Dögösített családi autó

Peugeot 3008 GT

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2016.06.17. 08.00

Opciós kétszínű fényezéssel, 180 lóerős, automata váltós hajtáslánccal lép színre a második generációs szabadidőjármű sportos kiadása, a Peugeot 3008 GT.

Dögösített családi autó

A közelmúltban teljesen átalakult a Peugeot 3008: a tágas családi autó megunta korábbi se hús, se hal státuszát, és határozott lépést tett a szabadidőjárművek felé. Ha tette, jól tette – főleg, hogy innentől az olyan, szélsőségesebb modellváltozatok is beleférnek a képbe, mint a most bemutatott 3008 GT.

Az autó tudja, hogyan kell viselkednie egy csúcskivitelnek: 19 colos kerekeit vaskosított kerékívek keretezik, az üléseket (a vezető oldalán masszázsfunkcióval) kontrasztos varrású Nappa bőrbe burkolták.  Kívülről matt króm hűtőmaszk, egyedi kialakítású lökhárító különbözteti meg az autót mezeibb fivéreitől. A kontrasztos fényezés a matt feketét háromféle színnel kombinálja, és csak ehhez, na meg az olcsóbb és egyszerűbb (valamint kisebb motorokkal is társítható) GT Line kivitelhez kérhető.

 

A Peugeot újszerű műszerfal -koncepciójáról már több helyen beszámoltunk; a dupla monitorból álló, teljesen digitális interfész a 3008 GT-ből sem hiányzik, sőt, a képernyőkön is megjelenik az utastér fizikai elemeit uraló, vörösréz színű tematika.

A tetőlemezt nyitható üvegpanel helyettesíti, a tempomat pedig nem csak a sebességet, de a távolságot is tartja, sőt, képes a teljes megállásig alkalmazkodni a forgalom ritmusához, majd kérésre újraindulni.

A lényeg persze mégis csak a kétliteres, 180 lóerős turbómotor. A modell sportossága persze csalóka, hiszen a váltó automatikus, a futómű pedig tudomásunk szerint teljesen széria állapotú, tehát csak arról van szó, hogy a 3008 GT valamivel gyorsabb és határozottan látványosabb, mint társai.

PEUGEOT 3008 GT 1605PC_016

Kommentek

8000 kilométer kevesebb mint 4 nap alatt

A Goodyear az új abroncsa bevezetését azzal ünnepeli, hogy próbára teszi a gumikat Rainer Zietlow világrekord kísérlete során. A pilóta és csapata azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a 8000 kilométeres, Dakartól Moszkváig tartó távot kevesebb mint 4 nap alatt teszi meg.

Jeep Yuntu: rejtélyes jövőkép

A közeljövő kínai Jeep modelleinek formai és technológiai koncepcióját vázolja az a hétszemélyes tanulmányautó, amelyről szinte semmit nem árultak el.

Dühös tulajdonosok perelik a Teslát

Csoportos keresetet adtak be a Tesla ellen a cég kaliforniai ügyfelei. Állításuk szerint életveszélyes kísérletbe kényszerítette  őket a cég az Autpilot szoftver idő előtti aktiválásával.

Nem tetszik a KRESZ-tábla? Beperelheted a kihelyezőjét

Jövőre jogi lehetőség nyílik az autósok, gyalogosok, vagy bárki számára, hogy levetethessék a nekik valamilyen okból nem tetsző KRESZ-táblákat.

Bődületes kasszasiker a Halálos iramban 8

A Halálos iramban 8. megint lekörözte a mezőnyt az észak-amerikai mozikban a hétvégén. Az autós akciófilm globális bevételei a csillagok közé repítik a filmet.

Közösen állnak ki a Visegrádi Négyek a protekcionizmussal szemben

Közös álláspontot fogadtak el a Unió piacán kialakult versenykorlátozó intézkedésekkel szemben a Visegrádi Négyek fuvarozó vállalkozásait tömörítő érdekképviseletek. 

F1: A McLarennek és a Williamsnek drukkol Hamilton

A háromszoros világbajnok Mercedes-pilóta, Lewis Hamilton reméli, hogy a két patinás brit csapat lehet még ellenfél számára a világbajnoki küzdelemben.

Kemény balesetet mesél el egy magyar kamionos, videóra vette az egészet

A magyar sofőr előtt kalapot emelünk, azonnal megállt és kiszállt segíteni. Az egészet rögzítette a fedélzeti kamera.

Egy kiscica miatt zárták le az ország legfontosabb útját

Elárvult kölyökmacska nyávogott egy nyolcsávos szupersztráda elválasztó sávján Abu-Dzabiban. A tűzoltóság nem teketóriázott, irdatlan torlódás árán megmentették az állatot.

Na így töltenek elektromos autót a kazincbarcikai lakótelepen

Örök kérdés a villanyautókkal kapcsolatban, hogy mi lesz a lakótelepen élőkkel, akik otthon szeretnének tölteni, és nincs a közelben töltőoszlop? Ma az egyetlen megoldás, amire gondolhatnak, az egy jó hosszú, ablakon kilógatott vezeték.

Ez a videó a bizonyíték, hogy Pesten sokan birkamód közlekednek

Krisztián nem bírta cérnával, de nem csodálkozunk, hiszen pár perc alatt több olyan helyzettel is találkozott Budapesten, ami balesettel is végződhetett volna, ha nem figyel.

Csillag született

A DB9 fénye alaposan megkopott. Az Aston Martin 2004 óta próbálta feléleszteni különböző átdolgozásokkal a modell egykori csillogását – sikertelenül. De most változik a helyzet! A vadonatúj DB11 megérkezett és úgy ragyog, mint még soha. Nem fogja vissza magát, motorja V12-es és biturbó.

Titkos magánéletéről beszélt Vettel

Privát életét is érintő interjút adott a Forma-1 négyszeres világbajnoka. Szóba került az otthona, félelme, bosszúsága, vágyai.

F1: Nem Brawn rúgatta ki Ecclestone-t

A Forma-1 sportszakmai irányítója, Ross Brawn cáfolta, hogy ő kérte volna Bernie Ecclestone eltávolítását ugyanakkor nem tagadja, hogy elég nehéz lett volna a közös munka.

Hazatért végre az utolsó Ikarus

Tizenöt évig szolgált külföldön a magyar ritkaság, de most már végleg itthon marad.

Szexi tánc okozott tragédiát

Meggondolatlan kamaszlány szexinek tartott táncba kezdett a közlekedő autók mellett, meg is lett az eredménye.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.