg, mire behelyezik egy Forma-1-es autóba. Most végignézheted a folyamatot.

Idén is lazajlott a hazai legnagyobb autós és tuningszeánsz

Idén is megrendezték a legnagyobb, legszínesebb benzingőzös hazai bulit, az AMTS-t, és mi idén is kimentünk egy fényképezőgéppel, hogy lőjünk pár fotót.

Hogyan hajtogassunk Suzuki Ignist?

Az origami az egyik legrégebbi japán szabadidős tevékenység, ami ma is töretlenül népszerű, az új Suzuki Ignis pedig kellően dekoratív ahhoz, hogy ihletet adjon egy elszánt hajtogatónak.

Na ilyen fotókat sem láttunk még magyar használtautó-hirdetésnél

Sok cifra hirdetéssel találkoztunk már, de ilyet még soha nem láttunk.

Hatalmas és okos SUV a Škodától

A Škoda bolygóközi méretű teret, a korszak színvonalán álló vezetési segédeket és jó minőséget csomagolt vonzó, biztonságérzetet sugalló terepjárós formába Kodiaq név alatt.

Eladhatatlan rémség a Bentley gúnyába csomagolt Mustang

Időnként megpróbálkoznak az átöltöztetett Ford Mustang eladásával, de évek óta senki nem vevő a replikára.

Jean Todt: Túl nagyok a különbségek

Az autók gyorsabbak, szebbek és nehezebben vezethetőek, de Todt szerint még mindig túl nagyok a különbségek a mezőnyben.

F1: Ezért kellett halasztani a melbourne-i rajtot

A Forma-1 állandó versenyigazgatója, Charlie Whiting elmagyarázta, miért nem engedték el a mezőnyt elsőre az Ausztrál Nagydíjon.

F1: Így készült az Ausztrál Nagydíj graffitije

Time lapse videó mutatja meg, hogy hogyan készült az Ausztrál Nagydíj graffitije.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.