Két évvel ezelőtt már írtunk Sam Schmidtről, aki egy félig autonóm Chevrolet Corvette fedélzetén igyekszik rácáfolni azokra, akik azt mondták: rendkívül súlyos autóbalesete után soha nem ülhet újra versenyautó volánja mögé. A SAM (semi-autonomous motor vehicle, azaz félautonóm gépkocsi) projekt keretében kifejlesztett technológia a pilóta fejmozdulatait észlelve irányítja a kormányművet, vezérli a gázt és a féket, és mindezt önmagától beavatkozni képes műholdas felügyelettel támogatja meg. Az autó 2014 őszén debütált, mostanra azonban átdolgozták, és számottevően gyorsabbá is tették: míg anno 173 km/órával száguldott (ez sem kevés, ha biccentéssel kell irányítani egy autót), most 245 km/óra csúcssebességet regisztrált, ami már versenykörülmények között sem lebecsülendő.

Infravörös érzékelők és kamera, ultra pontos, másodpercenként 100-szor frissítő GPS, szervomotorok és egy központi agy: ez az autó lelke.

Az extra 72 km/órát nem a motorteljesítmény növelésével, hanem a vezérlés tökéletesítése révén érték el. A pilóta fejmozgását észlelő rendszer egy infravörös kamerából és egy fejre szerelhető egységből áll – ez utóbbit fejlesztették tovább, hogy pontosabban közvetítse a fejmozdulatokat a vezérléshez. A gáz- és fékkezelést is módosították: a fej hátracsapása helyett a szájban tartott kontroller megfúvásának erősségével szabályozható a gyorsítás mértéke, lassításkor megszívja, nem pedig harapja az érzékelőt a pilóta. A rendszer emellett egy csomó telemetriai adatot is továbbít a bokszba: folyamatosan kamera veszi a pilótát, érzékelők rögzítik biometriai adatait, és mérik a környezeti viszonyokat is, így a csapat pontosabban látja, milyen állapotban van Schmidt vagy váltótársa. sam-schmidt-semi-autonomous-corvette-2