Az autó, amely saját nagyapjának öltözött

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2016.07.16. 07.17

Idén (egészen pontosan tegnap) ünnepelte 75. szülinapját a Jeep. Ennek örömére vagány tanulmányt készített a gyár – egyetlen példányban, soha-nem-gyártásra.

1941. július 15-én írták alá azt a megrendelést, amely kormányzati beszállítóvá tette a Willys-Overland Motor Co. vállalatot. Most, 75 évvel később a hálás utódok egy stílusában az eredetire hajazó, de azt aktuális típusra épülő tanulmánnyal köszönik mindazt a szépet és jót, amit a márkának köszönhetnek.

A Jeep Wrangler 75th Salute (azaz tisztelgés) koncepciójármű igyekezett a ‘funkcióhoz a forma’ elvét érvényesíteni. A kétajtós Wrangler ajtajait leszerelték, B-oszlopát eldobták, lemezeit pedig katonai zöldre fényezték.

Felniből természetesen csak acél jöhetett szóba, rajtuk ballonos katonai gumik feszülnek. A lökhárítók acélból készültek, masszív vonószemekkel, az ülések alacsony háttámlás, fejtámasz nélküli darabok. A motorházfedélen lévő támasztékok, amelyek a előre hajtott szélvédőt tartják, fából készültek, a tükröket mind leszerelték, a kerékdobon réz embléma hirdeti az évfordulót.

A Jeep Wrangler 75th Salute tanulmány műszakilag nem ment vissza a múltba: 3,6 literes, V6-os benzinmotorral, hatfokozatú kéziváltóval szerelték. A hajtáslánc egyéb elemeiről nincsenek információink.

Kommentek

Rollerrel reformálnák meg a közlekedést

Elektromosan hajtott rollereket használó közösségi szolgáltatással akarja megformálni a közlekedést egy startup cég Németországban.

Valódi divatcikké vált az autó

Igazi divattermékként kezeli legújabb limitált szériáját a DS. A DS 3 Inès de la Fressange kimondhatatlan neve kiművelt koncepciót takar.

Rózsaszín taxikkal védik a nőket

A nők biztonságos közlekedését szolgáló új taxiszolgáltatást indítanak csütörtökön Pakisztánban: a nők vezette rózsaszín taxikat telefonon vagy mobilalkalmazáson keresztül lehet megrendelni, de akár le is lehet inteni az utcán.

Van okostelefonod? Akkor ezt most imádni fogod!

Persze csak akkor, ha Te is azok közé tartozol, akik sokszor elfelejtik, pontosan hová is parkoltak. Nagyvárosban azért ez előfordul, pláne ha nincs helyismereted.

F1: Rajthoz állhat Wehrlein Melbourne-ben

Rajthoz állhat a melbourne-i Forma-1-es idénynyitón Pascal Wehrlein, a Sauber német pilótája, miután az orvosok megadták neki az engedélyt.

F1: Egymásra mutogat Hamilton és Vettel

A szezonnyitó Ausztrál Nagydíj előtt a Mercedes és a Ferrari versenyzője is azt mondja, hogy a másikuk csapata kezdi favoritként az évet.

Itt a Suzuki, hol a Suzuki? A holttér átkozott veszélye videón

A 112 Press ismét hasznos, és tanulságos anyagot tett az asztalra, videójuk egy olyan forgalmi szituációt mutat be, ami könnyen balesetek forrása lehet.

A 6 legdrágább új autó itthon

Ezen a listán röpködnek a tízmilliók, szóval ha sok pénzed van, és nem tudod mire költsd el, van néhány tippünk.

F1: Elmaradhat az idény első balhéja

Úgy tudni, hogy a Mercedes és a Red Bull Racing a szezonnyitóra átépítette a korábban aerodinamikai szerepet is játszó felfüggesztését.

F1: Minden, amit tudni érdemes a 2017-es szezonról

…címvédés, hiszen Nico Rosberg visszavonult. Hogy mi lesz, mi lehet az új autókat hozó új F1-es idényben, alább soroljuk. Szezonelőzetes.

Tudod, hogyan kell helyesen parkolni? Lehet, hogy nem

Mi a különbség a parkolási pótdíj és a helyszíni bírság között? Most néhány kérdésre választ adunk.

F1: Hülkenberg végre sisakot választott

Zöld vagy piros? Ma megkaptuk a választ. A Force India versenyzői is újítottak, de nincs benne sok köszönet.

F1: Hamilton thai boksszal készült a szezonra

A Mercedes-pilóta brutális kockahasat villantott a szezonnyitó előtt.

Tavaszi tennivalók az autó körül

Azzal, hogy kivesszük a csomagtartóból a hóláncot és elmegyünk a gumishoz, hogy cserélje le a téli gumit nyárira, még nem végeztünk a nyári átállással

McLaren: A Honda felejtse el a céges kultúrát!

A McLaren versenyfőnöke szerint a motorgyártó Hondának el kellene fogadnia, hogy a Forma-1 más világ, mint az autógyártás, itt mindennél fontosabb a gyorsaság és a hatékonyság.

Minden autó megbukott a spanyol emissziós vizsgálaton

Spanyolországban minden vizsgált, dízelmotoros autómodell a megengedettnél több káros anyagot bocsát ki közúton.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.