A prémium szegmenst támadná a Nissan

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2016.05.24. 07.00

Igényesebb kivitelű Qashqai piacra bocsátását fontolgatja a Nissan. Talán nem csak optikai módosításokról volna szó.

A Nissan még márciusban mutatta be Qashqai Premium Concept elnevezésű  tanulmányát (képeinken), amely  akkor merész zsákutcának tűnt, most viszont úgy tűnik, mégiscsak megépítik a több ponton módosított járművet. A tanulmány szénszálas kerékív-toldatok mögé bújtatott, 20 colos kerekeivel, fekete-arany színvilágával, aerodinamikai kiegészítőivel, Nappa bőrkárpitozásával és karbon betéteivel impozáns látványt nyújtott.

Abban a kivitelében túlságosan drága lett volna ahhoz, hogy valaha sorozatgyártásra gondolhasson a cég, most viszont azt mondják, már dolgoznak a megvalósíthatóságon, így hamarosan megfizethetőbb, de nem (feltétlenül) kevésbé igényes alternatívát kaphat a BMW X1, az Audi Q3 vagy a Mercedes GLA. Utóbbi egyébként műszakilag megegyezik azzal a QX30 típusjelű szabadidőjárművel, amelyet a Nissan testvérmárkája, az Infiniti forgalmaz, így ha komolyan gondolja a projektet a Nissan, házon belül is ellenségeket szerezhetnek maguknak. Nissan Qashqai Premium Concept

Kommentek

F1: Így csapat Hülkenberg a Renault-val

Nico Hülkenberg a Force Indiát elhagyva 2017-től a Renault első számú pilótájaként folytatja F1-es pályafutását. Az új autóra még egy hónapot várnia kell, de a tavalyi modellel már ment pár kört. Panorámavideó.

Hiánypótoló oktatóvideó: hogyan töltsük fel Alfa 4C-nket ablakmosóval

Három elemből álló tölcsér és csavarhúzó is szükségeltetik ahhoz, hogy ablakmosóval töltsük fel a gyönyörű Alfa Romeo 4C-t.

F1: 2020-tól annyi Silverstone-nak?

A silverstone-i pályát tulajdonló BRDC cáfolta, hogy 2019-ben utolsó alkalommal rendeznék meg a Brit Nagydíjat.

Könnyfakasztóan csodálatos, V12-es motorpornó egy Toyota orrából

Ritkán látni ilyen formában a Toyota csodálatos V12-es motorját, pedig a hangja mellett a látvány is szívet melengető.

Szállítórobotokkal kacérkodik a Mercedes-Benz

Mit keresnek a robotok egy Sprinter rakterében? Hány szállítórobotot képes elnyelni egy furgon? Mindkét kérdést megválaszoljuk!

Így néz ki egy csoportos autómentés Oroszországban

Az oroszok senkit nem hagynak az út szélén, ha kell kézi erővel húzzák ki a bajba jutott autóst.

Ilyen az, amikor nem múlik el nyomtalanul a gyerekkor

Gigantikusra nőtt, V8-assal hajtott játékszerrel ment vásárolni ez az amerikai bácsi

Érthetetlen dolog történik a magyar utak mellett

A hó alatt sem kanászodhat el a természet, töretlenül folyik a kaszálás az utak mentén.

Az utolsó simításokat végzik a Renault sportkupéján

Idén végre tényleg visszatér az Alpine sportmárka; a Renault középmotoros kalandja alumínium platformra épül.

Kabrióként is megújult a Ford Mustang

A kupé után a Ford Mustang kabrió kivitele is megújult. A változások megegyeznek a fémtetős változatéval.

Peugeot 3008 – az alakváltó

Hatalmasat változott a Peugeot 3008-as és állítólag mi akartuk így

Milyen lesz idén az F1? A Red Bull videón mutatja meg

Egy igazi F1-rajongónak ugyan nem lesz újdonság, de megnézésre azért érdemes a Red Bull animációs videója, amelybe az autók idei változásait tekinthetjük át.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.