Az egész országot új KRESZ-vizsgára küldhetik

Szerző: Vezess levél küldés 
Dátum: 2016.07.18. 09.57

Egyszerűbbek lesznek az új KRESZ-szabályok, az átfogó módosítások befejezése csaknem négy éve húzódik. Nyomós oka lehet ennek.

Az egész országot új KRESZ-vizsgára küldhetik

Amint arról a Vezess elsőként beszámolt, a régóta készülő új KRESZ-ben változtatni akarnak a sebességhatárokon is. Az autópályán gyorsabban hajthatnak majd a teherautók, a 80-as sebességkorlátozást 90-re emelik, az információs táblák kihelyezésénél pedig nagyobb szabadságot kapnak az önkormányzatok, és az új KRESZ életbe lépése előtt változhatnak egyes várakozási és megállási szabályok is.

Lassan négy éve húzódik már az átfogó KRESZ-módosítás befejezése. Kozma Péter közlekedési jogász szerint a késlekedés oka lehet, hogy 2014-ben az ORFK szóvivője azt nyilatkozta, hogy a tervek a szerint az új törvény hatályba lépésekor mindenkinek újra kellene vizsgáznia KRESZ-ből.

Az autósoknak így mélyen a zsebükbe kellene nyúlniuk, ha vezetni akarnak a jövőben is – hangsúlyozta a közlekedési jogász.

Az ORFK cáfol

A Magyar Nemzet július 18-án megjelent lapszáma 2. oldalán az “Új KRESZ – csigatempóban” című cikkében, illetve az azt átvevő számos médiatartalom-szolgáltató valótlanul híreszteli, hogy az ORFK szóvivője 2014-ben arról nyilatkozott, hogy a KRESZ esetleges módosítását tanfolyam végzéséhez és újabb vizsgához kötné a jogalkotó. Ilyen nyilatkozatot az ORFK szóvivője 2014-ben, 2014 előtt, és azóta sem tett.

A Vezess szerint erre nincs sok esély, de utánajárunk majd a témának.

Kommentek

Morbid: El akarták lopni a Ferrari-alapító maradványait

Az olasz rendőrség kedden közölte, hogy sikerült meghiúsítaniuk a néhai Ferrari-alapító, Enzo Ferrari földi maradványainak ellopását. Váltságdíjra utaztak a reménybeli sírrablók.

Nagy lebukás, tényleg sok a magyar gyorshajtó

A vezetési hibák 36 százaléka gyorshajtásból fakad, de toplistás a hirtelen fékezés és a motor túlpörgetése is.

Jön a 30-as korlátozás lakott területeken?

Violeta Bulc, az Európai Unió közlekedésért felelős biztosa szerint érdemes lenne szigorúbban korlátozni a sebességet lakott területen.

Harmadik üléssort kap a Honda CR-V

Az új generációs Honda CR-V fedélzetén mostantól akár heten is utazhatnak. Egyetlen bökkenő van csupán: a sokszemélyes verziót csupán egy piacon forgalmazzák.

F1: A Merci-főnökön röhög az egész internet

Toto Wolff beindította a mémgyárakat az Ausztrál Nagydíjon bemutatott asztalcsapkodásával.

Videó: Ilyen közel voltak a nézők Vettel Ferrarijához

Sebastian Vettel melbourne-i fedélzeti kamerás felvételéből látszik igazán, mennyire veszélyes volt, hogy a nézők már a levezető körön a pályára rohantak.

F1: Lewis Hamilton önéletrajzi filmet tervez

Nem lát megfelelő színészt, ezért önmagát alakítaná.

F1: Bahreinben dől el, mi is van az előzésekkel

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint meg kell várni a Bahreini Nagydíjat az előzésekkel kapcsolatos végleges elemzésekhez.

F1: Vérfürdő készül a középmezőnyben

Az első három csapat kiléte világos, de a best of the rest pozíciójáért 2017-ben öldöklő csata folyhat a Forma-1-es középmezőnyben. Ki van előrébb, ki bírja tovább a fejlesztési versenyt?

Tarlós téved – visszaszólt a bírságoló közteres

Több ponton vitatja a főpolgármester állításait az autósokat személyenként akár tucatnyi 50 ezres bírsággal nyakon öntő közteresek főnöke.  Tarlós szerint ne fizessenek, az ügyvéd szerint ez butaság.

F1: Nem a trükkös futómű csinálta ki a Red Bullt

A Red Bull szerint a felfüggesztésekre vonatkozó új szabályoknak nincs közük ahhoz, hogy a csapat a Ferrari és a Mercedes mögé szorult az Ausztrál Nagydíjon.

F1: Ő lesz Räikkönen utódja?

A Ferrari korábbi csapatfőnöke szerint megvan, kire cserélhetné a veterán Kimi Räikkönent a Ferrari 2018-ban.

Használt hibrid buszokat vásárol a főváros

Újra visszatérhetnek a hibrid buszok Budapestre, igaz, ezek használtak lesznek és csak szóló kivitelűek.

F1: Alonso még öt évig maradhat?

A McLaren-Honda jelenlegi versenyképessége mellett az sem lenne meglepő, ha Fernando Alonso féltávnál kiszállna, de a wokingi csapat főnöke azt reméli, sokáig marad még a kétszeres bajnok spanyol.

Lauda: Bottas máris bizonyított

A Mercedes-csapat elnöke az Ausztrál Nagydíj után úgy látja, hogy jól választottak Valtteri Bottasszal, a finn elődje, Nico Rosberg szintjén van.

Ezt a vizsgát soha nem fogja elfelejteni egyik tanulóvezető sem

Amikor az oktató közli, hogy a vizsgán egy másik autót fognak vezetni, már ott elkezdődik a para, aztán meglátják milyen autó, és picit kikészülnek.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.