Tizenéves ámokfutót üldöztek a rendőrök

Forgalommal szemben, 130-cal száguldottak

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2016.07.02. 06.00

A rendőrök azt hitték, lopott autót üldöztek, pedig csak egy testvérpár ökörködött a nagymami kocsijával.

A nem mindennapi kaland a Texas állambeli Conroe városában vette kezdetét, ahol a helyi rendőrök szerették volna igazoltatni a gyanúsan mozgó gépkocsit. Az nem állt meg, így üldözni kezdték. Végül mintegy 18 kilométerrel idébb sikerült megállásra kényszeríteni a lopottnak vélt autót, amelyből két rémült kisgyerek pislogott ki a rendőrökre.

Mint kiderült, az autót vezető 12 éves kislány és ötéves húga viccből másztak be nagymamájuk kocsijába, majd a nagyobbik beindította azt, és elindultak.

A félórás kaland során a lány többször áttért a szemközti sávba, még a bal oldali padkára is lecsúszott, átpréselte magát a lámpánál szabályosan várakozó kocsik között, és általában fittyet hányt a sebességkorlátozásokra: volt, ahol 130 km/órával száguldott.

Kommentek

Morbid: El akarták lopni a Ferrari-alapító maradványait

Az olasz rendőrség kedden közölte, hogy sikerült meghiúsítaniuk a néhai Ferrari-alapító, Enzo Ferrari földi maradványainak ellopását. Váltságdíjra utaztak a reménybeli sírrablók.

Nagy lebukás, tényleg sok a magyar gyorshajtó

A vezetési hibák 36 százaléka gyorshajtásból fakad, de toplistás a hirtelen fékezés és a motor túlpörgetése is.

Jön a 30-as korlátozás lakott területeken?

Violeta Bulc, az Európai Unió közlekedésért felelős biztosa szerint érdemes lenne szigorúbban korlátozni a sebességet lakott területen.

Harmadik üléssort kap a Honda CR-V

Az új generációs Honda CR-V fedélzetén mostantól akár heten is utazhatnak. Egyetlen bökkenő van csupán: a sokszemélyes verziót csupán egy piacon forgalmazzák.

Miért csökkentették 70-re a tempót a reptéri úton?

Pár hónapja felvetettük a Budapest Közútnál, hogy tán újra kéne gondolni a repülőtéri gyorsút forgalmi rendjét. És, Isten irgalmazzon lelkünknek, újra is gondolták!

F1: A Merci-főnökön röhög az egész internet

Toto Wolff beindította a mémgyárakat az Ausztrál Nagydíjon bemutatott asztalcsapkodásával.

Videó: Ilyen közel voltak a nézők Vettel Ferrarijához

Sebastian Vettel melbourne-i fedélzeti kamerás felvételéből látszik igazán, mennyire veszélyes volt, hogy a nézők már a levezető körön a pályára rohantak.

F1: Lewis Hamilton önéletrajzi filmet tervez

Nem lát megfelelő színészt, ezért önmagát alakítaná.

F1: Bahreinben dől el, mi is van az előzésekkel

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint meg kell várni a Bahreini Nagydíjat az előzésekkel kapcsolatos végleges elemzésekhez.

F1: Vérfürdő készül a középmezőnyben

Az első három csapat kiléte világos, de a best of the rest pozíciójáért 2017-ben öldöklő csata folyhat a Forma-1-es középmezőnyben. Ki van előrébb, ki bírja tovább a fejlesztési versenyt?

Tarlós téved – visszaszólt a bírságoló közteres

Több ponton vitatja a főpolgármester állításait az autósokat személyenként akár tucatnyi 50 ezres bírsággal nyakon öntő közteresek főnöke.  Tarlós szerint ne fizessenek, az ügyvéd szerint ez butaság.

F1: Nem a trükkös futómű csinálta ki a Red Bullt

A Red Bull szerint a felfüggesztésekre vonatkozó új szabályoknak nincs közük ahhoz, hogy a csapat a Ferrari és a Mercedes mögé szorult az Ausztrál Nagydíjon.

F1: Ő lesz Räikkönen utódja?

A Ferrari korábbi csapatfőnöke szerint megvan, kire cserélhetné a veterán Kimi Räikkönent a Ferrari 2018-ban.

Használt hibrid buszokat vásárol a főváros

Újra visszatérhetnek a hibrid buszok Budapestre, igaz, ezek használtak lesznek és csak szóló kivitelűek.

F1: Alonso még öt évig maradhat?

A McLaren-Honda jelenlegi versenyképessége mellett az sem lenne meglepő, ha Fernando Alonso féltávnál kiszállna, de a wokingi csapat főnöke azt reméli, sokáig marad még a kétszeres bajnok spanyol.

Lauda: Bottas máris bizonyított

A Mercedes-csapat elnöke az Ausztrál Nagydíj után úgy látja, hogy jól választottak Valtteri Bottasszal, a finn elődje, Nico Rosberg szintjén van.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.