Kicsinálják a száguldozó gazdag orosz ficsúrokat

Szerző: Vezess levél küldés 
Forrás: MTI
Dátum: 2016.06.09. 08.44

A garázdaság törvényi meghatározásának módosítását kezdeményezte az állami dumában szerdán Jurij Csajka orosz főügyész.

Kicsinálják a száguldozó gazdag orosz ficsúrokat

A Kreml a parlamenti választások küszöbén a jelek szerint úgy döntött, hogy fellép az elitcsaládok gyerekei ellen, akik korábban Moszkva utcáin büntetlenül száguldozhattak luxusautóikkal.

A közvéleményt különösen Ruszlan Samszuarovnak, a legnagyobb nem állami orosz olajtársaság, a Lukoil egyik alelnöke fiának esete háborította fel, aki társaival május 26. éjjel egy 50 millió Ft értékű, rendszám nélküli Mercedesszel próbálta meg lerázni az őket üldöző közlekedési rendőröket, miközben a hajszát élőben, nevetve és a hatóság embereit provokálva közvetítette a Periscope közösségi oldalon. Samszuarov, amikor látta, hogy a helyzetből nincs kiút, helyet cserélt egyik társával a volánnál.

Az ügyben illetékes ügyészség három alkalommal is ejtette a rendőrség által Samszuarov és társai ellen garázdaság címén indított eljárást. A hatóság azzal érvelt, hogy a vonatkozó törvénycikk a közrend durva, fegyverrel vagy pedig politikai, ideológiai, faji, nemzeti vagy vallási gyűlölet alapján történő megsértésére vonatkozik.

Csajka szerdán a szövetségi parlament alsóházában megvédte beosztottjait, azt állítva, hogy azok a törvény betűje szerint jártak el, és javasolta az orosz büntető törvénykönyv vonatkozó rendelkezéseinek módosítását.

Az orosz főügyész ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy munkatársai az ő személyes kezdeményezésére alaposan áttekintették az autós üldözésről készült felvételeket, és hivatalos személy elleni erőszak, valamint hivatalos személy megsértése miatt eljárást indítottak a fiatalok ellen. Ezen vádak alapján akár ötévi szabadságvesztésre ítélhetik őket.

Az elitcsaládok sarjai a hasonló és a súlyosabb, akár áldozatokkal járó incidenseket rendszerint nekik könnyedén kifizethető pénzbírságokkal vagy felfüggesztett ítéletekkel meg szokták úszni, ügyeiket “elsimították”.

“Vessünk örökre véget az aranyifjak felháborító viselkedésének, akik köpnek az emberekre. Az hiszik, hogy mindent és mindenkit meg tudnak vásárolni a pénzükkel, de tévednek” – jelentette ki a minap egy televíziós talkshow-ban Anatolij Jakunyin, Moszkva rendőrfőnöke.

A médiában megszólaltatott megfigyelők szerint a hatóságok aktivizálódása részben annak is köszönhető, hogy a politika a választások közeledtével csillapítani igyekszik az olajár visszaesése okozta válság miatt amúgy is elégedetlen közhangulatot. A luxusterepjárós aranyifjak filmbe illő éjszakai kalandjai pedig különösen élesen világítanak rá a jövedelmek közötti és törvény előtti egyenlőtlenségekre. Samszuarov egyik útitársnője korábban olyan fotókat osztott meg az interneten, amelyeken szórakozásképpen 500 eurós bankókat éget el.

Az elitsarjakkal szembeni fellépést egyébként a Kremlhez közeli média egybehangzóan támogatja.

Közvetve ugyancsak kapcsolatban áll az üggyel – az elfogott aranyifjak egyebek között a járdán és a szembejövő forgalmi sávban robogva próbáltak meg elszakadni üldözőiktől -, hogy szerdán lépett hatályba az orosz közlekedési szabályoknak a veszélyes vezetést tiltó rendelkezése. Oroszországban évente mintegy 35 ezren halnak meg az utakon.

Kommentek

Mi kerül ezen a ventilátoron 94 ezerbe?

Két tanulság kristályosodott ki a sztori végére. Egyrészt aki öreg prémium autót vesz, az magára vessen, másrészt nem a profi kereskedőkhöz, szervizekhez, hanem a baráti közösségekhez, márka-, típusfórumokhoz érdemes legelőször segítségért fordulni, ha alkatrész kell!

Itt tudhatod meg, hogy kitiltották-e Budapestről az autódat

Ha csak valamilyen hirtelen szél el nem fújja a fővárosra ült szmogfelhőt, akkor holnap életbe lép a szmogriadó riasztási fokozatát Budapesten. Ez a legfontosabb amit tudni kell.

F1: Durva baleset a gálaversenyen – videó

Miamiban a hétvégén zajlik a Bajnokok tornája, a motorsport sztárjai szombaton a megküzdöttek a Bajnokok bajnoka címért. Meglepetésember nyert. Nagy balesetet is hozott a verseny.

Levágom a kezed, ha még egyszer autóhoz nyúlsz

Prestige Intimidator – így nevezi a Jeep Wranglerhez készített optikai átépítő csomagját a Voltron Motors. Félelmetesnek tényleg félelmetes, de hol marad a presztízs? És a jó ízlés?

Emlékeznek még erre: Geráppááá!?

Régi, emlékezetes autós reklámok után kutatva bukkantunk erre a műre. Annak idején, ha egyszer a gondolataink közé fonta magát, már lehetetlen volt onnan kitörölni.

Hétfőn kitilthatják az öreg autókat Budapestről

Elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatát Budapesten a főpolgármester; hétfő reggel 6 órától tilos olyan gépjárművel közlekedni a fővárosban, amelynek forgalmi engedélyében a környezetvédelmi osztályt jelölő kód 0, 1, 2, 3, 4, vagy amelynek forgalmi engedélye nem tartalmaz környezetvédelmi osztályt jelölő kódot.

GT86, az elérhető élményautó

Nem maradtak el a faceliftnél kötelező újítások, de a Toyota GT86 frissítésekor a vezetési élmény fokozására koncentrált a japán vállalat. A sportkocsi továbbra is tiszta vezetési élményt nyújt.

Nem a fáradtság okozhatta a magyar buszbalesetet

Magyar sofőrök vezették azt az autóbuszt, mely neki hajtott egy felüljàró tartóoszlopànak Olaszorszàgban.

Megszületett a Forma-1-es sztárbébi

Világra jött a Red Bull-csapatfőnök Christian Horner és az egykori Spice Girls-tag Geri Halliwell közös gyermeke.

A magyar srác, aki visszaszerezte első autójat

A nap legmeghatóbb története Attiláé, aki visszavásárolta a család egykori BMW-jét.

Ha villámgyorsan elugranál síelni, akkor ez a te autód!

Jon Olsson profi síelő megválik szeretett kompresszoros Lamborghinijétől, mert egy négyüléses autóra van szüksége.

Ma megveheted a botrányos bokszoló Bugattiját

Floyd Mayweather fehér Bugatti Veyronja új gazdát keres ma egy aukción. A híres bokszoló 2700 kilométerrel az órájában ad túl a szupersportautón.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.