A Volkswagen-botrány nyomán a német hatóságok ellenőrizték az összes autógyár német utakon is futó dízelüzemű járműveinek károsanyag-kibocsátását, és 16 márkánál találtak szabálytalanságokat, köztük a Fiatnál is. A szövetségi közlekedési hivatal (KBA) vizsgálatai szerint a Fiat bizonyos modelljeinél az indítást követő 22. percben automatikusan leáll a káros anyagok szűrését végző rendszer, és ennek következtében az érintett modellek a megengedettnél tízszer több nitrogén-oxidot bocsátanak ki a légkörbe. A káros anyagok kibocsátását mérő tesztek normális esetben húsz percig tartanak. A Bild még szombaton német közlekedési minisztériumi forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy legrosszabb esetben akár eladási tilalmat is elrendelhetnek az olasz-amerikai autógyártó modelljeire, ha az továbbra is semmibe veszi a kibocsátási előírásokat. Az FCA szóvivője nem volt hajlandó kommentálni a Bild értesüléseit, mindössze annyit közölt, hogy az autógyár “minden járműve eleget tesz a kipufogógáz-szabványoknak”. A Fiatnak a múlt héten csütörtökön kellett volna magyarázatot adna a német hatóságoknak, de ügyvédjeik révén az utolsó pillanatban törölték az egyeztetést. Az autógyár szerint kizárólag az olasz hatóságoknak van joguk arra, hogy értékeljék a járművek károsanyag-kibocsátását. A német közlekedési minisztérium már elküldte az adatokat az olasz hatóságoknak és az Európai Bizottságnak ellenőrzés céljából. Berlin arra kérte az illetékes olasz hatóságokat, hogy értékelje ezeket, és tegye meg a szükséges intézkedéseket. Az FCA Milánóban forgó részvényei napi mélypontjukon 5,94 eurón, 5,87 százalékos mínuszban álltak. Függetlenül attól, hogy mi lesz a vizsgálat végeredménye, az UBS svájci befektetési bank elemzői nem tartják valószínűnek, hogy a német hatóságok teljes egészében eladási tilalmat vetnek ki az FCA-ra, hiszen a dízelbotrányt kirobbantó Volkswagen is háborítatlanul folytathatta minden márkájának értékesítését, noha csalásra lehetőséget nyújtó szoftverrel látta el több dízelautóját.