Előzetes információkkal, azaz minimális konkrétummal leplezte le ma délelőtt legújabb típusát a Renault. A tavaly bevezetett ferdehátú, majd az idén tavasszal színre lépett kombi után immár szedán kivitelben is létezik a Mégane család – pontosabban létezni fog, de a forgalmazás kezdetének pontos időpontját még nem határozták meg.

Szintén rejtély az új generációs padlólemezre épülő modell mérete; annyit elárult a Renault, hogy a kívánságra automatikus nyitási funkcióval felvértezhető fedél alatt 508 literes üreg várja a poggyászt.

A felszereltség a Renault szokása szerint bőséges (is lehet), a panoráma üvegtetőtől a hatalmas multimédiás képernyőig, a színes head-up kijelzőtől a parkolástámogatásig, a gyalogosvédő automata fékrendszertől a sávelhagyásra figyelmeztető rendszerig.

Motorból kétféle benzines és három dízel áll majd rendelkezésre, országtól függően. Előbbiek 115-130, utóbbiak 90-130 lóerős teljesítménytartományt fednek le.

Renault_80745_global_en

További információkra a szeptember végén nyíló Párizsi Autószalonon számítunk.