40 milliárdos tesztpálya épül Zalaegerszegen, az állam pénzeli

Szerző: MTI levél küldés  Vezess levél küldés 
Dátum: 2016.05.19. 17.51

Összesen mintegy 40 milliárd forintból elkészül a jövő év végéig Zalaegerszegen az a 250 hektáros területű járműipari tesztpálya, amelyhez hasonló 500 kilométeres körzetben nincs a közép-európai térségben.

40 milliárdos tesztpálya épül Zalaegerszegen, az állam pénzeli

A kormány döntése alapján 35 milliárd forintot biztosítanak állami forrásból az építkezéshez. Olyan központot építenek ki benzinkutakkal, szállodával és egyéb kiszolgáló létesítményekkel, amelyek lehetővé teszik, hogy a térség országaiban működő járműgyártók tesztelhessék autóikat, akár hetekre, hónapokra ideköltözve. Közép-Európa egyik legnagyobb ilyen beruházása lesz a zalaegerszegi. Orbán Viktor a Műegyetemen tartott, a Jövő autói című konferencián jelentette be csütörtökön a zalaegerszegi járműipari tesztpálya építését. A miniszterelnök azt mondta: a pályán egyebek mellett önjáró, tehát vezető nélküli autókat tesztelnek majd mesterséges körülmények között. Állítólag Zalaegerszeg évek óta szeretett volna egy ilyen léptékű beruházást megvalósítani, amivel “felkerülhet az európai térképre”. Balaicz Zoltán polgármester elmondta: a város 250 hektáros területet biztosít az északi ipari parkjában, illetve 3,1 milliárd forintot fordít az előkészületekre a rendelkezésre álló területi operatív program forrásaiból. Az építkezés befejezését 2017 decemberére tűzték ki. Közvetve vagy közvetlenül 350-360 kvalifikált munkaerőnek biztosít majd állást a tesztpálya, de a város szakiskolai képzésének, illetve Zala megye műszaki felsőoktatásának is kiemelt lehetőségeket biztosít majd a működése. Hagyományos tesztpályák másutt is vannak Európában, de ez a pálya az autonóm, vagyis önvezető járművek tesztelésére is alkalmas lesz, márpedig ezek határozzák majd meg a következő évtizedek közlekedését. A helyszínválasztásról a polgármester azt mondta: egy semleges, egyetlen autógyár mellett sem elkötelezett városban épül fel a komplexum. A hely logisztikai és földrajzi szempontból is ideális, mert a koperi kikötőtől közvetlen nemzetközi vasúti összeköttetése van Zalaegerszegnek, a közelben van a sármelléki repülőtér. A beruházás felgyorsíthatja a már korábban eldöntött útfejlesztéseket is, mint a zalai megyeszékhely összeköttetése az M7-es és a majdani M9-es autópálya irányába.

Engedjétek meg, hogy két szösszenettel reagáljunk a hírre:

 

Kommentek

Kátyúba hajtott a Ferrarival, az önkormányzat fizetni fog

Jótékony célra ajánlotta fel az önkormányzattól kapott kártérítést a kátyúban megsérült Ferrari után tulajdonosa.

Fokozatosan szorulnak ki az autók Londonból

London polgármestere hatékony lépéseket tesz a levegő minőségének javítása érdekében. Most az iskolák környékéről tiltotta ki az autókat.

Marchionne már nem hisz a Fiatban

A Fiat erős és sikeres volt, ám most a jelenlegi erősségeinkre kell koncentrálnunk, ez pedig a Jeep – kommentálta az olasz anyamárka indiai piaci esélyeit a Fiat Chrysler elnöke.

Baleset miatt állítja le az önvezető autók tesztelését az Uber

Figyelmetlen sofőr borította fel az Uber önvezető autóját az Egyesült Államokban. A cég a nyomozásig leállítja a fejlesztést.

Eladhatatlan rémség a Bentley gúnyába csomagolt Mustang

Időnként megpróbálkoznak az átöltöztetett Ford Mustang eladásával, de évek óta senki nem vevő a replikára.

Jean Todt: Túl nagyok a különbségek

Az autók gyorsabbak, szebbek és nehezebben vezethetőek, de Todt szerint még mindig túl nagyok a különbségek a mezőnyben.

F1: Ezért kellett halasztani a melbourne-i rajtot

A Forma-1 állandó versenyigazgatója, Charlie Whiting elmagyarázta, miért nem engedték el a mezőnyt elsőre az Ausztrál Nagydíjon.

F1: Így készült az Ausztrál Nagydíj graffitije

Time lapse videó mutatja meg, hogy hogyan készült az Ausztrál Nagydíj graffitije.

F1: Nyolcmillióra büntették a Williamst

A Lance Stroll autójában elvégzett váltócsere miatt az FIA megbüntette a Williamst, de az újonc pilóta összességében pozitívan látta első F1-es hétvégéjét.

F1: “Húzok a f…ba!”

A Red Bull-os Daniel Ricciardo számára rosszabbul már nem is alakulhatott volna az Ausztrál Nagydíj, Melbourne-ben csak annak örült, hogy vége a hazai versenyének.

Sportautókra hajaz ez a német turistabusz

A most következő gyártóról ritkán hallani manapság, de ha igen, akkor az biztos valami nagy durranás.

Ennél menőbb McLarent nem látsz ma!

Szegecselt sárvédő szélesítések, hatalmas hátsó szárny és szép felnik kerültek a sárga McLaren 650S alá a Liberty Walk műhelyében.

F1: Rosberg gratulált Vettelnek

A Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg vasárnap a családjával együtt nézte az Ausztrál Nagydíjat a tévén, a végén gratulált a győztesnek.

Alonso: A McLaren tökutolsó!

A szezonnyitó Ausztrál Nagydíj után Fernando Alonso lesújtó képet festett a McLaren-Honda versenyképességéről, gyakorlatilag sereghajtónak bélyegezte csapatát.

F1: Ez a Ferrari-győzelem mindenkié

Nem csoda, hogy a Ferrarinál mindenki örül a szezon első győzelmének, hiszen sokat kellett várni arra, hogy az olasz istálló újra a dobogó legfelső fokán végezzen.

Mercedes: Nincs karácsony!

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint nem a gumistratégián úszott el Lewis Hamilton győzelme, a Ferrari egyszerűen gyorsabb volt.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.