Fuksziametál: egész pontosan így nevezik azt a tónust, amelybe a Bogár most bemutatott, korlátozott példányszámú szériáját borítja a Volkswagen. Az autó pont olyan extravagáns, ahogy a név alapján gondolnánk, a Pink Beetle (pontosabban #PinkBeetle, így, hashtaggel, mert ilyen sem volt még) ősztől kabrió és fémtetős kiadásban egyaránt elérhető lesz az észak-amerikai kontinensen.

A #PinkBeetle egyetlen motorral: a 170 lóerős 1.8T TSI blokkal kapható, hatfokozatú automata váltóval – ez egyébként a modell kisebbik erőforrása, a másik a kétliteres, 210 lóerős Golf GTI blokk.

 

A rózsaszín fényezés mellett fényes fekete tükörházak, fekete oldalsó fellépő (érted, fellépő), valamint 17 (kupé), illetve 18 (kabrió) colos alufelnik teszik látványossá a modellt. Alapfelszerelés a bixenon világítás, a LED-es nappali, hátsó és rendszámtábla-világítás.

Az utastérben pink dekoros fekete műszerfal, bőr multikormány, GTI-szerű kockás szövetkárpit, okosteló-integráció és 6,3 colos, érintőképernyős multimédiás központ ejt ámulatba. Az első ülések fűthetők, a motor gombnyomásra indul.

Az ár, illetve a tervezett darabszám az őszi bevezetéshez közeledve derül majd ki, de mivel USA-specifikus modellről van szó, valójában tökmindegy.

#PinkBeetle Limited Edition