A javítástól csak rosszabbak lettek a VW dízelek

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2016.07.10. 16.28

Egy európai fogyasztóvédelmi csoport szerint a Volkswagen-csoport által a dízelbotrányra javasolt műszaki megoldástól még több NOx-ot bocsátanak ki az autó – legalábbis az egyik.

A javítástól csak rosszabbak lettek a VW dízelek

Az Altroconsumo olasz fogyasztóvédelmi szervezet azt állítja, a Volkswagen-csoport kétliteres Euro5-ös EA189 dízelmotorja 25 százalékkal több nitrogén-oxidot bocsát ki azt követően, hogy alkalmazzák rajta a konszern által kidolgozott emisszió-korrekciós beavatkozást.

A BEUC európai fogyasztóvédelmi szervezet által idézett olasz jelentés az Audi Q5-ön végzett méréseire alapozza állítását. Ezek szerint a nem engedélyezett szoftver eltávolításával csak rosszabbá vált a helyzet.

A Volkswagennek összesen 8.5 millió autó károsanyag-kibocsátását kell helyre tennie Európában. A német közlekedési hatóság eddig 3,7 millió gépkocsi esetében hagyta jóvá a tervezett beavatkozást, amely egyes motoroknál csak a vezérlő szoftver átprogramozását jelenti, más motoroknál viszont mechanikus alkatrészek beépítését is feltételezi.

Az olaszok által napvilágra hozott eredmények aligha könnyítik meg a VW dolgát, hiszen a cég egyelőre elkerülte, hogy Európában is kártérítést kelljen fizetnie az ügyfeleknek, mint Amerikában, azonban ezzel az ügyfelek és a hatóságok érthető módon elégedetlenek.

Kommentek

Emlékeznek még erre: Geráppááá!?

Régi, emlékezetes autós reklámok után kutatva bukkantunk erre a műre. Annak idején, ha egyszer a gondolataink közé fonta magát, már lehetetlen volt onnan kitörölni.

GT86, az elérhető élményautó

Nem maradtak el a faceliftnél kötelező újítások, de a Toyota GT86 frissítésekor a vezetési élmény fokozására koncentrált a japán vállalat. A sportkocsi továbbra is tiszta vezetési élményt nyújt.

Nem a fáradtság okozhatta a magyar buszbalesetet

Magyar sofőrök vezették azt az autóbuszt, mely neki hajtott egy felüljàró tartóoszlopànak Olaszorszàgban.

Megszületett a Forma-1-es sztárbébi

Világra jött a Red Bull-csapatfőnök Christian Horner és az egykori Spice Girls-tag Geri Halliwell közös gyermeke.

Hihetetlen, hogy úszta meg a balesetet ez a motoros

A becsapódás után az autóba kapaszkodott, majd felül a csomagtartóra a motoros.

F1: Így csapat Hülkenberg a Renault-val

Nico Hülkenberg a Force Indiát elhagyva 2017-től a Renault első számú pilótájaként folytatja F1-es pályafutását. Az új autóra még egy hónapot várnia kell, de a tavalyi modellel már ment pár kört. Panorámavideó.

Transitokkal küzd London levegőjéért a Ford

A Ford szerint nagyban csökkentené a városban, csúcsidőben futkorászó furgonok villanyosítása a levegő minőségének javulását.

Hiánypótoló oktatóvideó: hogyan töltsük fel az Alfa 4C-t ablakmosóval

Három elemből álló tölcsér és csavarhúzó is szükségeltetik ahhoz, hogy ablakmosóval töltsük fel a gyönyörű Alfa Romeo 4C-t.

F1: 2020-tól annyi Silverstone-nak?

A silverstone-i pályát tulajdonló BRDC cáfolta, hogy 2019-ben utolsó alkalommal rendeznék meg a Brit Nagydíjat.

Könnyfakasztóan csodálatos, V12-es motorpornó egy Toyota orrából

Ritkán látni ilyen formában a Toyota csodálatos V12-es motorját, pedig a hangja mellett a látvány is szívet melengető.

Szállítórobotokkal kacérkodik a Mercedes-Benz

Mit keresnek a robotok egy Sprinter rakterében? Hány szállítórobotot képes elnyelni egy furgon? Mindkét kérdést megválaszoljuk!

Így néz ki egy csoportos autómentés Oroszországban

Az oroszok senkit nem hagynak az út szélén, ha kell kézi erővel húzzák ki a bajba jutott autóst.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.