Itt a BMW négyturbós dízelmotorja

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2016.05.17. 09.00

A világ legerősebb hathengeres dízelmotorjaként emlegeti friss fejlesztését a BMW. Műszaki világújdonság dolgozik a burkolatok alatt.

A közelmúltban számoltunk be arról, hogy a BMW majd valamikor négy turbóval váltja fel jelenleg használatos tripla turbós technológiáját. A majd valamikor konkrétan ma van: a bajorok hajnalban bejelentették, hogy a BMW 7-es idei szériájának csúcsmodelljeiben már ez a technika dolgozik. A 750d és a 750Ld (mindkettő xDrive, azaz összkerékhajtású modell) 400 lóerős, 760 newtonméter nyomatékú blokkja háromliteres, hathengeres. Szerkezeti alapját az eddig is használatos sorhatos adja, ám annak legerősebb kiviteléhez (740d, 320 LE, 680 Nm) képest is szembeötlő a növekmény.

  A legfontosabb újítás természetesen a quad-turbó kialakítás. A világelső rendszer ugyanazt a többlépcsős elvet alkalmazza, mint a három feltöltővel szerelt motorok: megmaradt a két kompakt, változó geometriájú turbó, amit közös házban helyeztek el, előttük pedig az eddigi egy, nagyobb feltöltő helyett ugyanúgy két kicsi kapott helyet, így még tovább rövidül a turbólyuk. Az egyes turbók hangolását, a kompresszorkerekek állásszögét, a levegő áramlásának irányát szabályozó szelepek pozícióját új generációs DDE elektronika vezérli, a teljesítményoptimalizálásból az elkerülőszelep, az intercooler és a kipufogószelep is kiveszi a részét. Nagy általánosságban elmondható; hogy bármely üzemi helyzetben mindkét kisnyomású, valamint az egyik nagynyomású turbó folyamatosan működik. Ha a pilóta intenzíven gyorsítana alapjáratról, egy rendszer megkerüli a két kisnyomású turbót, így fürgébben felépül a töltőnyomás. A második nagynyomású feltöltő 2500/perc környékén kapcsolódik be a játékba. BMW 750Ld xDrive 2016 Szintén újdonság, hogy a kipufogógáz-visszavezetés ezúttal a kis- és nagynyomású turbóknál is megvalósul, így tovább csökken a NOx-kibocsátás. Emellett a töltőlevegőt és a kisnyomású turbókat is külön hűtik (utóbbiak saját hűtőkört kaptak), így tovább javítható a hatásfok. A júliustól, kétféle kivitelben (normál és nyújtott tengelytávval) kapható BMW 750d (és 750Ld) xDrive motorja új befecskendezési rendszert is kapott, az eddigi 200 helyett 210 baron megy végbe az égés, a befecskendezési nyomás meghaladja a 2500 bart. A hengerfejet és a forgattyúházat egyaránt különleges, nagynyomású eljárással gyártják, ami különösen erős alumíniumöntvényt eredményez. A hengerfejtömítés ötrétegű, a dugattyúk pedig alumínium/szilícium ötvözetből készültek. Ennek köszönhetően az elméleti üzemanyag-fogyasztás 5,7-5,9 l/100 km, miközben az autó 4,6 (nyújtott kivitelben 4,7) másodperc alatt gyorsul százra.

Kommentek

Ismét csökken az üzemanyag ára

Szerdán folytatódik az üzemanyag árának csökkenése, ezúttal a gázolaj lesz olcsóbb.

Tarlós véget vet az autósok rommá bírságolásának

Tarlós István szerint változtatni kell a közterület-felügyeletek szellemiségén az autósok bírságolását illetően, a főpolgármester módosítást is kezdeményez az ügyben.

Kátyúba hajtott a Ferrarival, az önkormányzat fizetni fog

Jótékony célra ajánlotta fel az önkormányzattól kapott kártérítést a kátyúban megsérült Ferrari után tulajdonosa.

Fokozatosan szorulnak ki az autók Londonból

London polgármestere hatékony lépéseket tesz a levegő minőségének javítása érdekében. Most az iskolák környékéről tiltotta ki az autókat.

Tipikus példája a “megkímélt BMW, nyugdíjas orvostól eladó” hirdetésnek

Látszólag nem lett baja az autónak, de xDrive ide vagy oda, ezt akkor sem erre találták ki. Ez kínzás.

F1: Alonso így izmozott Hamiltonnak

Fernando Alonso az Ausztrál Nagydíj előtt még egészen jó kedvében volt.

F1: A Mercedes orrára koppintottak

A nemzetközi sportsajtó Sebastian Vettel és a Ferrari sikerétől hangos a Forma-1-es idénynyitó, a melbourne-i Ausztrál Nagydíj másnapján.

F1: A McLaren kikéri magának a mercis pletykát

A McLaren szerint szó sincs arról, hogy a csapat fontolgatná a Honda kipöckölését a versenyképesebb Mercedes-motorért cserébe.

Tanult hibájából a Mazda

A CX-5 második generációjára helyretette az elsőnél elkövetett tévedését a Mazda. És még persze sok mást is.

F1: Räikkönen nem bírja a tempót?

Kimi Räikkönen nem volt igazán versenyképes az Ausztrál Nagydíjon, a Ferrarinál többet várnak tőle, de vajon képes lesz-e hozni?

F1: Az újonc is beszólt a McLarennek

Fernando Alonso után újonc csapattársa, Stoffel Vandoorne is azt nyilatkozta, hogy a McLaren-Hondáé a leglassabb autó a mezőnyben.

Tarlós István felébredt a kómából

A magyar közlekedési szankcionálás rendszere (magyarul: a büntetések) kilenc éve romlott el teljesen, amikor még Gyurcsány kormánya kitalálta az objektív felelősség nevű baromságot. Tarlós hol volt eddig, hogy ezt csak most vette észre?

Darth Vader egyszerűen kamionná vált

Egy dizájner olyan Kamazt gondolt ki, melyre legszívesebben már most felülnénk, mert ötvözi a versenykamionokat és az űrhajókat.

F1: Hamilton nagyon ráizgult az idei szezonra

Lewis Hamilton az idénynyitó Ausztrál Nagydíj után úgy fogalmazott, hogy az idei szezonban a legjobbak csapnak össze a vb-címért.

F1: Vizsgálják a melbourne-i pályainváziót

Bár egyesek ünnepelték, hogy a nézők az Ausztrál Nagydíj leintése után bemehettek a pályára, a Nemzetközi Automobil Szövetség kivizsgálja az egyértelműen veszélyes esetet.

Bicikli 11 millióért, nooormális?!

A jacht után most itt a Bugatti-kétkerekű: a PG bringája műszakilag is odateszi magát, de 39 ezer dolláros ára azért így is magas.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.